2014. december 29., hétfő

36.rész - Ez már kevés...

Sziasztok! Akkor itt is van a következő rész, ami elég hosszú lett;) Bár remélem, nem fogtok nagyon haragudni és kapok pár visszajelzést:)
Akkor jó olvasást!
Anna xx.


Holly



Egyedül sétáltam haza a sötétben és mezítláb, mert már nem bírtam ezt a hülye magassarkú cipőt. Mégis nem is a lábam fájt, hanem a szívem. Tudom, hogy ez olyan röhejes, de most nem tudom, hogy mi mást tehetnék.
Tudom, hogy nem volt fair, amit mondtam vagy tettem, de mégis kit akarok átverni? Ő egy világsztár fia, én meg csak egy középiskolás lány vagyok, egyszerű élettel. Előre lehetett látni, hogy ez nem fog sokáig tartani!
Mire feleszméltem gondolkodásomból, már haza is értem. Már jóval elmúlhatott éjfél is, a házban sötétség és csend uralkodott. Anyáék már biztosan alszanak, Mike meg remélem az új barátnőjénél tölti az éjszakát. Hangtalanul felmentem az emeletre és rögtön megcéloztam a fürdőt. Jól bezártam, ha anya vagy apa fel is ébred, ne nyissanak rám.
Amint belenéztem a tükörbe, rögtön elszörnyedtem saját magamtól. A szemfestékem szétkenődött és a könnyeim miatt kis fekete csíkok folytak végig az arcomon. De szerencsére a hajam és a ruhám így is tökéletes maradt. Ez a napom fénypontja. Gyorsan lemostam a sminket, vettem egy gyors zuhanyt és már mentem is vissza a szobámba. Felvettem a pizsamámat és kinyomtam a telefonom. Na, vajon ki volt? Nem foglalkoztam vele, inkább csak lefeküdtem és próbáltam elaludni.

A telefonom csörgésére és iszonyat hangos dörömbölésre ébredtem. Gyorsan csekkoltam az órámat, ami hajnali 3-at mutatott. Nagyszerű alhattam 3 órát! De az a gond, hogy ki az a hülye, aki ilyenkor akar meglátogatni? Remélem anyáék nem ébredtek fel.
Lassan felkeltem az ágyamból és a telefonommal világítva lementem az ajtóhoz. Óvatosan elforgattam a kulcsot a zárban, majd lassan kinyitottam az ajtót. Amint teljesen kitárult, valaki beesett rajta.
- Huupsz, ez befelé nyílik. - kacagott fel, mire azonnal kezemet a szájára tapasztottam. Megvilágítottam az arcát, mire rögtön becsukta a szemét és felnyögött az éles fénytől.
- Te mi a fészkes fenét keresel itt? - sziszegtem és segítettem neki feltápászkodni a földről. - Azonnal menj haza! - mint aki meg sem hallotta, hogy mit mondtam, becsukta az ajtót és a konyha felé vette az irányt. - Most komolyan, mit akarsz itt Adam? - mentem utána.
- A párizsinak miért az a neve, hogy párizsi? - turkált a hűtőben. - Párizsban találták fel? De olyan vicces szó. Pááárizsííííí - nevetett a saját poénján és hozzám fordult. Várjunk csak...
- Te részeg vagy? - csapott meg a felismerés.
- Neeeem. - rázta meg a fejét, aztán gyorsan abba is hagyta, mert majdnem hátraesett. - Na jó, talán egy picikééét. - mutatta a 'picikét' a mutató és hüvelykujja között.
- Basszus, most mit csináljak veled? - tettem fel magamnak a kérdést hangosan.
- Hallgass meg! - felelte azonnal és felém sietett, majd megállt előttem. - Nem akarlak egy ilyen hülyeség miatt elveszíteni...
- Hülyeség?! Adam, láttam ahogy megcsaltál! Szerinted ez nekem milyen érzés?! - suttogtam hangosan, hogy anyáék ne ébredjenek fel és ő is megpróbálja megérteni.
- De én nem akartam! Azt az egészet Chrystal és Drake találta ki!
- Már megint ezzel jössz? - sóhajtottam. - Még is honnan a fenéből ismernék egymást? - látszólag erre a kérdésre nem tudott mit felelni. Gondoltam. - Menj haza Adam és aludj egyet. - tanácsoltam és kifelé indultam a konyhából, de még gyorsan elkapta a csuklóm. Érintése nyomán kirázott a hideg.
- Ugye nem akarsz most hazaküldeni? - nézett mélyen a szemembe, gyönyörű, kiskutya szemeivel. - Tudod milyen nehéz volt eljönnöm idáig? - francba a jó természetemmel és hogy nem lehet neki ellenállni!
- Jó, aludhatsz nálam. - suttogtam, mire elmosolyodott. - De most utoljára. - jelentettem ki. Azonnal elkomolyodott.
Megint visszamentem a szobámba, Adam-mel a nyomomban, bár azért figyelnem kellett, nehogy leessen a lépcsőn.
- Oké, megágyazhatok a földön vagy... - fordultam Adam felé, aki már az ágyamon volt kiterülve egy szál bokszerben. Ne kérdezzétek, hogy volt ilyen gyors, mert én sem tudom. - ...vagy csak feküdj az ágyamba, nem probléma. - mérgelődtem, de már nem akartam vitatkozni, ezért csak én is befeküdtem az ágyba, jó messze a vendégtől és aludni próbáltam. Azonban mozgolódást éreztem és hirtelen egy kart, ami szorosan átkarolt és magához húzott. Erőm nem volt már elhúzódni, ezért fejem a mellkasára hajtva aludtam tovább. Még motyogott valamit, de azt már nem értettem, mert magával ragadott az álom.

