2014. október 29., szerda

28.rész - Nem tartozom hozzád!

Sziasztok! Meghoztam a következő részt! Nem fűzök hozzá semmit, csak, hogy remélem tetszeni fog;)
Eddig milyen az őszi szünet? Mindenki kiélvezi rendesen?:D
Nagyon köszönöm a +1 feliratkozót!
Jó olvasást, Anna xx.
 

Holly


 - Nem akarok dolgozni! - nyafogott Sam mellettem, amikor beléptünk a kávéházba. Hát igen, most újra dolgozhatunk, amit bár nem szívesen teszünk a sóher főnökünk mellett, de a pénzért bármit.
A munka ugyanolyan gyorsasággal telt és csak jöttek-mentek az emberek. Most azért többször pillantgattam az ajtó felé, mert a fiúk mondták, hogy a munkánk végén eljönnek és elmegyünk deszkázni.
Éppen, hogy kiszolgáltam az előző vendégemet, a pulthoz egy elég ismerős testalkatú srác lépett, az arcát meg egy baseball sapka takarta.
- Ömm, kér valamit? - szólítottam meg. Ekkor feljebb emelte a fejét és szembe nézhettem azokkal a rég látott barna szemekkel.
- A barátnőmet. - válaszolt. Basszus, ő hogy a fenébe kerül ide?!
- Azt hiszem, hogy akkor rossz helyen keresgélsz. - mondtam neki, majd a következő vendéghez fordultam volna, ha nem állítana meg.
- Ugyan édes, annyira aggódtam érted, amikor eltűntél. Mindenütt kerestelek...
- Gondolom. De szerintem a csaj jobban leköthetett. - feleltem gúnyosan. - Ha nem veszel semmit, akkor mehetsz is. - nem mondott semmit, csak megfordult és kiment az ajtón.
- Ez szép volt. - szólt nekem Sam. Elmosolyodtam, majd folytattam is a munkát.

Már lassan vége volt a mi kis műszakunknak, de a fiúk még mindig nem jöttek meg. Sam és én az egyik asztalnál ültünk és beszélgettünk. Hirtelen ő elhallgatott, de mire szólhatott volna, valaki durván megszorította a karom és felrántott a székről.
- Engedj már el! - kiáltottam, és próbáltam kiszabadítani a kezem, sikertelenül. Drake meg csak kitartóan húzott az ajtóhoz. - Süket vagy?! 
- Mondom hagyd békén! - mondta Sam is, de őt csak durván a földre lökte.
- Te vadállat, nem tartozom hozzád, nem bánhatsz így velem! - ilyenkor utálom, hogy délután már szinte senki sincs itt.
- Na ide figyelj. - állt meg és nézett a szemembe dühösen. Szinte már féltem tőle. - Az én barátnőm vagy és addig is maradsz, amíg én azt nem mondom! - kiáltotta az arcomba. Még soha nem láttam ezt az énjét és ez nagyon is megijesztett.
Már azt hittem, hogy tényleg el fog rabolni, de amikor megfordult olyan sebességgel tántorodott meg, engedte el a karom.
- Anyukád nem tanított meg arra, hogy kell bánni a lányokkal? - hallottam meg Adam dühös hangját. Drake az orrát fogta, ahogy láttam még vérzett is. Adam durván felrántotta a földön fekvő Drake-et, behúzott neki még egyet, aztán, mint valami szemetet, kidobta az ajtón. Nem is néztem oda, csak álltam ott egy helyben. Ekkor egy kart éreztem meg magamon, ami lágyan magához húzott. Belefúrtam az arcom Adam mellkasába és ekkor tört ki belőlem a zokogás. Jó nem is sírtam annyira, de éreztem, ahogy jó pár könnycsepp végig folyik az arcomon és Adam pólóján landolnak. Szorosabban fonta karjait a derekamon.
- Sss, semmi baj. Itt vagyok, már nem bánthat. - suttogta a fülembe lágyan, amitől jobban éreztem magam. Amikor kellőképpen megnyugodtam, elhúzódtam Adam-től és barátnőmhöz sétáltam.
- Jól vagy? - kérdeztem tőle.
- Persze, csak a fejem fáj egy kicsit. - rántott vállat. - De te jól vagy?
- Persze. - mosolyogtam. - Na gyere. - húztuk fel a földről és öleltük meg egymást. És ekkor...
- Maguk még be sem zártak? És miért égnek a lámpák?! Tudják mennyibe kerül a számla? - jött ki idegesen a főnök és csak magyarázott. Komolyan, a kiabálásra fel sem figyelt?!
- Elnézést, pont most akartunk... - kezdtem szabadkozni, de leintett. Értitek? Leintett!
- Most már inkább menjenek, én majd bezárok! Na gyerünk, kifelé! - lökött ki minket az ajtón és csukta be előttünk az ajtót.
- Bírom a főnökötöket. - mondta Tyler.
- Neked adom, ha kell. - mosolyogtam rá, mire rögtön elkezdte rázni a fejét. Sejtettem.
- Akkor mehetünk? - kérdezte Adam, mire mind bólintottunk. Ez után a találkozás után ki kellett szellőztetnem a fejem, amire a legjobb megoldás nálam a deszkázás.

