2014. július 28., hétfő

7.rész - Te követsz engem?

Sziasztok! Ennyi idő után, meg is hoztam az új részt! Sajnálom, hogy ennyit kellett várnotok, de kellett már a szabadság:D Na, mindegy ez elég hosszú rész lett. Jó olvasást és várom a kommenteket:))
Anna xx.
 

Adam


 Reggel Tyler-rel megbeszéltük, hogy elmegyünk moziba. Fél kettő körül jött át hozzánk és deszkával mentünk el a moziba. Megvettük a jegyeket, de a film csak fél óra múlva kezdődött, ezért addig beültünk egy közeli kávézóba.
- Na és mi volt tegnap a lánnyal? - kérdeztem mosolyogva, holott volt sejtésem, hogy mi lett a vége.
- Háát, jól éreztük magunkat meg minden, de...
- Lekoptatott, ugye? - vágtam közbe röhögve.
- Ja, szerinte bunkó vagyok. - tette szét a kezeit. - Szerintem az volt a baja, hogy nem volt közös témánk se. Nem értem a csajokat. - sóhajtotta fáradtan. Nem értem mi baja, már megszokhatta volna. Tudni kell Tyler-ről, hogy nem valami szerencsés a lányok terén. Nem is tudom, miért!
- Ehhez inkább nem is mondok semmit. - sóhajtottam. - Mindjárt jövök. - állok fel, majd kimentem a mosdóba. Alig két percet lehettem ott, de amint visszamentem csak annyit láttam, hogy Ty egy csajtól kap egy pofont. a csaj sértődötten kisétált, legjobb haverom meg odajött hozzám.
- Hát ezt érdemlem? - kérdezte sértődötten.
- Ha ezt kaptad, akkor biztosan. - feleltem mosolyogva.
- Mit tudsz te a lányokról?
- Kicsivel többet, mint te.
- Tényleg, Chrystal jelentkezett már azóta?
- Nem, de most hogy mondod, mozi után felhívom. De jobb ha megyünk, 10 perc múlva kezdődik. - ittam meg a kávémat.
A film csak egy szokásos horror volt. A csajok, akik szerintem a barátjukkal jöttek, minden öldöklős résznél felsikítottak. Esküszöm, a film végére már fájt a fülem.
A végén megbeszéltük, hogy elmegyünk a deszkaparkba. 20 perc volt az odaút deszkával.
- Még mindig sípol a fülem a csajok sikításától. - 'panaszkodtam' a fülemet fogva.
- A csajod is mindig így sikít. - vetette oda, mire csúnyán néztem rá. Nem értem, mi bajuk van Chrystal-lal?
- Fogd be. - és elővettem a telefonomat és Őt tárcsáztam.
- Szia Adam. - szólt bele.
- Szia Chrysti. Milyen Párizsban?
- Olyan szupcsi, hogy azt el sem tudod képzelni. A szobám hatalmas, a sütik isteniek és a hely is gyönyörű... - és még áradozott egy csomó ideig.
- Hát, klassz lehet. - mondtam, amikor a mondandója végére ért.
- Az is, de figyelj most mennem kell. Bulizni megyünk. Szia. - és lerakta.
- Na, mi van? - kérdezte Ty. - Amúgy mi volt az a nagy csend?
- Ja, csak beszélt. - legyintettem. Csak nekem tűnt fel, hogy felőlem nem is kérdezett vagy hogy eddig nem is hívott? Mindegy.
- Hé, állj már meg! - kiáltott utánam. Észre sem vettem, hogy már meg is érkeztünk. Úgy tűnik Chrysti tényleg sokat beszélt. Gyorsan még eltettem a telefonom, aztán mielőtt felnézhettem volna, nekimentem valakinek. Mindketten elestünk és a fejünket fogtuk az ütközéstől. De amikor ránéztem, hogy bocsánatot kérjek, nagyon meglepődtem.