Adam



Erős fejfájásra ébredtem. A legszívesebben ki sem kelnék az ágyból. A tegnapról csak annyira emlékszem, hogy agyonvertem azt a szarházit, majd utána egy kocsmában kötöttem ki. Halványan rémlik, hogy utána elmentem valahova. De nem tudom hova.
Na jó, szereznem kell egy Aspirint, mert a gondolkodásomtól még jobban fájt a fejem. Lassan kinyitottam a szemem, de azonnal vissza is csuktam, mert a fény bántotta a szemem. Amikor végre kitisztult a látásom, egy idegen szobában találtam magam. Várjunk csak, Green Day-es pószterek, képek Holly családjáról és a barátairól...Oh basszus.
Felkeltem az ágyból és lefelé vettem az irányt. Miért van rajtam alsó és hova lettek a ruháim? Mire leértem, zajt hallottam a konyhából, így rögtön arra vettem az irányt. A fejemet fogva léptem be a helységbe, ahol Holly-t pillantottam meg egy bő pólóban és éppen reggelit csinált.
- Felkeltél? - kérdezte, felém sem nézve.
- Akarom tudni, hogy mit csináltam tegnap este? - ültem le az asztalra, még mindig a fejemet fogva. Holly rögtön letett elém egy pohár vizet és gyógyszert. Hálásan elmosolyodtam, de amint felnéztem rá, azonnal elfordult és tovább folytatta a reggeli készítést.
- Semmi említésre méltó. - mondta érzelemmentes hangon.
- De ugye mi nem...? Érted. - mutogattam kettőnkre.
- Hogy lefeküdtünk-e? Nem. - rázta a fejét. - Amint beértünk a szobámba, azonnal kiterültél egy szál bokszerben. - rántotta meg a vállát, én meg a legszívesebben elsüllyedtem volna szégyenemben. Most komolyan, leiszom magam és rögtön Holly-hoz jövök?! Csak én lehetek ilyen marha!
- Segítsek valamiben? - álltam meg mögötte.
- Fogat az moshatnál. - állt rögtön arrébb, de én elkaptam a derekát, ezzel megállítva cselekedetét. - Engedj el.
- Miért vagy ilyen? - próbáltam a szemébe nézni, de csak kerülte a tekintetem.
- Nem vagyok én semmilyen. - tagadta.
- Miért? - kérdeztem.
- Miért?! Még azt kérdezed, hogy miért?! Beállítasz részegen, próbálod velem elhitetni MEGINT, hogy Drake-ék tervelték ki a tegnap estét! És azt kérdezed, hogy miért vagyok ilyen?! - kiabált és könnyei újra elkezdtek folyni a szeméből.
- Miért nem hiszel nekem? - sóhajtottam fáradtan, szomorúan.
- Ez...már mindegy. - dobta nekem a ruháimat, amiket gyorsan fel is vettem. - Jobb, ha mész.
- De én is szeretlek... - mondtam ki reményvesztetten. Ennek nem lehet így vége.