2014. október 24., péntek

27.rész - Megpróbáljuk?

Sziasztok! Új fejezettel jelentkezem, amit kicsit hamarabb is tudtam hozni;) Remélem tetszeni fog ez a rész és kapok pár visszajelzést:) És addig is jó szünetet mindenkinek!
Anna xx.
 

Adam


Most nem tudom, hogy még is mi lesz. Még egy kicsit ideges is vagyok, hogy Holly még is mit akar majd. Talán még is csak a barátom akar lenni, vagy már az sem és csak elküld a francba. De ha nem akarna semmit, nem lett volna féltékeny a 'barátnőmre' és nem akart volna megcsókolni.
Mikor már én is letusoltam és felöltöztem bementem a szobába, ahol eddig is voltam. De tudtam, hogy Holly ott fog várni és igazam is lett. Amint beléptem rögtön annyit mondott, hogy:
- Beszéljünk! - Most fog eldőlni minden. Leültem mellé az ágyra, de sokáig egyikünk sem szólalt meg. És ez nem olyan kínos csönd volt, inkább olyan elgondolkodó csönd.
- Szóóóóval - kezdte Holly. - Most hogyan tovább? - nézett rám Holly kérdőn.
- Nem tudom. - rántottam vállat sóhajtva. - Mármint én...vagyis szeretném...basszus, ez de nehéz. - túrtam a hajamba idegesen és az ablakon néztem kifelé. Halk kuncogást hallottam felőle.
- Nagyon profi a kifejezés módod. - mondta, mire egy halvány mosollyal visszafordultam hozzá. Ő nagyban vigyorgott. - De most tényleg. Szerinted mit csináljunk?
- Jöjjetek már össze, az isten szerelmére! - hallottuk meg Tyler hangját az ajtó túloldaláról.
- Hé, hallgatózni nem ér! - kiáltott ki Holly, majd felállt és erősen rácsapott az ajtóra.
- Aúúúú! Tudod, hogy ez fájt? Sőt, meg is sérülhettem volna!
- Nyugi, ennél hülyébb már nem lehetsz. - mondtam neki, mire Holly felnevetett.
- Ha-ha. - hallottuk a nevetést a másik oldalról.
- Na, gyere már te szerencsétlen. - hallottuk meg Sam hangját és gondolom elhúzta az ajtótól a kíváncsi gyereket.
- Na, vissza a tárgyra. - ült vissza Holly is.
- Rajta. - bólintottam.
- Figyelj, még ha nem is működne, ez - mutatott kettőnkre. - Akkor...nem tudom. Nagyon jó barátom vagy és nem akarom, hogy ez miatt ne találkozzunk többé.
- Holly - fogtam meg a kezét és kulcsoltam össze az ujjainkat. - Megígérhetem, hogy ez soha nem fog megtörténni.
- Akkor megpróbáljuk? - kérdezte óvatosan, én meg válasz helyett magamhoz rántottam egy csókra. Azt hiszem értette, hogy mit jelent ez.