Holly


Ó, öcsém! A fejem sajog az ütközéstől. Azt hittem, hogy nincs annyi idióta, hogy nem figyel, miközben a deszkán megy. Jó, én sem figyeltem, de csak egy másodpercre néztem oldalra és már csak annyit éreztem, hogy neki mentem egy hülyének.
De amikor felültem, hogy jól kiosszam, nemcsak hogy a torkomon akadtak a szavak és csak elröhögtem magam.
- Ezt nem hiszem el. - nevettem továbbra is. - Te követsz engem! Valld be!
- Mi?! Nem, dehogy! - rázta a fejét hevesen, de közben nagyon is kerülte a tekintetem. Gondolom, a tegnapi miatt. Még én magam sem értem, hogy miért nem húzódtam el, vagy toltam el magamtól. Egyszerűen lefagytam és teljes sötétség lepte el az agyam. Ezt majd később meg kell beszélnem vele, négyszemközt.
- Akkor miért is esek le miattad a deszkáról, ha itt vagyunk? - próbáltam elérni, hogy rám nézzen és ez be is vált.
- Mert béna vagy. - jelentette ki, kerek perec. Az állam a földet súrolta.
- Kérem szépen...- azonban nem tudtam befejezni, mert megszakítottak.
- Jól vagy, haver? - gurult hozzánk, az a Tyler gyerek.
- Aha. - rántott vállat Adam és felállt, én is követtem a példáját. - Ja, Ty, ő egy barátom, Holly. Holly ő itt Tyler.
- Hello kislány. - villantott rám egy sexi mosolyt, amitől el kellett volna olvadnom, gondolom.
- Még egy 'kislány' és bemutatlak a betonnak. - vágtam rá, mire védekezően feltartotta a kezét.
- Bocs, akkor hello, örülök a találkozásnak. - nyújtott kezet, amit elfogadtam. Ekkor érkezett meg Sam, aki a hátamra ugrott és majdnem hátraestem. De csak majdnem.
- A víz nemsokára jön!! - mondta elég hangosan, amitől szinte megsüketültem.
- Először is: Nem kell kiabálni, mert megsüketülök. És másodszor: A víz lábakat növesztett, hogy ide fog jönni? - 'dobtam' le a hátamról.
- Aha, a pincér lábain. - vágta rá nevetve, mire én csak homlokon csaptam magam mosolyogva.
- Khm. - köhögött 'valaki' mögöttünk. Ja, a fiúkról majdnem megfeledkeztem.
- Bocs. Fiúk, ő itt a legjobb barátnőm, Sam. Sam, ők itt Adam és Tyler.
- Tudom. - nyújtotta rám a nyelvét. - Örülök, hogy találkoztunk. Holly már sokat beszélt rólad. - fordult Adam-hez, akinek rögtön egy önelégült mosolyra húzódott a szája.
- Igen?
- Nem! - vágtuk rá egyszerre Sam-mel.
- Ezt benézted, haver. - nevette ki kedvesen Ty a haverját.
- Rólad is hallottam néhány dolgot. - fordult most Tyler-höz barátosném.
- Nem hiszem, csak most találkoztunk. - vágta rá.
- Pedig reméltem, hogy beveszed. - 'szomorodott' el Sam. Látom, hamar megtalálta a közös hangot a fiúkkal.
- Itt rendelt vizet valaki? - ölelt át valaki hátulról és két üveg palackot tartott a szemem előtt.
- Isten vagy! - mondtam és elvettem az egyik üveget és szinte a felét ki is ittam.
- Mondj valami újat! - húzta ki magát büszkén. Én csak megforgattam a szemem.
- Végre már tesó! - sóhajtott fel Sam is és elvette az ő vizét. - Mi tartott eddig?
- Pár csaj nem engedett, amíg oda nem adhatták a számukat. - lóbált meg pár kis cetlit.
- De te persze, egyiket sem hívod el, mert foglalt vagy! - jelentettem ki. Tudjátok, Luke Sam ikertestvére és egyben a fiú legjobb barátom. Számomra olyan, mintha a 2. bátyám lenne én meg neki a 2. húga. És ez így van rendjén.
- Ne légy féltékeny édes. Tudtad mibe keveredsz bele, amikor belegyeztél. - ölelte át a vállam nevetve. Oh, említettem, hogy, ha kell, én játszom el a barátnőjét, ha egy csajt nem tud lekoptatni. Akkor nagyon megéri a lányok arcát látni, amikor megjelenek azzal a szöveggel, hogy: 'Helló édes'. De nem kell semmire gondolni, soha nem lesz köztünk több, mint barátság. - Ööö és ti kik vagytok? - nézett a fiúkra, akik eddig csak csöndben hallgatták a beszélgetésünket.
- Ja, tényleg. Luke ők itt Adam és Tyler. Fiúk, ők itt Luke.
- Tényleg, te vagy a Green Day-srác és a haverja. - mondta Luke, én meg csak a bordái közé vágtam. - Hé, ezt most miért?
- Csak. - mondtam egyszerűen. Igazából az is eléggé zavart, mert Adam egy ideje elég furán méreget minket Luke-kal.
- Na jó, vissza kell mennem, a csajok biztos hiányolják az a helyes fiút a büféből. - mondta Luke.
- Mi? Van helyes fiú a büfében? - néztem rögtön a büfé irányába. Persze tudom, hogy magáról beszélt, csak szerettem kicsit húzni az agyát. Ő is szerzett munkát a nyárra, csak ő a deszka park büféjében. Én is gondolkoztam ezen, de akkor 5 percet dolgoztam volna és több órás szünettel deszkáztam volna.
- Ha-ha. Vigyázzatok magatokra. Császtok. - intett, majd a deszkájával el is gurult.
- Oké és most mit csináljunk? - kérdeztem a srácoktól.
- Nekem el kell intéznem valamit, úgyhogy sajnos le kell lépnem. - kapta fel a deszkáját Sam.
- Nekem is. Tarthatok veled? - kérdezte Tyler.
- Felőlem. - rántotta meg a vállát mosolyogva barátnőm és el is gurultak ők is.
- És te? Meddig maradsz? - fordultam végül Adam-hez, aki csak a telefonját nyomkodta.
- Egy verseny? - vetette fel az ötletet, mire én bólintottam.