Holly


Még pislogni sem tudtam, amikor kimondta. Biztos, hogy jól hallottam? Nem képzelődtem? Biztos, hogy képzelődtem.
- Mi...mit...mit mondtál? - dadogtam még mindig döbbenten.
- Ez az igazság. - tárta szét a karját, majd megállt közvetlen előttem és a kezébe fogta az arcom. - Igen, szeretlek. Annyira szeretlek, Holly... - hinni akartam neki, de valahogy nem ment.
- Ez már kevés Adam. - ráztam a fejem és kibontakoztam az öleléséből. - Ez már rég, nagyon kevés.
- Akkor hadd bizonyítsak! - jött utánam. - Kérlek. - suttogta, közel az arcomhoz. Annyira meg akartam csókolni, hozzábújni, de tudtam, hogy nem lehet. - Maradj velem.
- Adj egy kis időt, amíg átgondolom, jó?
- Ezt a szöveget hagyjuk. Tudom, hogy mi lesz a vége! - jött dühbe azonnal. - Akkor már fejezzük is be! - szavai a szívembe martak.
- Ha ezt akarod, akkor legyen. - nyitottam ki előtte az ajtót. - Mehetsz is, szabad vagy. - mutattam ki rajta.
- Nem úgy...
- KIFELÉÉÉ!!! - kiáltottam rá. Vette a lapot és elindult kifelé.
- Ennek még nincs vége. - mondta eltökélten.
- De igen, te magad mondtad. - mondtam és az orra előtt becsuktam az ajtót. Nem bírtam tovább, sírva neki dőltem az ajtónak és lecsúsztam annak mentén a földre. Akkor hát ez ennyi volt? Csak egy nyári szerelem?

2014. december 21., vasárnap

35.rész - Vége?

Sziasztok! Végre itt a téli szünet, remélem mindenki nagyon várta már! Most kicsit több részt is tudok hozni, de ahhoz az kell, hogy kapjak egy pár visszajelzést!:)
Addig is Kellemes Karácsonyt mindenkinek!
Anna xx.
P.S. Köszönöm az eddigi 22 feliratkozót és a több, mint 14000 oldalmegtekintést!!:))