Holly


Reggel a nap sugarai pont a szemembe sütöttek, így kénytelen voltam átfordulni a másik oldalamra. De amint ezt megtettem, az ágy besüllyedt mellettem és egy kart éreztem meg a derekamon, ami az illetőhöz még közelebb húzott. Lassan kinyitottam a szemem és megpillantottam Adam békésen nyugvó arcát. Eddig észre sem vettem, vagyis soha nem néztem meg rendesen. Olyan...nem is tudom, férfias az arca, mégis van benne valami kisfiús kisugárzása is. Sötét tincsit megvilágította a nap, így inkább volt sötét barna, mit fekete.
- Tudom, hogy helye vagyok, de ne alvás közben bámulj. - morogta, majd lassan kinyitotta azokat a kék szemeit.
- Csak szeretnéd. - löktem meg a mellkasánál. Felnevetett, majd kaptam egy csókot is. - Jó reggelt. - mosolyogtam rá.
- Eddig egész jó. - mosolygott, majd...majd egyszer csak kivágódott az ajtó.
- Na, gyerünk gerlepár! Ki az ágyból! - ugrott be közénk az ágyba Tyler.
- Már csak te hiányoztál. - nyögte Adam, mert haverja pont rá esett, én meg időben arrébb gurultam.
- Kint hatalmas a kánikula. - jött be Sam is. - Szóval megyünk a tóba!
- Ó, ez az! - kiáltottam fel és átfutottam a szobámba, hogy átöltözzek fürdőruhába. Mire visszaértem, már mindenki ott volt, indulásra készen.
Most hogy már nincs közöttünk semmi baj Adam-mel, végre már tényleg jól érezhetjük magunkat együtt. Sam-nek nagyon is igaza volt, olyan meleg volt, hogy azt hittem elolvadok, mint egy fagyi. Olyan hosszúnak tűnt az út, mire odaértünk a tóhoz. Mindig ez volt a kedvenc helyem, ahányszor eljöttünk ide. A hely és a tó is gyönyörű volt és a kedvencem a hozzá tartozó kis vízesés volt.
Gyorsan bekentem magam naptejjel, hogy nehogy leégjek és már mentem is a vízbe. Báááár...
- ÚRISTEN! EZ ROHADT HIDEG! - kiáltottam fel, amint felértem a felszínre. A többiek meg csak röhögtek rajtam. Hát kösz. - Hé, nem ér kinevetni! - fontam keresztbe a kezem.
- Így jártál. - mondta Adam és felvette a napszemüvegét.
- Utállak titeket. - mondtam és hátat fordítottam nekik. A nap sugarai nagyon szépen csillogtak a víz felszínén.
- Még engem is utálsz? - hallottam meg a fülem mellett hirtelen egy hangot, amitől kicsit meg is ugrottam.
- Igen. - feleltem még mindig durcásan. Halkan nevetett, megfordított a derekamnál fogva és egy puszit nyomott az arcomra.
- Még mindig? - mosolygott szívdöglesztően.
- Igen. - bólintottam, majd egy csókot nyomott a szám sarkába. Direkt kínoz! - Ne csináld már! - csak felnevetett 'hisztimen' és megcsókolt.
- Bomba!!! - kiáltott fel Ty és beugrott a vízbe, minket lelocsolva.
- Nem csillapítanád le a gyereket? - kérdeztem barátnőm mellé úszva és nevetve figyeltük, ahogy a két srác egymást próbálják lenyomni a víz alá.
- És a te gyerekedet nem kell lecsillapítani? - nézett a srácok felé. Elgondolkoztam, majd végül csak röhögve néztük a fiúkat.
- Hé, ki mer leugrani a vízesésről? - kérdezte Ty. Igaz, nem volt olyan nagy, de még soha nem gondoltam rá, hogy leugrok róla.
- Én a helyedben nem próbálnám ki. - mondta Adam, aki a derekamat átölelve állát a vállamon pihentette.
- Miért? Te félsz?
- Nem, de...
- Hah, még szép, hogy félsz! De én nem! - ment fel a dombra, hogy leugorhasson. Ty-nak se kellett több és már le is ugrott, azonban amikor leért a vízbe, nem süllyedt el. Ja igen, ott nem olyan mély a víz, nekem is csak a térdemig ér.
Ő meg éppen azt remélte, hogy bombát ugorhat, úgyhogy ő éppen seggel érkezett a vízbe.
- Azt a rohadt...! - szólalt meg végre. Mind odamentünk hozzá.
- Megsérültél? - kérdezte Sam aggódva.
- Eltörhet az ember hátsója? - nyögte ki?
- Egy ilyen ugrástól nem hiszem, de azért jobb, ha kimész és pihenteted. - tanácsoltam. Sam kikísérte szenvedő barátját a partra.
- Milyen igazad volt. - fordultam Adam felé.
- Hols, nekem mindig igazam van. Ezt ne feledd. - mosolygott.
- A nagy arcodból kicsit visszavehetnél, még a végén nem tudsz bejönni a házba.
- Nem is olyan nagy. - mosolygott továbbra is és felém közelített, addig amíg neki nem dőltem a vízesésnek. - Sarokba szorítottalak. - vigyorgott, én meg csak lefröcsköltem. - Ezt nem kellett volna. - mondta és megcsókolt.
- Azért nem kéne felfalni egymást! - kiáltott nekünk a sérült.
- Te csak pihenjél. - kiáltottam vissza.

Este a tűz körül végre minden konfliktus nélkül le tudtunk ülni. Pillecukrot sütöttünk, hülyültünk és csak jól éreztük magunkat. 
- Ki kér szétégetett pillecukrot? - vettem ki a tűzből a szinte fekete édességet.
- Hjaj, ha ezt elégeted, milyen vagy a konyhában? - hülyéskedett Ty. - Ha lehet, ne süss nekem semmit.
- Azt akarod, hogy 'véletlenül' újra fájjon a feneked? - fenyegettem meg. Adam nevetve húzott magához közelebb és adott egy puszit a homlokomra.
Fél 2 körül már úgy döntöttünk, hogy ideje aludni menni és most a sátrakban aludtunk, ahogy eredetileg terveztük. Na és vajon én kivel vagyok egy sátorban?
- Jó éjt, Hols. - mondta még Adam, derekamnál közelebb húzva magához.
- Jó éjt, Adam. - mondtam, majd rögtön el is nyomott az álom.

2014. október 19., vasárnap

26.rész - Akkor ne legyünk többé barátok

Éééés *dobpergés* új résszel jelentkezem, ami remélem elnyeri a tetszéseteket;) Várok minden komit, hideget vagy meleget!:D Jó olvasást.
Anna xx.
 