Adam

Bartája van? Ez most komoly? És ez engem miért is zavar? Nekem úgyis barátnőm van, akit szeretek, de nem értem, miért is gondolkodom ezen, hisz alig pár napja ismerem Holly-t és csak egy barát. De azért, tényleg fáj egy kicsit és nem is tudom miért.
Felvetettem az ötletet, hogy versenyezzünk, amiben tuti, hogy símán nyerek, de legalább nem unatkozunk. Bár elismerem, hogy elég kemény ellenfélnek bizonyult lány létéhez képest.
- Na, milyen érzés kikapni egy lánytól? - kérdezte a végén, amikor leültünk egy kicsit pihenni.
- Nem is nyertél. - vágtam hozzá duzzogva. - Egyezzünk meg döntetlenben. - alkudoztam.
- Félsz, hogy árt az imidzsednek, hogy egy lány levert téged? - nevetett.
- Nem vertél meg, csak...csaltál.
- Na, akkor magadra hagylak, hogy tovább duzzogj. Plusz, holnap munka. Szia. - intett, majd el is ment ő is. Egyszer csak éreztem, hogy rezeg a telefonom.
'Akkor is én nyertem!:D H' - írta. Na, ez kedves.

2014. július 17., csütörtök

6.rész - Ijesztő múlt, de elmúlt

Sziasztok! Itt az új rész, ami remélem tetszeni fog:) Véleményeket továbbra is várom, ne fogjátok vissza magatokat:D Szeretném még azt mondani, hogy szombaton elutazok és csak 1 hét múlva jövök vissza, úgyhogy az új részre kicsit tovább kell várni, sajnálom. De amint hazaértem, hozom is, amilyen hamar csak tudom, mert már félig kész is van! Remélem megértitek:)) De addig is jó olvasást, Anna xx.
P.S. Szeretném megköszönni, hogy +1 feliratkozót:) Remélem lesznek még egy páran:))
 