Adam



Nagy nehezen sikerült a bárhoz jutnom, de útközben elég sok ismerőssel is összefutottam. Egy hős voltam, amikor végre leülhettem az egyik bárszékre és rendelhettem.
- Két üveg kólát. - mondtam a pultosnak. Apa általában engedi, hogy minimum egy-két sört megigyak, de most Holly is itt van és tudom, hogy ő utálja az alkoholt.
Egy örökké valóság volt, amíg az üdítőkre várakoztam. Értitek? Két üdítőre, nem valami flancos koktélra! Már éppen azon voltam, hogy szóljak a pultos srácnak, amikor hirtelen két kar fonódott az egyik karomra és simult az oldalamhoz, amennyire csak tudott. Először azt hittem, hogy Holly az, de az erős parfüm felhő, amit éreztem, rájöttem hogy nem ő az.
Azonnal kihúztam a kezem és az idegen lány felé fordultam...
- Nem hívtál Cuki Fiú! - vetette a szememre a lány, akinek a nevét még mindig nem tudom. 
- Te hogy kerülsz egyáltalán ide? - kérdeztem meglepődve. Azt hittem, hogy a múltkor már sikerült lekoptatnom! 
- Az uncsitesóm elhozott... - Vajon ki lehet, az a szerencsétlen, akinek ő az unokatesója? Az biztos, hogy én inkább fejbe lőném magam. - ...és most hogy megtaláltalak, végre együtt lehetünk!
- Hogy mi?! - ébredtem fel hirtelen bambulásomból, amikor ezt kimondta. Mégis, miért akarnék én vele lenni?! 
- Óh, hát ne tagadd édes. - vihogta túl a zenét is. - Christy mindent elmondott, hogy már az elején megtetszettem a parkban... - CHRISTY???!!!! UGYE NEM AZ A CHRYSTAL AKIVEL ÉN JÁRTAM????!!!!! - És igen, leszek a barátnőd! - még fel sem fogtam, hogy mit mondott, de már éreztem, ahogy a nyakamba ugrik és a száját az enyémre tapasztja. Próbáltam lerázni magamról, de a karjait olyan szorosan fonta a nyakamra, hogy szerintem még harapó fogóval sem tudták volna eltávolítani magamtól.
- Ugyan Lucy, hagyj későbbre is. - jelent meg mellettünk, a Sátán titkos szeretője. Lucy- ahogy nevezte- végre leszált rólam, majd összevihogtak Chrystallal. Ezt az alkalmat választottam arra, hogy azonnal lelépjek és megkeressem Holly-t. Azonban...
- Ha a barátnődet kereset, elment. - állta el az utamat, az a Drake gyerek.
- Mit csináltál vele? - szorult ökölbe a kezem és a legszívesebben pofán vertem volna.
- Én semmit, csak megmutattam neki az igazi oldalad. - vigyorgott rám kárörvendően. Mi a szarról beszél ez a hülye gyerek? Hacsak...hacsak nem látta azt a csókot!! Basszus, meg kell találnom és meg kell neki mindent magyaráznom!!
Félrelöktem az előttem álló srácot és a kijárat felé vettem az irányt. Nem lehetett olyan messze, így találomra elindultam az egyik irányba és próbáltam felhívni Holly-t, de minden alkalommal kinyomta.
- Holly! - kiáltottam, amikor észrevettem egy mezítláb sétáló lányt. Igen, nem volt nehéz kitalálni, hogy ki az. Nem is állt meg vagy fordult meg. - Holly, kérlek, állj meg! - semmi. Megszaporáztam a lépteimet, amíg el nem kaptam a karját. - Hadd magyarázzam meg! - és ekkor, felemelte a kezét és a tenyere hatalmasat csattant az arcomon. A fejem oldalra bicsaklott és rögtön az arcomhoz kaptam, ami szinte égett az ütéstől.
Lassan ránéztem és azt láttam, amit soha nem akartam vele tenni. A smink teljesen szétfolyt az arcán a sírás miatt. A szemei már  pirosak voltak, de könnyei még mindig folytak szeméből.
- Megmagyarázni? Mégis milyen hazugsággal akarsz megint beetetni? - a hangja elcsuklott a végére és próbálta visszafojtani a könnyeit.