Holly


Úgy tűnik, hogy most nagyjából minden ellenem fordul. A legrosszabb az, hogy ma szinte egész nap esett. Ez még nem lett volna olyan nagy gond, csak még mindig 'utáljuk' egymást Adam-mel. Az hogy nem beszélünk egymással még jó is lenne, de mi még egy légtérben sem vagyunk hajlandóak lenni. Ty és Sam is közöttünk vergődik, hogy hol velem hol vele vannak. Ez már szerintem is kezd nevetséges lenni és nagyon is utálom ezt a helyzetet.
- Unatkozooooom!!! - kiáltottam a díványon elterülve. TV nem volt, ezért az ablakot néztem és az esőcseppeket versenyeztettem, amik az üvegen folytak le.
- Én is!! - hallottam a választ Sam-től, majd ő is megjelent a nappaliban.
- Mi lenne, haaaaa.... - hallottam Tyler hangját, majd meg is jött magával húzva a Sztárgyereket.  Adam motyogott valamit, de Ty kitartóan húzta maga után és leültette a körbe. Sam engem nézett, szerintem a reakciómra számított, de mivel unatkoztam, ezért tudomást sem vettem róla.
- Oké, szabályok - kezdte Tyler. - Ha valaki nem hajlandó megcsinálni a kiszabott feladatát, az levesz egy ruhadarabot. - vigyorgott.
- Csak hülyéskedsz, ugye? - kérdeztem.
- Szerinted úgy néz ki? - válaszol *dobpergés* Adam. Hoppá! Haladunk, mert én nem is szóltam neki vissza.
- Akkor kezdjük! - mondta elég hangosan Sam és pörgetett.
Az eleje nagyon unalmas volt. Mindenki csak felelt és a kérdések is elég gázok voltak. Inkább fejbe lőttem volna magam.
- Srácok ez rohadt unalmas. - nyafogtam. - Lehetne, hogy csak merni lehet?
- Még szép! - kacsintott Ty, majd Adam felé fordult, akinél megállt az üveg. - Na haver? - vigyorgott.
- Ne kímélj. - sóhajtott.
- Csókolj meg valakit! - mondta a feladatot.
- Lehet csak arcon? - kérdezte.
- Legyen. - bólintott. - Deeee, Sam-et nem lehet. - mondta és ekkor történt az, hogy Rá kaptam a tekintetem. Láttam, ahogy gondolkozik, megcsókoljon-e vagy sem. A válasz egyértelmű volt.
- Bocs, de ezt nem fogom megtenni. - mondta haverja szemébe.
- Hát akkor barátom, enyém a pólód. - nevetett. Adam, vonakodva ugyan, de levette azt. Próbáltam nem oda nézni, bár néha, akaratlanul is, a szemem oda téved. - Te pörgetsz. - és vajon még is kinél állt meg? Hát persze, hogy nálam! Adam lassan rám vezette a tekintetét és közben a száját rágta.
- Na, mi lesz? - kérdeztem egy idő után, mert még mindig nem szólalt meg.
- Menj ki az esőbe és járj valami hülye táncot! - vágott közbe Tyler.
- Rendben. - mondtam és mielőtt bárki is megállíthatott volna, felpattantam és kirohantam az esőbe. Az eső annyira esett, hogy szinte rögtön szét is áztam.
- Holly, ez hülyeség! Gyere be, mielőtt megfázol vagy bajod is esik! - hallottam meg 'valaki' hangját mögöttem. 
- Miért nem a 'barátnődért' aggódsz? - kérdeztem macskakörmöket rajzolva. Adam nem szólt semmit, de elindult felém. Az esőcseppek végigcsorogtak felsőtestén...Nem Holly, most haragszol rá.
Ahogy felém jött én ugyanúgy tettem hátra egy lépést.
- Holly, tudom hogy haragszol rám, azért a hülyeségért, de...
- Hülyeség?! Hazudtál nekem! Nem elég, hogy csókolgatsz, de még hazudsz is! - emeltem föl a hangom.
- Mintha te nem hazudtál volna NEKEM! Pedig azt hittem barátok vagyunk! - kiabált ő is.
- Barátok?! Hát persze, hiszen a barátok csak úgy csókolgatják egymást! - a hajam már teljesen hozzá volt tapadva a fejemhez és a ruhám is a testemhez. Már fázni is egy kicsit fáztam, de most nem hátrálhatok meg!
- Tudod mit? - kezdte egy elég hosszú szünet után. - Akkor ne legyünk többé barátok. - mondta ki a szemembe nézve, nekem meg összeszorult a szívem. Ezt most komolyan mondja? 
- Mi? - kérdeztem halkan, szinte suttogva. Arra sem számítottam, hogy meghallja.
- Összeveszünk, kibékülünk. Csókolózunk, összeveszünk, kibékülünk. Ez nem hiszem, hogy normális barátok között, csak ha...
- Szerelmes vagy? - vágtam közbe.
- Számít ez?
- Igen, számít. - bólintottam komolyan.
- Talán, de nem tudom, hogy a lány hogy érez. - mondta, és közben a fákat nézte. - Menjünk be, nem akarom, hogy a szél leszakítson egy ágat, ami pont ránk esne.
- És ha a lány is...érez? - kérdeztem, figyelmen kívül hagyva az előző mondatát. Adam a szemembe nézett, majd megrázta a fejét.
- Holly, ez... - ekkor egy hatalmas reccsenést hallottunk. Felkaptam a fejem, de nem láttam sokat, mert Adam egy fához szorított, így a hatalmas faág nem ránk esett. A szívem majd kiugrott a helyéről, a történtek miatt is, meg azért is, hogy Adam ilyen közel van hozzám.
- Jól vagy? - suttogta a fülembe. Megszólalni nem tudtam, csak bólogattam. Lassan elhúzódott tőlem, de továbbra sem engedett el. Olyan jó érzés volt a karjaiban lenni. A bőre hideg volt az esőtől, de nem érdekel.
Nem érdekelt, hogy hazudott és megbántott. Ha azt vesszük, én is megtettem ezt már vele, ha úgy vesszük, egyenlített.
A kezemet lassan felvezettem a mellkasán, onnan a tarkójára és beletúrtam nedves tincsei közé. Óvatosan felé hajoltam, de amikor a szánk már találkozott volna, halkan megszólalt.
- Biztosan akarod? - kérdezte halkan, de nem húzódott el.
- Igen. - több se kellett neki, rögtön ajkaimra tapadt. Még levegőt sem tudtam venni. Úgy csókolt, mintha ez lenne az utolsó, amit tehet. Majd homlokát az enyémnek döntötte és csak vártuk, hogy légzésünk lecsillapodjon.
- Menjünk be. - szólaltunk meg egyszerre, mire óvatosan felnevettünk. Adam lassan megfogta a kezem és rákulcsolta az ujjait az enyémekre, én meg csak mosolyogtam. Amint beléptünk Sam rögtön nekünk támadt.
- Jól vagytok? - kérdezte. Adam-mel összenéztünk, majd csak annyit mondtam:
- Talán még jobban is. - Gyorsan elmentem tusolni, hogy valamennyire felmelegedjek, majd Adam ment utánam. Felöltöztem és az egyik szobában ülve vártam Adam-re. Amint megérkezett, csak annyit mondtam:
- Beszéljünk!