Holly


Egy kicsit megrémített a kérdés, pedig nem kellett volna. Igaz, már 11 éve történt, de csak 5 éves voltam és akkor is ijesztő élmény volt, de ha most visszagondolok rá, akkor is kiráz a hideg.
Adam érdeklődve figyelte az arcom és várta a választ.
- Háát... - kezdtem. - ez nem valami szép emlékem és az sem tetszik, hogy még mindig rajtam ülsz. - néztem rá kicsit haragosan, mire eresztett egy halvány mosolyt és leszállt rólam, majd mellém feküdt. 
- Szerinted nekem jó volt, hogy a trambulintól féltem? - mosolyodott el kínosan. - És azt mondtad, hogy elmondod. - nézett rám.
- Hát jó. - sóhajtottam és az ég felé fordítottam a tekintetem. - 5 évesen, amikor már gurulni tudtam esés nélkül, el akartam menni a játszótérre. De mivel a bátyám aludt és a fejembe véste, hogy soha ne ébresszem fel, ezért fogtam a deszkámat, de a védőfelszerelést nem és elindultam. Mivel közel laktunk a játszótérhez, azt hittem, hogy nem eshet bajom. De amikor már majdnem ott voltam, valami belement a kerek közé, ami szerintem egy kavics volt és elestem. Pont az útra, egy kocsi elé!
- Hé, ne sírj! - kérte. Nem is vettem észre, csak mikor megtöröltem az arcom. - És utána mi történt? Persze, ha nem bánod.
- Nem. - szipogtam. - A kocsi áthajtott a térdemen. Kórházba szállítottak és hívták a szüleimet. Az orvosok szerint, a térdem több helyen is eltört és csak műtéttel tudták helyre hozni. Emlékszem, a műtét előtt megesküdtem Mike-nak, hogy soha többé nem állok deszkára. De ő nem hagyta, hogy feladjam, végig ott volt mellettem és bátorított. - még több könny szökött a szemembe az emlékre, de nem engedtem őket szabadon.
- Fuh. - Adam csak ennyit tudott mondani. - És teljesen egyedül álltál deszkára...újra?
- Persze, hogy nem. Mike mindig ott volt velem és fogott, ameddig már nem féltem egyedül menni.
- És a szüleid nem aggódtak?
- Az elején igen, de tudták, hogy nem tilthatják meg. Támogatnak, amíg vigyázok is magamra. 
- És mi van a térdeddel? - kérdezte óvatosan.
- Hosszú hónapok után lett már olyan, mint azelőtt. De a műtétről maradt egy kis heg a térdemen, ami mindig emlékeztet arra, hogy soha ne adjam fel. 
- Holly - nézett a szemembe. - Még nem találkoztam olyan lánnyal, mint te. - enyhén zavarba jöttem a szavaitól.
- Ugyan. - legyintettem. - Biztos van még pár ilyen lány.
- Ja, biztos. - mondta halkan.
- És veled mi történt, hogy egy ilyen dologtól féltél. - csapkodtam meg az alattunk lévő trambulint. 
- Az...hosszú. - nézett az égre.
- Van időm, mielőtt indulunk. Szóval? - húztam föl érdeklődve a szemöldököm. Én elmondtam, most ő jön!