- Soha nem nem hazudtam neked. - ráztam a fejem. - Kérlek, ezt az egészet Chrystal és Drake találták ki. - mentegetőztem.
- Ne röhögtess már. - nevetett kínjában. - Most ezzel akarsz beetetni? Ennél okosabbnak hittelek, ha már eddig csak hülyítettél. - nézett rám gyűlölettel.
- Komolyan beszélek! Soha nem szórakoztam veled, minden amit tettem vagy mondtam, az igaz! - bizonygattam, de tudom, hogy úgysem fog hinni nekem.
- Akkor miért is nem mondtál semmit, amikor kimondtam AZT a szót? - emelte ki az 'azt' szót. Először nem is tudtam, hogy mire gondol, de aztán eszembe jutott. Amikor ott a parton kimondta, hogy szeret. Kicsit engem is meglepett vele, de nagyon is jól esett, hogy így érez irántam. Én is ki akartam neki mondani, de megijedtem. Megijedtem, mert amikor utoljára kimondtam ezt egy lánynak, az hálából megcsalt és kihasznált. És igen, jól tudjátok, hogy ki az. - Legalább mondhattad volna azt, hogy 'Bocs Holly, de én csak kedvellek, csá.' vagy tudom is én, mit. De az, hogy meg se mukkantál és a ma este után csak azt érzem, hogy hiba volt összejönnünk... - rázta a fejét, én meg úgy éreztem, hogy itt fogok összeesni, amint kiejtette ezeket a száján.
- Ne mond ezt. - sírhatnékom támadt, de nem akartam, hogy gyengének lásson. - Akartam mondani, de...
- De én nem vagyok olyan jó, mint azok a lányok, mint akikkel találkoztál. Adam értem én, hisz nagy részt, csak ilyen fiúkkal találkoztam, csak nem értem miért lepődök meg mindig. - csuklott el a hangja a végére és el akart menni, de én a csuklójánál fogva visszahúztam. - Engedj el és többé már nem fogsz látni.
- Nem Holly, volt már hogy elengedtem valakit, de téged már nem foglak. Tudom, hogy nehéz eset vagyok, de ha adnál egy esélyt, hogy elmagyarázzak mindent... - nem engedte, hogy végig mondjam, újra közbe vágott.
- Adam, már annyi esélyt adtam neked, hogy az már isteni ajándék. Annyi időd volt elmagyarázni mindent, de nem éltél ezzel a lehetőséggel, így minek folytas... - mielőtt végigmondhatta volna, számat az övére tapasztottam, hogy elhallgattassam. Lassan és gyengéden csókoltam, de miután nem lökött el magától, annál szenvedélyesebb lettem. Úgy csókoltam, mint eddig még soha. Levegőhiány miatt váltunk el, majd homlokomat az övének támasztottam. Pár percig egyikünk sem szólalt meg, végül ő szólalt meg elsőként.
- Engedj el. - suttogta, én meg azt hittem, hogy rosszul hallok.
- Holls...
- Kérlek szépen, engedj el. - mondta halkan, ám annál határozottabban. Döbbenetemben a karjaim magától lehullottak a testem mellé. Holly hátrált pár lépést, tartva a szemkontaktust, majd megfordult és végleg elsétált.
- Ez jobban alakult, mint gondoltam. - hallottam meg a pojáca hangját a hátam mögül.
Az agyamat elborította a vörös köd és már csak annyit éreztem, hogy olyan erősen behúztam a hülye gyereknek, hogy elterült a földön. De itt nem álltam meg és ott kezdtem el ütni-rúgni, ahol csak tudtam. Nem érdekel, ha holnap a címlapokra kerülök, mint egy őrült, verekedős vadállat vagy akármi. Csak az a lényeg, hogy ez a gyerek megkapja azt, amit eddig megérdemelt.
- Adam, te mi a fenét művelsz?! - jött ki volt 'barátnőm' és lelökött Drake-ről, hogy ne verjem halálra.
- Megérdemlitek egymást. - köptem feléjük a szavakat, majd otthagytam őket. Most még is mit csináljak?