2014. október 12., vasárnap

25.rész - Nem érdekel!

Sziasztok! Új részt hoztam nektek, ami remélem tetszeni fog nektek;) (tegnap kicsit fáradt voltam, szóval úgy bíráljátok!)
Nagyon köszönöm az előző részhez kapott komikat, remélem ehhez is kapok párat:) Na, jó olvasást!
Anna xx.
 

Holly


Vannak olyan pillanatok, amikor a legszívesebben megfojtanám drága barátnőmet. Mégpedig ez egy olyan pillanat volt, amikor nekiugrottam volna. Még is hogy jutott eszébe az, hogy meghívja Őket?! Azt megértem, hogy Tyler-t elhívja, de Adam-et? 
Most, hogy végre megint elmehetünk sátorozni, távol minden bajtól, a mostani főgondomat is hozni akarja! Azt hittem, hogy ennél azért jobban ismer! És, ha ez még nem lenne gáz, az egyetlen reményem, Luke sem tud velünk jönni! Mondván: 'Van egy csaj, aki nem adja könnyen a telefonszámát, de akkor is megszerzem!' - na kösz, egy lány sokkal fontosabb, mint én és a hagyományunk?! Jól van Luke, ezt még visszakapod!
Sajnos, még a 'beteg vagyok, itthon maradok' cetlit sem tudom kijátszani, mert nem tudnék megfázni. NYÁRON! Szóval, most itt állok Sam-mel és várok, hogy a fiúk is megérkezzenek.
- Na, ne vágj már ilyen képet! - bökött oldalba Sam. Magamra erőltettem egy mosolyt és pont ekkor megállt előttünk egy fekete kocsi. 
- Akkor mehetünk? - pattant ki belőle Tyler vigyorogva, majd Adam is kiszállt. A cuccainkat meg a kajákat beraktuk a csomagtartóba, majd én rögtön be is ültem hátra. És legnagyobb meglepetésemre nem Sam ült le mellém, hanem...na vajon ki? Hát persze, hogy Adam.
Mivel semmi kedvem nem volt beszélgetni vele, vagy Sam-mékkel ezért fogtam a fülesem és bedugtam a fülembe és kifelé bámultam az ablakon. Magamon éreztem a tekintetét, de amikor odafordultam, már ő is az ablakon bámult kifelé.
Amikor az út már kissé hepehupás volt, már tudtam, hogy nem vagyunk messze. 
- Végre! - sóhajtottam fel, amikor végre megálltunk. Kiszálltam a kocsiból és kinyújtózkodtam a sok üléstől. Végre egy kis pihenés, távol a zajoktól és a gondoktól (igaz, az egyik velem jött).
- Na, rakjuk le a kajákat! - mondta Sam.
- Még is hova? - kérdezte Adam, miközben minket követtek.
- A házba. - válaszoltuk egyszerre legjobb barátnőmmel. 
- Milyen...? - megérkeztünk a házhoz. Jó, igen, kicsit nagyobb, mint egy átlagos faház, de két 4 fős családnak pont jó volt. Sokat jártunk ide Sam-ékkel, de a szüleink még is inkább kint, a sátrakban akarták, hogy aludjunk. Persze, a kisgyereknek sokkal izgibb kint aludni, mint bent egy házban. Jaj, azok a régi szép idők, amikor nem voltak gondok és szerelem sem.
- Most nem sátorozni fogunk? - értetlenkedett a két srác.
- Dehogynem. - válaszolt Sam. - Tudod, a kaját a hűtőbe rakjuk és ha vihar van, csak akkor leszünk a házban. - magyarázta, én meg csak bólogattam, mint egy hülye. 
- Oké, akkor ki állít sátrat? - kérdezte Sam, én meg ebben a pillanatban hátra is léptem, mondván én ezt kihagyom. Soha nem állítottam fel egyet sem, de ha meg is próbáltam, soha nem ment. 
Sam csak nevetett és elküldött tűzre való fáért. Próbáltam minél nagyobb és sok fát összegyűjteni, amikor lépteket hallottam magam mögött.
- Fel ne merj ugorni a hátamra! - figyelmeztettem a mögöttem állót, mert azt hittem, hogy Sam lehet az. És igen, csak hittem.
- Nem állt szándékomban. - mondta a mögöttem álló, mire ijedten, vadul dobogó szívvel fordultam meg. Ott állt, egy napszemüvegben, néhány faággal a kezében.
- Mit csinálsz itt? - sziszegtem és folytattam a faágak szedegetését. 
- Segítek fát gyűjteni. - válaszolt. 
- Úgy értem mit csinálsz itt, velünk. - fordultam felé. Ő is engem nézett értetlenül.
- Ezt nem értem. - rázta a fejét. 
- Nem inkább otthon kéne lenned a barátnőddel? - szinte köptem felé a szavakat, pedig nem nagyon akartam kimutatni az 'érzéseimet'. A barátnő említésére, mintha megrándult volna, de lehet, hogy csak rosszul láttam.
