50.rész - Missing You

Sziasztok! Na vajon mit hoztam? Egyszerű, új részt!:D Remélem a ti tetszéseteket elnyeri, mert én nem vagyok vele annyira megelégedve:/ Deeeee olvassátok el és döntsétek el ti és mondjatok róla vélemény!;)

Ti is várjátok már a tavaszi szünetet? Mert én már nagyon, csak nem lesz valami hosszú:( Plusz, van itt még 2 dolog:

1. A szünetben elutazom és abban nem vagyok még biztos, hogy tudnék-e részt hozni, de igyekezni fogok!

2. Már nagyon közel vagyunk a történet végéhez. Pontos számot nem tudok mondani, de majd szólni fogok, hogy mikor lesz az utolsó rész.

Oké, többet nem dumálok, jó olvasást!

Anna xx.

Holly

- Ajj már, hülye reklámok! - vágtam le magam mellé a távirányítót, Sam meg jót nevetett rajtam. Igen, marhára vicces, hogy mérges vagyok!

- Látom, nagyon várod már. - mosolygott, de továbbra is a telefonját nyomkodta.
- Tudod, ha nem a telefonodat nyomkodnád és újra a régi lennél, aki szintén örülne, ha a Green Day-t láthatja élőben a tévében. - vágtam hozzá egy, a kezem ügyébe kerülő párnát.
- Ha a régi lennél személyesen találkoznál velük. - motyogta Sam, de az egyik fülemen be, a másikon ki.
Ja, hogy még nem említettem miért vagyok ilyen mérges-izgatott? Ez egyszerű. Ma reggel láttam egy képet Instagrammon. Billie Joe Armstrongtól.

Ezzel a szöveggel: Mindenki várja már a műsort? Mi már készen vagyunk...;)
De a műsor még mindig nem kezdődött el és még mindig hülye reklámok mennek! Ááááá, megőrülök!!! Inkább kimentem inni még gyorsan. Töltöm szépen, békésen a kólát magamnak, amikor Sam elkiáltja magát, hogy KEZDŐDIK!!! Persze, mindig a legjobbkor! Az üdítővel a kezemben rohantam vissza a nappaliba és foglaltam helyet. Ellen Show. Ritkán szoktam nézni, de önmagába véve bírom ezt a nőt.
- Köszöntöm a kedves nézőinket! - köszönt Ellen. - A mai napon, egy eléggé ismert és nagy kedvenc banda fog minket meglátogatni, közel 30 éves töretlen sikerrel. Köszöntsük nagy tapssal a Green Day-t!!! - lehet hogy nem voltam ott, de hirtelen felindulásból én is tapsoltam. Oké, megeshet, hogy kevesebb kólát vagy bármilyen koffeines italt kéne innom. De ez már egy másféle 'függőség'. - Na és srácok, várható valami nagy sláger-csoda a közeljövőben?
- Sajnáljuk, de semmit nem oszthatunk meg, mert akkor nem lenne titok. - válaszolt Tré Cool, majd a kamerába kacsintott.
Ellen mindent kérdezett, amit csak lehetett, de a hülyésgedés és a vicces beszólások sem maradhattak el. Azonban volt egy rész, vagyis egy kérdés, ami nagyon kíváncsivá tett.
- Nos, Billie Joe - fordult az énekes felé. - ha jól tudom, a fiad, Adam egy kis meglepetéssel készült.
- Így van. - bólintott BJ teljes higgadtsággal. Mi? Mi? MI?
- Még egy utolsó kérdés, mielőtt őt is behívjuk. Sokan kíváncsiak arra, aki Adammel jár. A nevét esetleg megtudhatnánk?
- Sajnálom, de ezt nem tőlem kéne megkérdezni. - ingatta a fejét, a frontember.
- Akkor rendben. Köszöntsük a színpadon az ifjú Armstrongot! - kezdtek el tapsolni, majd a kamera egy kisebb színpad felé fordult, ahol Adam egy széken ült, kezében egy gitárral és maga előtt egy mikrofonnal.
- Hello mindenki. - szólt bele. - Ezt a számot egy különleges lánynak küldeném, aki nagyon sokat jelent nekem. Remélem tetszeni fog, Holly. - mosolygott és mélyen a szemembe nézett. Vagyis igazából a kamerába, de a parkban történtek után, nagyon is tudom, hogy ez nekem szól.
Adam pengetni kezdte a húrokat, de valahogy már sejtettem, hogy ez milyen dal. Csak amikor már teljesen elkezdte. Missing You. Eddig soha nem éreztem át ennek a dalnak a szövegét, de most! Te Jó Ég! Miért nem emlékszem, hogy (talán) többek is voltunk, mint barátok! Mert a gyomromban lévő lepkék, a térdem remegése és a levakarhatatlan vigyort az arcomon tuti nem Luke gondolata idézte elő...Basszus, Luke! Beszélnem kell vele!
Nem sokkal a szám vége előtt felpattantam és a cipőmért mentem.
- Hová mész? - jött utánam Sam is. Hupsz, róla meg is feledkeztem.
- Beszélnem kell a tesóddal. - kaptam fel a deszkámat és kimentem az ajtón. Persze Sam is jött utánam.
- Oké. - vonta meg a vállát. - Nekem találkoznom kell valakivel. Asszem Luke most otthon döglik. - magyarázta.
Már gurultam is, hogy minél előbb Lukéknál legyek. 5 perc alatt simán ott voltam. Becsöngettem, de nem az nyitott ajtót, akire én számítottam. Ugyanis előttem egy lány állt. 