Adam


Tudtam, hogy majd nekem is el kell mesélnem, mégis eléggé megijesztett a kérdés. De mivel Holly is elmesélte a számára sem szép emléket, most nekem kell. Nagyot sóhajtottam, majd belekezdtem a nem túl szép emlékembe.
- 5 éves koromban történt. Tylerékkel mentünk nyaralni és ott volt egy ilyen ugráló park féleség. Mindenféle erősségű trambulinnal. Az egyik nap, Tylerrel felmásztunk a legnagyobbra és 'legerősebbre'... - becsuktam a szemem és agylevegőt vettem. - de, nem tudom, valahogy elestem, közel a széléhez. És Ty pont akkor ugrott egyet, csak annyit éreztem, hogy 'felrepülök' és a betonra esek. A gerincemet és a fejemet is bevertem. A dolgozók a mentőket, Ty anyáékat hívta. Mielőtt betettek a mentőautóba, még láttam anya és apa aggódó arcát, de aztán mindent elsötétült. De aztán amikor felébredtem a kórházban, sokkal jobban éreztem magam. - próbáltam mosolyt erőltetni magamra, ami nem jött össze.
- Hogy...mi történt? - kérdezte zavarodottan.
- Anyáék később elmondták, hogy... - folyamatosan az eget néztem. - kómába estem. 3 hónapra!
- Az esés miatt?
- Igen, az orvosok szerint, a kóma mentett meg a tartós agykárosodástól. - húztam el a szám.
- És a gerinced?
- A kóma után fél évig kezelésekre jártam, majd újabb fél évre gyógykezelésekre és úszni jártam. Jó kis gyerekkor, mi? - nevettem fel keserűen. - Ezután egy trambulin közelébe se mentem.
- És ez mikor történt?
- Úgy 11 évvel ezelőtt.
- Hát, hamar szembeszálltál vele. - mosolyodott el halványan.
- Tudom, a szüleim mindig azt mondták, ha készen állok próbáljam meg.
- A barátnőd sosem segített? - ráncolta a szemöldökét.
- Igazából nem is tud róla. Meg gyerekesnek tartja az ilyeneket. - mutattam a trambulinra.
- Ja, ő minden jó dolgot gyerekesnek tart. - forgatta a szemét.
- Hé, ezt már megbeszéltük!
- Tudom, csak...á, mindegy. - legyintett. Ezután csend telepedett közénk és csak egymás szemébe néztünk. A pillanat, olyan... gyengéd volt. A szemem többször is lekalandozott a szájára, önkéntelenül is.Nem tudom hogy vagy miért, de lassan felé kezdtem hajolni, és ő se húzódott el. A szánk már súrolta egymást és...
- Holly, gyere, indulunk! - hallottuk meg Mrs East hangját, mire rögtön elhúzódtunk egymástól és Holly felpattant.
- Megyek! - indult el feléjük, de még hátrafordult. - Szia Adam, majd még beszélünk. - és elment. Én csak a tenyerembe temettem az arcom. Mit művelek? Van barátnőm, akit szeretek és Holly-t is csak pár napja ismerem! Ezt sürgősen el kell felejtenem!
Holly-ék elmentek, mi rendet tettünk, leraktam Suzy-t aludni és fáradtan én is bedőltem az ágyba. 

2014. július 14., hétfő

5.rész - Nézz szembe a félelmeddel!

Sziasztok! Meghoztam az új részt, ami remélem elnyeri a tetszéseteket. Várom a véleményeket!;)
P.S. Nagyon köszönöm a +2 feliratkozót!! Remélem még lesztek páran!:D
 

Holly


 Fuh, annyira jó volt újra Mike-kal hülyéskedni a trambulinon. Újra gyereknek éreztem magam! Amióta elköltözött az egyetem miatt, nagyon keveset vagyunk együtt és főleg csak telefonon meg skypeon beszélünk, de ha haza is jön, akkor is anyáékkal meg a legtöbb haverjával van. De ezt el kell fogadni és az ilyen pillanatokat is ki kell élvezni.
De ez meg is hozta az étvágyamat. Ahogy megláttam a kaját szinte felcsillant a szemem. Amint leültünk, mindenki nekikezdett és ment a beszélgetés is.
Na és Holly, van valami hobbid? - kérdezte Billie Joe.
- Háát, főleg deszkázni és szörfözni szeretek, de a zene is fontos része az életemnek. - mondtam halál komolyan, de nem bírtam ki mosolygás nélkül.
- És milyen zenét? - húzta fel a szemöldökét.
- Nem akarok nyalizni, de főleg Green Day-t és Hollywood Undead-et.
- Azért, mert nem tűröm a pop stílust. - mondta, erre meg mindenki felnevetett.
- És akkor te is deszkázol, ugye? - kérdezte Adrienne is.
- Igen. - bólintottam és lenyeltem az utolsó falat hamburgert is.
- És így találkoztatok Adam-mel? - kérdezte, mire az említett a kóláját is félrenyelte.
- Honnan találtad ki, hogy találkoztunk már hamarabb? - nézett az anyjára hitetlenkedve.
- Nem úgy beszélgetettek, mint akik csak most találkoztak. - nevetett fel Adrienne.
- Ahaa! - bólogatott Adam. - Hát, igazából vasárnap találkoztunk a deszkaparkban. Képzeljétek, Holly szervezte a gyűjtést a deszkapark felújítására!
- Oh, tényleg? - nézett rám Adrienne büszkén. - Hogy jutott eszedbe az ötlet?
- Hát, részben ott nőttem fel, szóval nem hagyhattam lerombolni a múltam egy részét. De az utolsó nap hiányzott egy csomó pénz és ha azt Adam nem adja, akkor tényleg nem lenne.
- És mit is gondoltál Adam-ről mielőtt beismerted? - szúrós szemmel néztem Mike-ra, aki azzal az önelégült mosollyal nézett rám.
- Tényleg, mit gondoltál róla? - kérdezte Billie Joe. - Csak az igazat és nem haragszunk! - mindenki érdeklődve várta a válaszomat, főleg Adam.
- Hát, az igazság az, hogyha tényleg nem haragszanak, akkor először egy elkényeztetett, gazdag tökfejnek. - És ez csak a 'tisztább' verzió, de azt nem mondhatom ki anyáék előtt.
- De most már mást gondolsz rólam, igaz? - szólalt fel Adam.
- Lehet igen, de lehet, hogy nem. - tettem gondolkozást. Aztán csak azt vettem észre, hogy egy saláta levél landolt az arcomon és Adam meg elfutott. Oh, ezt nem ússza meg! Felkaptam a ketchupot és utána iramodtam.
- Nem baj, ha... - fordultam vissza a szüleihez.
- Nem. - legyintettek mosolyogva és tovább beszélgettek, én meg Adam keresésére indultam.