- Sajnos nem...nem ért rá. - nyögte ki, miközben a tarkóját vakarta és mindenre nézett, csak rám nem.
- Szegény, aztán ha még is, te nem leszel ott. Mondhatom szép dolog. - ekkor levette a napszemüvegét és most már a szemeibe nézhettem, amiben szinte elvesztem.
- Féltékeny vagy? - kérdezte, én meg köpni-nyelni nem tudtam.
- Én? Még is kire? Na ne röhögtess. - nevettem fel kissé hisztérikusan.
- Igen? Akkor még is miért vagy ilyen? - mire feleszméltem, egy fához szorított és szorosan nekem simult. Meleg lehelete csikizte az arcom. Nem sok kellett hozzá, hogy magamhoz rántsam és megcsókoljam, de tartottam magam. 
- Én nem vagyok semmilyen, oké? - kezdtem ideges lenni, és már nagyon vissza akartam menni Sam-ékhez. - Nem engednél el?
- Mi bajod van velem? - kérdezte, a hangjából egy kis szomorúság is áradt.
- Ááá, semmi. - gúnyos hanglejtésem kicsit sem lankadt. - Csak tudod, eléggé szemét vagy, hogy engem csókolgatsz, miközben barátnőd van. - a szívem már szinte kiszakadt a helyéről, amikor már szinte összeért a szánk, de ekkor megállt és elhúzódott tőlem.
- Mit mondasz akkor, ha azt mondom hogy nincs barátnőm? - morogta. Azt hittem, hogy rosszul hallok.
- De hát azt mondtad...Hazudtál nekem?! - lettem mérhetetlenül dühös. Bár lehet, hogy egy részem teljesen megkönnyebbült és szinte kicsattan az örömtől, de a dühös részem ezt nagyon is elnyomta és a legszívesebben üvöltöttem volna. - Mond mire volt ez jó?! Hogy hülyére vegyél és jót röhöghess rajtam?!
- Nem! Egyszerűen csak... - nem engedtem, hogy folytassa, rögtön közbe szóltam.
- Tudod mit? Nem érdekel. Sőt, semmi sem érdekel, ami veled kapcsolatos. - ráztam a fejem. - Bárcsak soha ne is találkoztunk volna... - mondtam ki, pedig egyáltalán nem is gondoltam komolyan. De már késő visszaszívni.
- Ezt nem mondhatod komolyan... - nevetett fel, de inkább kényszerből.
- De nagyon is... - nem hagyta, hogy befejezzem, mert az ajkaimra tapadt, méghozzá elég vadul. Azonnal elfelejtettem, hogy haragszom rá és viszonoztam csókját. Nem is hagyta, hogy levegőt vegyek, hanem többször, egymás után megcsókolt.
De mint minden jónak, ennek is vége kellett, hogy legyen. Homlokát enyémnek döntötte, így várva, hogy légzésünk lecsillapodjon. Végül én törtem meg a csendet.
- Engedj el. - suttogtam olyan halkan, hogy féltem, meg sem hallotta. 
- Nem is érzel semmit?
- De, éhes vagyok és fáradt.
- Nem, nem is érzel semmit...irántam? - nézett a szemembe, én meg majdnem elájultam.
- Adam...
- Ne, Holly! Válaszolj!
- Éreztem, oké? De már csak MÚLT időben! És inkább dühös és csalódott vagyok! - mondtam.. Ez volt az utolsó, Adam kezei erőtlenül a teste mellé estek, én meg kihasználva az alkalmat, 'elmenekültem' otthagyva őt egyedül.
Már elég késő volt, mire visszamentem Sam-ékhez, akik már a tüzet is meggyújtották a sátrak felállítása mellett. Erőtlenül leültem a fűbe és egy bottal kezdtem piszkálni a tüzet.
- Adam? - kérdezte Tyler, én meg csak megvontam a vállam.
- Itt vagyok. - jelent meg az említett és ő is leült a tűz mellé, jó távol tőlem. Igen, jobb is így. 
És ezzel be is állt a csend. Mi Adam-mel nem szóltunk egymáshoz (még csak rá se néztünk a másikra), Sam és Ty meg biztos érezhette a köztünk lévő feszültséget.
- Én asszem' lefekszem. - álltam fel a tűz mellől. Rám kapták a szemüket - kivéve Adam -, majd végül bólintottak. Gondolom sejtették, hogy miért.
Nem bajlódtam, ruhástól bevetődtem a hálózsákomba, de sokáig nem jött álom a szememre. Végül már majdnem elragadott a sötétség, amikor hallottam, hogy lehúzódik a sátor cipzára és valaki bemászik rajta. Apró csókot kaptam az arcomra. Hallottam még egy halk 'sajnálom'-ot, de aztán átadtam magam az álomvilágnak. 