- Szia. - mosolygott rám.

- Szia. - viszonoztam én is, bár elég kényelmetlenül éreztem magam, mert még soha nem találkoztam ezzel a lánnyal. - Ömm...Luke itt van?

- Persze, gyere be. - állt félre. Csak nekem fura ez az egész?

- Köszi. Te ki is vagy? - kérdeztem rá, amikor felkiabált a szőkeségnek is.

- Jaj tényleg, ne haragudj. Katharine vagyok, de szólíts csak Kathnek. - mutatkozott be és megölelt. Oké, elég hirtelen jött, de ebből látszik, hogy elég közvetlen lány. - És te?

- Holly vagyok. - mondtam a nevemet.

- Szóval te vagy Holly, Luke sokat mesélt rólad. - kacsintott, majd meg is jelent az említett. Nagyon is meglepte, hogy engem meglátott, de gyorsan meg is szólalt.

- Kath, beszélhetnék Hollyval négyszemközt? - nézett a lányra, akinek a derekára simította a kezét. WTF?! A lány bólintott, majd Luke szájára nyomott egy gyors puszit(!!) és besétált a konyhába.

- Meg tudom magyarázni. - fordult felém a szőke.

- Csak ugyan? - fontam keresztbe a karom, de érdekes módon nem voltam dühös. Furcsa, de boldog voltam és megkönnyebbültem. De hogy miért, azt még én sem tudom. - Honnan ismered ezt a lányt? - érdeklődtem.

- Július 4.-én találkoztunk. - kezdett bele a mesélésbe, amikor átmentünk a nappaliba. - És sokszor össze futottunk pár helyen, de ő olyan elutasító volt. És ez tetszett. - vigyorgott, én meg csak a fejemet csapdostam. - Mindent megpróbáltam, hogy valahogy megszerezzem, de egyszer csak furán éreztem magam. Nem tudom hogyan, de valahogy beleestem. És ezt nem akartam, ezért megpróbáltam elfelejteni és téged akartalak 'megszerezni'. - basszus, erre emlékszem! Mike buliján volt, augusztus elsején...na, most meg tudom, hogy alig van még 3 hét a suliig. Mindegy, elég ha csak az utolsó napon siránkozok. - De ma hirtelen megjelent és beszéltünk, ami nagyon jó volt, aztán hirtelen csókolóztunk. És még mindig itt van. - fejezte be, eme nagyszerű történetet.