2014. december 14., vasárnap

34.rész - Túl szép, hogy igaz legyen...

Sziasztok! Bocsánat, hogy ilyen későn hoztam a részt és hogy a múltkor is kimaradt, de elég sok dolgom volt. De most itt van és remélem, hogy tetszeni fog;)
Láttam, hogy kicsit ti is eltűntetek a kommentek számát illetően, de remélem, ehhez kapok egy párat:) Jó olvasást!
P.S. Remélem ti is annyira várjátok a szünetet, mint én! Már csak 5 nap, csak kitartás mindenkinek:D
Anna xx.


Holly


A tükör előtt álltam és még mindig magamat néztem a tükörben. Ma van a díjátadó, amire Adam-mel megyek és persze a Green Day többi tagjával! Ti ezt el tudjátok hinni?! Nem elég, hogy elmehetek egy ilyen hajcihőre, de ráadásul a kedvenc bandámmal mehetek, sőőőt több híres emberrel is!! Basszus, még mindig alig tudom ezt elhinni!
- Hopp, elnézést, de nem láttad a szoknya gyűlölő húgomat? Szerintem a te ősellenséged. - poénkodott Mike, amikor bejött a szobámba és lehuppant az ágyamra.
- Kuss! - mondom, de még mindig magamat lesem a tükörben. Bár tesómnak igaza van, akit most a tükörben látok, teljesen az ellentétem. Ha nekem kellett volna kiválasztanom a ruhámat és én csináltam volna meg a hajamat és a sminkemet(amit nem is tettem volna fel), akkor biztos, hogy máshogy néznék ki, mint most. A vakolat a fejemen, amit sminknek hívnak olyan sok, hogy nem látok semmi 'hibát' az arcomon. A ruhám, szorosan a testemhez tapad és kihangsúlyozza az alakomat. És a legjobb, hogy csak a combom közepéig ér...hát nem remek? Folyamatosan lefelé húzogatom, mert félek, hogy feljebb csúszik. Ráadásul, magassarkút kell hordanom! Agyrém. A legjobban egyedül a hajam tetszik, amit csak az én kérésemre, csak kicsit göndörítettek be, de ráfújtak vagy fél flakon hajlakkot. 
Persze amikor először álltam 'közönség' elé (ami a styliszt, a sminkes és Adam volt) mindenki álla a földet súrolta. Tegyük hozzá, hogy a styliszt még el is akart küldeni egy modell-ügynökséghez. Na, persze. Adam meg nem mondott semmit...csak mosolygott...mint a múltkor, amikor véletlen kimondtam, hogy 'Szeretlek'. Értitek? Csak annyi volt, hogy én kimondtam, ő meg csak egy pillanatra megállt a nyakam csókolgatásával, az izmai meg, mintha megfeszültek volna, majd nem szólt semmit és folytatta azt, amit félbehagyott.
Hát az biztos, hogy nem egészen erre a válaszra vártam. Nem mondanám, hogy fáj, de azért még is rosszul esik, hogy semmit sem mondott. Még annyit sem, hogy 'Bocs, én nem így érzek, inkább ne is találkozzunk többé.' Na jó, talán tényleg fáj egy kicsit, hogy egyáltalán nem mondott semmit.
- Ugyan Mike, ne piszkáld a húgodat! - jött be anya is a szobámban. - Inkább örülj neki, hogy végre kezd nőiesedni.
- Azért az még nem! - jött már be apa is. A kedvenc részem, amikor anya már 'nőként' kezelne, apa meg még mindig 'kislánynak' hisz, aki mindig az ő szeme fénye lesz.
- Ugye most nem rajtam fogtok vitatkozni? - fordultam feléjük és a ruhámat kezdtem babrálni.
- Elismerem, hogy szép vagy. - kezdte Mike.
- Deeee...??? - mosolyogtam, mert tudom, hogy folytatni akarja.
- De nem engedhetlek el ilyen ruhában. - szögezte le, apa meg helyeslően bólogatott. Segítségkérően anyára néztem, de ő csak mosolyogva rázta a fejét.