2014. október 4., szombat

24.rész - Nekem annyi.

Sziasztok! Új résszel jelentkezem;) Nem tudom, hogy az előző résznél mit gondoltatok a folytatásról, de remélem ezzel a résszel nem akasztalak ki titeket nagyon:D
Kicsit megcsappant a kommentelések száma, de azért hiszem, hogy ehhez több jöhet:))
Jó olvasást, Anna xx.
 

Holly


Ezt nem hiszem el, hogy lehettem ilyen hülye?? Sőt, nem inkább én, hanem a hülye érzések!! Ha ezek nem lennének, akkor most nem fájna! Hihetetlen, hogy pár szó, hogy el tudja cseszni az ember kedvét!
- Olyan-olyan-olyan hülye vagyok! Ezt nem lett volna szabad!! - kiabálom a párnámba, miközben Sam a hátamat simogatja és próbál nyugtatni.
- Nem vagy hülye, csak szerelmes. - mondja, nekem meg az utolsó szó hallatára csak még nagyobb sírhatnékom támad.
- De hát pont ennek nem lett volna szabad megtörténnie!!! Ő CSAK egy barát, több pedig nem lehet!!! - hangsúlyozom ki a 'csak' szócskát, bár legbelül pontosan tudom, hogy ezt nem szabhatom meg. Ez a hülyeség csak úgy jön magától, de én csak kikapcsolnám ezeket a hülye érzéseket.
- Fejezd már be, régen is rajongtál érte most szerelmes vagy. Van különbség? Nincs. - magyarázott. Lassacskán megnyugodtam és sajnos az OREO-m is elfogyott, úgyhogy én csak feküdtem, míg Sam a telefonján pötyögött. Most egyáltalán nem érdekelt semmi. Itthon akartam maradni és nem csinálni semmit.
- Na indulás! - kiáltott fel, de én továbbra sem mozdultam meg. - Ne kelljen húznom, gyerünk már! - mire feleszméltem, már le is lökött az ágyamról le a földre. 
- Héééé!
- Semmi 'hééé'. Most szépen összeszedet magad és kimegyünk a deszkaparkba! Nincs apelláta. - tette hozzá, amikor látta, hogy tiltakozni akartam volna. Mivel kinéztem volna belőle, hogy tényleg elhúzott volna a deszkán, ezért gyorsan összeszedtem magam és már mehettünk is.
A park nem volt messze, de amint legurultam az első pályán, rögtön leültem. A gondolataim csak kavarogtak a fejemben és ezt utálom.
- Látom, ezek az érzések rossz hatással vannak rád. - mondja Sam, majd ő is csatlakozik hozzám. Csak óvatosan elmosolyodtam.
- Mit csináltok szép lányok? - jelent meg köztünk egy fej, akit azonnal felismertem. Csak egy kicsit fordítottam oldalra a fejem és amint megláttam Őt, a szívem rögtön heves vágtába kezdett. Hülye érzések.