Adam


Basszus, most nem tudom, hogy mit csináljak! Bár kinézem Holly-ból, hogy a slaggal támad nekem. Lehet nem ismerem túl régóta, de ha egy lány deszkázik és a sebektől sem fél, akkor mástól sem! 
Gyorsan felkaptam inkább én a slagot és elbújtam a bokorban. Aztán rájöttem, hogy nem nyitottam meg, szóval fegyvertelen vagyok. Király! Átmásztam a trambulin alá és vártam.
Hirtelen valamit éreztem a tarkómhoz nyomódni. Lassan fordítottam meg a fejem és láttam meg Holly-t, amint a fejemhez nyomja a...ketchupöt. 
- Mit akarsz velem csinálni? - kérdeztem félve. Persze, csak hülyéskedtem. Ezen elgondolkozott, majd újra rám nézett.
- Ha már olyan 'nagy' vagy a trambulinhoz, akkor most legyél újra gyerek. - mondta vigyorogva.
- Mi?
- Most kimászunk innen és addig ugrálunk, amíg nem szédülünk. 
- Neee! Akkor inkább spriccelj le ketchuppel! - könyörögtem.
- Menjünk! - kiáltott fel.
Ahogy felmásztunk a trambulinra, máris előtörtek belőlem az emlékek, ahogy olyan magasra repülök és a betonra esek. Uh, éreztem, hogy a szín is kifutott az arcomból, amit Holly is észrevehetett. 
- Mi a baj? - kérdezte.
- Semmi! - vágtam oda, eléggé durván.
- Hmmm...amilyen durva vagy most, akkor sejtem. Gyerekkori rossz emlék, igaz? - húzta fel a szemöldökét.
- Ezt...hogy találtad ki?! - néztem rá kikerekedett szemekkel.
- Gondoltam. - sóhajtott. - Figyelj, tudom milyen ez az érzés, de szembe kell nézned vele!
- De...te honnan tudod? - próbáltam terelni a témát, sikertelenül.
- A-a - rázta a fejét. - Csak akkor mondom el, ha szembe nézel vele, akármi is az.
- Háát...ez az. - mutattam kínosan a trambulinra.
- Komoly? - mosolygott, de az arcomat látva rögtön eltüntette. - Oké, értem. Csak próbáld meg. - besétált a trambulin közepére. - Gyere. - intett.
Bizonytalanul sétáltam hozzá, úgy éreztem, hogy a következő lépésnél elrepülök, de ez nem történt meg. Amikor odaértem Holly-hoz, úgy éreztem, hogy összesek, de megfogta a vállam.
- Ez az, haladás! - mosolygott rám, majd óvatosan elkezdett ugrálni velem együtt. Az elején csak leszálltam volna, de sokkal jobb volt, hogy ott volt valaki és bátorított. 
Pár perc után már csak azt vettem észre, hogy egyedül és felszabadultan ugrálok. Holly-hoz ugrottam, aki eddig csak mosolyogva figyelt és szorosan megöleltem.
- Köszönöm. - suttogtam.
- Semmiség, én már csak tudom. - veregetett hátba. Erre én csak kigáncsoltam és leterítettem, majd fölé hajolva lefogtam. Nevetve próbált kiszabadulni, de én erősen fogtam.
- Na halljam, pontosan honnan tudtad? - kérdeztem, de erre a kérdésre csak megdermedve nézett rám.