Szinte fellélegeztem, amikor megszólalt a csengő. Sok esetben rohantam volna ajtót nyitni, de a hülye cipőm ebben megakadályozott, míg Mike rohant is az ajtóhoz. Lassan, de biztosan el is értem a lépcsőhöz. Óvatosan lépkedtem lefelé a fokokon, de félúton meghallottam Mike hangját.
-...és ha egy gyűrődést meglátok a ruhán, esküszöm, elintézem, hogy...
- Mike, neked nem kéne randira menned? - szakítottam félbe, mielőtt befejezhette volna mondatát. Hangomra az ajtóban álló két személy is rögtön felém kapta a tekintetét.
Akaratlanul is elmosolyodtam, amikor megláttam Adam-et. Fekete nadrágot, fehér inget és rá egy fekete bőrdzsekit vett. Hajával nem nagyon vacakolhatott, mert fekete tincsei igézően kék szemébe lógtak és egy ellenállhatatlan mosollyal nézett rám.
- Mehetünk? - kérdezte. A styliszttól kapott dzsekit és táskát magamhoz vettem és már tipegtem is ki az ajtón.
- Várjatok, hadd csináljak egy képet! - szólt nekünk anya. Mivel tudtam, hogy ezt nem úszhatjuk meg, ezért megfordultunk. Adam átkarolta a derekamat, szorosan magához húzott és mosolyogtunk a kamerába.
- Oké, nekünk mennünk kell. - mondtam, majd húzni kezdtem Adam-et ki a kapun, távol a szüleimtől és a bátyámtól.
- Bocs, az előbbiért, de tudod, ez egy ritka alkalmak egyike. - mutattam végig magamon.
- Nem gáz. - rántott vállat. - Egyébként gyönyörű vagy. - jegyezte meg.
- Köszi. - mosolyogtam rá. Bezzeg, ezt ki tudod mondani.
- Most komolyan? - néztem rá kérdőn és csodálkozva, amikor kinyitotta egy limuzin(!!) ajtaját.
- Miért, szeretnél motorral menni? Bár ezt a ruhát nem éppen erre találták ki. - vigyorodott el, mire csak a mellkasába ütöttem. - Ömm...au?
- Vicces vagy. - nyújtottam ki rá a nyelvem, mire megfogta a kezem, magához húzott és egy gyengéd csókot nyomott az ajkaimra.
- Na, szállj be! - parancsolta és a fejével a kocsira bökött. Amikor beszálltam, a teljes Green Day tagjaival és feleségeikkel/barátnikkel találtam szembe magam.
- Holly, hát eljöttél! - köszöntött Adrienne.
- Ki nem hagytam volna! - mosolyogtam, majd zavartan néztem a többi tagra a kocsiban.
- Szóval te lennél a híres Holly? - kérdezte Tré Cool. El nem tudtam hinni, hogy itt vannak mindannyian, ezért csak bólogatni és mosolyogni tudtam. - A kis ember már sokat mesélt rólad. - kacsintott rám, mire csak zavartan lehajtottam a fejem. Adam átkarolta a derekam és közelebb húzott magához, én meg arcomat a mellkasába fúrtam.
- Ne bújj el. - suttogta a fülembe és mellkasa rázkódott a visszafojtott nevetésétől.
Adam mindenkinek bemutatott és még meg is kínáltak egy kis pezsgővel, de én csak kedvesen visszautasítottam és ásványvizet ittam.
Az út további része nagyon jó hangulatban telt, de a telefonom pittyegett, miszerint üzenetem érkezett. Előkotortam a kis táskámból és megnéztem. Ismeretlen szám volt. 'Hidd el, hogy egyáltalán nem szeret téged.' - nem értettem hogy ki és miért küldte el nekem, de lehet hogy téves volt. De ekkor jött még egy. 'Ha nem hiszed, akkor majd láthatod.' - na jó, ez már beteges.
- Hé, baj van? - kérdezte Adam.
- Persze. - mosolyodtam el, majd eltettem a telóm. Pár perc után már meg is érkeztünk a díjátadóra, de még be kell vonulnunk egy csomó fotós és sajtós előtt. Jaj nekem. Adam láthatóan észrevette idegességem, mert megszorította a kezem és a fülembe suttogott.
- Ne izgulj, minden rendben lesz. - súgta, majd a többieket követtük. Hát akkor hajrá!