Adam


- Te...hülye...idióta...vadbarom. - mondta Tyler és minden egyes szó között megütött a párnával. Jó én is tudom, hogy hülyeséget csináltam, attól még nem kell 'megverni'.
- Hagyd már abba! - gáncsoltam ki, így végre az ágyamon ült, de továbbra is csak ütött.
- Hogy lehettél ekkora vadbarom?
- Nem tudom, egyszerűen csak kicsúszott. - feleltem, majd visszagondoltam a tegnapi csókra.

*Tegnap - Adam szemszöge*

Mivel én magam nem tudtam eldönteni, hogy még is mi a franc van velem, ezért meg kellett próbálnom valamit. Méghozzá nem is akármit.
Amikor megcsókoltam a tűzijáték alatt, úgy éreztem, hogy mindig is ez kellett volna tennem. Tudom, hogy ez őrülten nyálas, főleg egy fiú szájából, de azt hiszem, hogy beleszerettem. Igen, közel 1 hónap ismeretség után, megtörtént, pedig nekem ennek nem szabadott volna megtörténnie.
Amikor hosszú percek után elváltak ajkaink, egyszerűen nem tudtam mit csinálni. A homlokomat nekidöntöttem az övének, majd csak egymás szemébe bámultunk. Az övében nem tudtam semmit sem kiolvasni. És ekkor jött, az a sok 'mi van, ha...' kérdés, mint mi van, ha megint elfut és nem látom, napokig, hónapokig...vagy évekig. Vagy mi van, ha ő is így érez, de mi van, ha nem? Ugye mindenki ugyanúgy utálja ezeket a mondatokat? És ekkor volt, hogy kiböktem a legrosszabb dolgot, amit valaha is mondhattam.
- Barátnőm van. - nyögtem ki...

*Ma*

- Még is, hogy a fenébe csúszhat ki egy ilyen hülyeség a szádon? - oktatott továbbra is Ty. Igen, tudom, hogy hülyeséget mondtam.
- Jól van, tudom, hogy hülye voltam. Nem kell mindig ezt mondani. - motyogtam. Ty már szólni akart, amikor elővette a telefonját és elmosolyodott.
- Gyerünk deszkázni! - ugrott föl, olyan lelkesedéssel, mint egy kisgyerek. 
- Minek? Holly tuti, hogy most ott van. - mondtam. Most még biztosan nem jó ötlet, ha Holly színe elé kerülök.
- Nem, Sam most írta, hogy most moziba mennek. Na, gyere! - húzott a karomnál fogva.
Gyorsan odaértünk, de amikor Tyler nagy sebességgel ment az egyik pályához, volt valami furcsa előérzetem.
És milyen igazam volt! Ugyanis, pont ott ültek a deszkájukon.
Mi is leültünk közéjük (Holly szinte felnyársalt a tekintetével) és elkezdtünk beszélgetni.
Na és most mit csináljunk a következő hétben? - kérdezte Sam, hogy megtörje a köztünk lévő feszült csendet. 
- De ti dolgoztok nem? - mondta Ty.
- Nem. - rázta Holly a fejét. - A sóher főnökünk elutazott egy hétre, és inkább bezárta a helyet, mint hogy valakire rábízta volna. - magyarázta, de egyszer sem nézett rám. Gondoltam.
- És mi lenne, ha elmennénk a szokásos kis 'utazásra'? - kérdezte Sam izgatottan. Szuper, még egy 'hagyomány'-szerűség. Biztos az a Luke is ismeri.
- Tényleg, mindig ilyenkor kell menni! - eresztett Holly is egy nagy mosolyt. Egy gyönyörű mosolyt, ami még szebbé teszi...na jó, Adam, ébredj fel! Most utál téged.
- Akkor azt hiszem, hogy mindenki tudja a dolgát. - bólintott Sam, majd felénk fordult. - Ti akartok jönni?
- Pontosan hova is? - kérdeztem.
- Sátorozni. - mondta Sam, Holly pedig még fehérebb lett, mint eddig. Összezárva vele? Valahol egy erdőben? Nekem annyi lenne. Már éppen vissza akartam utasítani, amikor Tyler megelőzött. 
- Még szép, hogy megyünk! - vágta rá. Holly rám nézett, a szeméből meg olyan éles düh áramlott, hogy attól félek, nekem ugrik.
- Jó, akkor holnap indulunk is! Pakoljatok, ruhát, kaját, sátrat és hálózsákot, meg ami kell. - adta ki az utasítást Sam.
Hát nincs menekvés, de ha Holly nem öl meg, akkor biztos nem haragszik rám...annyira. Na jó, kit álltatok? Nekem annyi.