2014. július 10., csütörtök

4.rész - Miért nem mondtad?

Sziasztok! Most egy kicsit hamarabb tudtam hozni a következő részt, ami remélem tetszeni fog. Nem valami izgalmas, de ezt döntsétek el ti!
Jó olvasást, Anna xx.
 

Holly


Reggel Sam szinte letámadott, hogy mondjam már el, hogy ki volt az a fiú, akivel találkoztam.
- Jó, a srácot még te is ismered, csak nem személyesen.
- Mondd már! - kérlelt. - Ne akard, hogy máshogy szedjem ki belőled. - fenyegetett meg. Említettem már, hogy régen karatézott? Ezért nem érdemes vele ujjat húzni.
- Jó, a srác neve Adam...Armstrong. - suttogtam.
- Na persze. - nevetett, de látva a komoly képem, abbahagyta. - Ez komoly? - bólintottam. - De, akkor milyen? Mármint nem beképzelt?
- Nem, félreismertem. És ma elmegyünk hozzájuk, csak ő nem tudja, hogy mi megyünk.
- Mázlista, én ma színházba megyek. - fintorgott.
- Sajnálom.
- Á, nem gáz. - legyintett. 
A munka hamar elrepült és már azon kaptam magam, hogy mennünk kell Adam-ékhez. És a legjobb az volt, hogy pont Ő nyitott ajtót. Az álla szó szerint a padlót súrolta, én meg továbbra is vigyorogva néztem rá. Jó pár perce nem mozdult, de jött az apja és beengedett minket.
- Gyertek be, a húsok már sülnek. - ahogy beléptem, Adam rögtön elkapta a karom. 
- Miért nem mondtad, hogy ti jöttök? - kérdezte még mindig meglepődve.
- Látni akartam milyen képet fogsz vágni. Teljesen megérte. - nevettem.
- Na jó. -  eresztett meg egy mosolyt. - Gyere, ismerd meg a családomat. - megfogta a karom és kivezetett a kertbe. 
Apa és Billie Joe a húsokat sütötték egy-egy sörrel a kezükben, anya Adrienne a salátát csinálták és beszélgettek, Mike meg telefonált. Adam bemutatott rendesen a szüleinek és én is őt anyáéknak és Mike-nak.
- Hol van a húgod? - kérdeztem Adam-et.
- Biztos csak elbújt. Gyere, segíts megkeresni.
Majdnem 10 percig kerestük, mire megláttam 2 lábat a bokorban. Bemásztam és meg is találtam. 
- Szia, én Holly vagyok. Te vagy Suzy?
- Igen, szereted a hamburgert?
- Igen, egyik kedvencem. És te is szereted?
- Csak a hagymát nem szeretem, de mindig belerakják.
- Akkor vedd ki belőle vagy kérd meg anyukádat, hogy mit rakjon bele.
- Oké, na menjünk ki! - mondta izgatottan.
Ahogy sikerült kijönnöm, Adam rögtön odajött hozzánk és felkapta a húgát.
- Hát te? Hol voltál? - kérdezte és adott neki egy puszit.
- Elbújtam. - válaszolt kacagva Suzy. - De most engedj el, beszélnem kell anyával.
Lerakta a húgát, aki odarohant az anyjához, én meg komoly arccal fordultam Adam-hez. 
- Mutasd meg a szobád! - utasítottam, mire értetlen fejjel nézett rám.
- Miért?
- Mert. - rántottam vállat.
- Hidd el, nem olyan nagy szám. - legyintett.
- Na mi van? Rejtegetsz valamit? Na, fel kell mutatnom azt a helyet. - közöltem, majd berohantam és felrohantam az emeletre felkutatni a szobáját. Gyorsan meg is találtam, mert egy Ramones poszter volt az ajtón. Jó, ez oké. Már nyitottam volna be, amikor Adam visszarántott.
- Miért akarod ennyire látni?
- Mert így tudom, hogy milyen a stílusod.
- Akkor csukd be a szemed és bevezetlek.
- Minek?
- Csak. - megtettem amit kért és amint kinyitottam, leesett az állam, ahogy megláttam a szobáját. Egy csomó rock-bandás poszter, egy hatalmas ágy, plazma TV, hi-fi, DVD-k, laptop. Fuh, ez a gyerek tud élni! 