***

Most az afterparty-n vagyok. A vörös szőnyeget sikeresen túléltem, bár sokan nagyon is kíváncsiak voltak rám, de sikerült kitérnünk ezek elől kitérnünk, ezért továbbra is az 'ismeretlen lány' vagyok, de ez jobb is így.
A díjátadó egész jó volt, sok sztár ott volt és sok fellépés is volt. Bár a két kedvencem a Green Day és a Simple Plan volt. Sőt, ha ez még nem lett volna elég, a Green Day elnyerte a legjobb pop-rock banda és legjobb pop-rock lemez díjat.
- Ha már menni akarsz, csak szólj. - mondta, vagy inkább ordította a fülembe Adam, mert a zene elég hangos volt.
- Oké. - bólogattam. - Hozol valamit inni? Én addig keresek valami helyet, hátul. - Adam bólintott, majd egy gyors csókot nyomott a számra és el is tűnt a tömegben.
Nagy nehezen találtam is egy helyet, majd gyorsan el is foglaltam és Adam-re vártam. Addig megnéztem a telefonom. 2 üzenetem jött, egy anyától a másik az ismeretlentől. Anyának gyorsan válaszoltam, majd a másikat is megnéztem. 'Show Time!' Nem értettem, hogy mi ez, de ekkor valaki megállt mellettem. Felnéztem és nem akartam hinni a szememnek.
Ott állt Chrystal Houser, Adam volt barátnője, teljes életnagyságban. De ha ez nem lett volna elég, Drake is ott állt mellette! Igen, az a Drake!
- Nocsak, csak nem egyedül hagytak? - kezdte a 'modell' nyájas hangon.
- Képzeld el, hogy nem! - vágtam rá. - De minek is köszönhetem ezt a kellemetlen meglepetést?
- Csak előre szólni, hogy a drágalátos barátod, nem csak téged szédít. - vette át a szót volt 'barátom'.
- Ez hülyeség! Adam soha nem tenne ilyet. - ráztam a fejem.
- Igen? Holly, ő egyáltalán nem olyan, mint amilyennek mutatja magát...
- Ne hasonlítsátok össze őt, magatokkal. - vágtam közbe azonnal.
- Kimondta már neked azt, hogy szeret? - kérdezte tőlem Chrystal. Na, ezzel aztán megfogott.
- Ahhoz nektek semmi közötök. - mondtam és megpróbáltam eltűnni, de egyáltalán nem sikerült, mert elállták az utamat.
- Szóval még nem. - bólogatott, mint aki mindent tud. - De gondolom te már igen és ő nem reagált rá semmit. Igazam van? - húzta fel hihetetlenül vékony szemöldökét mindentudóan.
- Ez... - próbáltam valami hihető választ adni, de mit? Végül is, kitalálta, mert pontosan így történt és azóta sem beszéltünk erről. - Nektek nem tartozom magyarázattal! Most pedig, ha megengeditek. - löktem őket arrébb és elindultam megkeresni Adam-et.
Éppen, hogy átverekedtem magam a tömegen, megpillantottam Adam-et...a pultnál...egy lánnyal...csókolózni. Szemembe azonnal könnyek gyűltek és éreztem, ahogy a szívem darabokra tört.
- Ettől akartunk megkímélni! - hallottam meg Drake hangját mögülem, miközben átkarolt. Kitéptem magam a karjai közül és a kijárat felé vettem az irányt.
Tudtam, hogy ez túl szép ahhoz, hogy igaz legyen...