- Na, ha jól értem, te most becsajoztál és lehet nem csak egy hétre, mert szerelmes vagy. - foglaltam ezt össze.

- Igen. - bólintott, mire kapott tőlem egy pofont. - Aú! - fogta az arcát.

- Te idióta, miért nem mondtad ezt hamarabb?! - túrtam a hajamat. Itt nem csak ő a hibás, én miért éreztem ezt a 'szerelmet' iránta. Jó talán, a közel 3 hónapnyi amnéziám miatt az akkori érzéseim voltak meg. De tudom és érzem, hogy Luke nem lehet több egy barátnál. Ő nem, de érzem, hogy valaki nagyon hiányzik mellőlem. Ez lenne Adam? De hát ő csak egy barátom!

- Tudom, hogy kicsit összekavartam a dolgokat, de megpróbálhatom helyrehozni. - vakarta a tarkóját.

- Mégis mit? - néztem rá összehúzott szemekkel.

- Hogy te és a Green Day-srác újra együtt legyetek. Ne ellenkezz! - állított le azonnal. - Lehet, hogy te nem emlékszel, de látom, hogy most is a vigyorgásodat próbálod visszatartani. - igaz, próbáltam nem elvigyorodni. Most akkor tényleg együtt voltam ezzel a sráccal?

- Akkor jobb, ha most megyek. - álltam föl. - Ti pedig romantikázzatok, de ésszel. - kacsintottam.

- Most már minden újra a régi? - kérdezte Luke, már az ajtóban, hogy becsukhassa utánam.

- Igen. - bólintottam, mire hozzám hajolt és egy gyors puszit nyomott a hajamba. Akkor ezek szerint minden visszaáll a rendes kerékvágásba.

Amint Luke becsukta az ajtót, én pedig mentem volna, ha az út túloldalán nem láttam volna meg egy motoros srácot, aki pont engem nézett. Adam. Az arcán egyszerre jelent meg a düh és csalódottság keveréke, amitől nagyon rosszul éreztem magam, pedig nem csináltam semmit! Vagy lehet, hogy látta a puszit?

Megkérdezni pedig nem tudtam, mert felvette a sisakját és már el is hajtott egy kis porfelhőt hagyva maga után...

U.I. Eredeti zene ITT! Meghallgatni kötelező!;)

49.rész - Mike nézőpontja

Sziasztok! Akkor itt is van a következő fejezet! Elég hosszú lett és remélem elnyeri a tetszéseteket:)

Az előző részhez köszönöm a kommenteket és az újabb feliratkozót!:D remélem ehhez is jön egy pár;)

Akkor jó olvasást!

Anna xx.

Adam

Emlékszik. Igaz, nem teljesen, de ismerem már annyira, hogy lássam rajta, hogy valami történt. Lehet, hogy az agya nem emlékszik, de a mozdulatai és a szeme is mást mond. Fogadni mernék, hogy most biztos nem érti saját magát, mert láttam rajta, hogy igenis akarja a csókot. Nem lökött el magától, nem tiltakozott.

Még jó, hogy Tyler még aznap helyre rakta a fejem, amikor otthagytam Őt a kórházban. Amikor ott enyelegtek előttem...nem akartam elhinni, hogy valóban nem emlékszik rám. Hála Sam-nek is, így tudtam, hogy mi történt vele, amíg nem találkoztam vele. Állítólag együtt van ezzel a Luke gyerekkel, de Sam nagyon is biztos abban, hogy Holly nem szerelmes a tesójába. Elmesélte, hogy még a nyár előtt 'összejöttek', de az sem tartott egy hétnél tovább. Akkor most inkább azt kéne megtudni, hogy ez a gyerek miért kezdett el hirtelen 'érezni' Holly iránt.

Azt viszont biztosra vehetem, hogy nem fogom feladni ezt az egészet! Nem, tudom, hogy Hollyért érdemes harcolnom, hisz hol találkozhatnék még egy olyan lánnyal, mint ő?