Adam


Szerintem tudom miért tátotta el a száját, amint meglátta a szobám. Tudom, hogy egy átlagos srácnak nem pontosan ilyen a szobája, de valamilyen szinten hasonló.  
Holly mindent megnézett, a DVD-től kezdve, a szekrényemen át az ágyamig. Arra meg egy az egyben rá is feküdt.
- Hmmm, itt szívesen elaludnék. - helyezkedett kényelembe, de hirtelen felült. - De nem most! Gitározol? - mutatott a sarokban lévő tárgyra. 
- Igen. - rántottam meg a vállam.
- Játszol valamit?
- Most?
- Nem holnap! Hát persze, hogy most.
- Mit játsszak? - vettem az ölembe a gitárt.
- Hmmm...Hamár Green Day csemete vagy, legyen a See The Light - jelentette ki, én meg játszani kezdtem. Szinte mindent kizártam, és csak is a hangokra figyeltem, amíg meg nem hallottam, hogy valaki énekelt. Rögtön abba is hagytam.
- Ez te voltál? - kérdeztem kikerekedett szemekkel.
- Nem! - vágta rá gyorsan és idegesen a választ, mintha azt hinné, hogy valami rosszat tett. 
- Akkor még is ki más lehetett volna? Mert én biztos nem!
- Miért izgat, hogy ki volt?
- Mert érdekel!
- Jó én voltam! Most örülsz?! - felállt, hogy elmenjen, de elkaptam és visszahúztam.
- Most miért vagy ilyen? - kérdeztem nyugodtan.
- Milyen?
- Ilyen goromba. Eddig tök vidám voltál, most meg...nem is tudom, ellenszenves. Miért baj, hogy jól énekelsz? Híres is lehetnél. 
- Pont ez az! Régen arra vágytam, hogy énekesnő legyek, de 'láttam' a sötét oldalát és már a hátam közepére sem kívántam.
- Ó, értem. Van kedved kimenni az erkélyre? - próbáltam témát váltani. 
- Van erkélyed? - kérdezte tágra nyílt szemmel.
- Aha.
- Akkor igen! - vágta rá. Kimentünk és pont jókor, mert a nap kezdett lemenni és ilyenkor nagyon szép Los Angeles.
- Wow! Ez gyönyörű! - mondta, ahogy meglátta a kilátást, de valamin nagyon megállt a tekintete.
- Van trambulinotok?
- Ja, de vagy 6 éve nem ugráltam rajta.
- Akkor menjünk. - rángatott.
Lementünk és rögtön rávetette magát, mint egy kisgyerek. 
- Te nem jössz? - kérdezte, amikor meglátta, hogy én csak nézem.
- Nem, már nagy vagyok ehhez.
- Ehhez senki sem lehet túl nagy, plusz csak 16 vagy.
- Kösz nem. - csak megforgatta a szemét.
- Mike, gyere máár! - kiáltotta, mire felbukkant az említett és rögtön eltátotta a száját. 
- Ez igazi?
- Neeem, én csak megszűntettem a gravitációt. Persze, hogy igazi! - vágta rá Holly. - Gyere már! - most már tényleg, mint a gyerekek, olyan nagy örömmel játszottak.
- Gyerekek, gyertek, kész a kaja! - kiáltotta apa. Holly-ék is leszálltak a trambulinról, bár kicsit furcsán jártak.
- Jól vagytok? - kérdeztem.
- Persze, csak utóhatás. - legyintettek. Hát igen, ezért (is) utálom a trambulint.