Mély gondolatmenetemet a nap zavarta meg. Nem is inkább az, hanem valami pont az én szemembe irányította. Tudjátok, mint amikor a telód képernyőjével idegesítesz másokat, hogy a nappal 'világítasz' a szemükbe. Na, ez is pont az volt.

Inkább mentem és megnéztem, hogy mi az, mert ha szilánk is, az nem lenne kellemes, ha valaki pont ráesne. De nem az volt, hanem valami más. És nem is akármi. Holly nyaklánca, amit még tőlem kapott, vagyis csak a levélben tudtam odaadni, mert akkor nem éppen volt beszédes kedvében...velem.

Elraktam a láncot a zsebembe. Még egy jel, hogy elmenjek Hozzá...

Holly

Teljesen össze vagyok zavarodva. Miért töltött el ez a csók ilyen hatalmas boldogsággal? Miért akarok most is visszamenni hozzá? Hisz utálom és most Luke-kal vagyok! Basszus, teljes káosz van a fejemben!

Meg kell, nem is, tudni akarom, hogy még is mi a franc történt a nyáron! Samék nem mondanak semmit sem, sem anyáék, mert az orvos azt mondta, hogy nekem kell emlékeznem. De ha mindig ennél a srácnál indul be az emlékezőm, akkor tudnom kéne ennek az egésznek a hátterét is.

Szinte mint egy őrült, estem be a bejárati ajtón és rohantam az emeletre és meg sem álltam Mike szobaajtójáig. Ha segítség kell, akkor mindig számíthatok rá!

Semmilyen kopogás vagy szólás nélkül berontottam az ajtón. De bár ne így tettem volna! Amit akkor láttam, te jó ég! Jobb ha ezt nem mondom el nektek, mert nekem szerintem egy életre rémálmaim lesznek tőle. Annyit elárulhatok, hogy a nővér, aki a kórházban is volt, most a tesómmal...nagyon is benne voltak már valamiben. De még nem teljesen.

Sokkhatással az arcomon sétáltam ki -szerintem észre sem vettek- és mentem át a szobámba. Óvatosan leültem az ágyamra és zenét kapcsoltam...jó hangosan...és TV-t, ami legalább -reményeim szerint- elfeledteti velem az előbb látottakat.

Hirtelen megszólalt az Extraordinary Girl. Felültem és az agyam azonnal kattogni kezdett. Újabb képek jelentek meg. Sok ember vesz minket körül, de még is, mindig csak egy valakit látok. Csak látnám, hogy kit. Majd csók és már egy tetőn találom magam. És ennyi. Csak tudnám, hogy ezek mikor történtek vagy kivel?!

- Hé, Holls, jól vagy? - hallottam meg hirtelen Mike hangját. Mondanom sem kell, hogy úgy megijedtem, hogy le is estem az ágyamról. Igen, ez van ha a szélén ülsz. Mike meg csak jót röhögött rajtam. Hát kösz.

- Jól vagyok, kérlek ne aggódj értem ennyire. - másztam vissza az ágyamra és újra elterültem rajta, a még mindig röhögő tesómat arrébb lökve. - Most már fejezd be! Ez egyáltalán nem vicces, hogy ijedségemben leestem az ágyról. - mondtam, de a végére már én is elröhögtem magam. Most komolyan, ettől megijedni és leesni? - Oké, egy kicsit tényleg vicces. - hagytam abba a nevetést. - Miért jöttél át?
- Hát 2 dolog is érdekelne. - hagyta abba ő is a nevetést. - Remélem nem okoztunk egy életre szóló traumát az imént látottakkal. - nézett rám aggódva, de a szája néha-néha megrándult, mint akit nagyon is szórakoztat a dolog.
- Kösz, hogy szóba hozod. - grimaszoltam. - Már kezdtem elfelejteni.
- De mi történt, hogy így hazarohantál? - változott totál komolyra. Minden jókedv eltűnt az arcáról. Tudom, hogy tudja valami felzaklatott, mert nem szoktam ilyen korán hazaérni.
- Mondd el, hogy mi történt a nyáron! - feleltem határozottan a szemébe nézve. Látszólag meglepte kijelentésem és elgondolkozott, hogy most mit is csináljon.
- Nem tudom Holly. Az orvos azt mondta, hogy neked kell emlékezned. - magyarázta, ami már nagyon idegesített.
- Mike, nem érted, hogy egyszerűen nem tudok? Ma is egy kicsire emlékeztem, de az is attól történt, hogy Adam Armstrong megcsókolt... - halkult el a hangom a végére.
- Várj csak! - ült föl. Hupsz, asszem ezt a csókolózást egy sráccal nem kellett volna kikotyogni. - Ettől tényleg emlékeztél? - nézett rám hitetlenkedve. Mi van, hol van a tesóm, aki már kitörte volna a fiú nyakát, csak mert az hozzám ért?! Vagy tényleg annyi minden történt a nyáron? - Basszus, tényleg igaza volt. - túrt a hajába, de szerintem ezt a mondatát nem is nekem szánta.
- Pontosan kinek is volt igaza? - lepődtem meg én is.
- Sarahnak! - vágta rá, mintha ez nekem mondott is volna valamit. - Tudod, a nővér a kórházból, akivel az imént...
- Oké, értem, ne mondd ki! - szakítottam félbe. - Amúgy most ott hagytad? - ráncoltam a szemöldököm.
- Nem, dehogy. - háborodott föl. - Vissza is kellett mennie a kórházba, mert ma esti műszakos.
- Te most komolyan becsajoztál? - kerekedtek ki a szemeim. - Pontosan mikor?
- Amikor a baleset után kómában voltam a kórházban. - mondta egyszerűen, de engem ez elborzasztott. Még is mikor volt kórházban? - Ja tényleg. Bocs.
- Mondd el, hogy mi történt a nyáron! - már szinte könyörögtem neki. Idegesített, hogy ilyen tudatlan vagyok!
- Rendben. - sóhajtott beleegyezően. - De nem tudok annyit, mert nem töltöttünk annyi időt együtt, mint gondolod. - magyarázta. Bólintottam, hisz ez is több a semminél.
- Szóval a nyáron ugye te is dolgoztál, én pedig az egyik ügyvédi irodánál voltam gyakornok...
- Pillanat - vágtam a szavába, megint. - Azt mondtad, hogy te is dolgozni fogsz a nyáron. Akkor hogy hogy te gyakornok voltál?
- Egy haverom tudott szerezni nekem az utolsó pillanatban egy gyakornoki állást. Szerintem ez még hasznosabb is volt. - mesélte. - De most akkor elmondjam vagy sem?
- De igen, bocs. Mostantól lakat a számon. - 'zártam' le a számat és figyeltem.
- Na szóval, egyszer arra jöttem haza, hogy leöntöttél 2 fotóst, mert a kedvenc bandád énekesét nem hagyták békén. Te meg a szokásos formáddal oldottad meg a helyzetet. - magamban elmosolyodtam. Igen, ez tényleg rám vall. - És ezért, ők meghívtak minket egy kis sütögetésre magukhoz hálából. Ott pedig kiderült, hogy te már ismered ezt az Adam-et, mert találkoztatok a deszka parkban. És hogy ő adta a hiányzó pénzt a felújításra. - derült égből villámcsapás, erre emlékszem! Basszus, tényleg, kimentem deszkázni és később ő is felbukkant! Beszélgettünk is és rájöttem, hogy tényleg egy rendes srác, nem olyan, mint aki egy híresség fia! De akkor még is miért csókolgatott.
- Aztán egyszer te is bepasiztál. De éppenséggel az a srác teljesen átformált téged, te pedig követtem és hagytad magad, akár egy pincsikutya. Asszem valami Drake volt, de azt már nem tudom. - a név hallatán azonnal elszégyelltem és szarul kezdtem érezni magam. Igen,most ez is rémlik, de ezt szépen vissza teszem az agyam megsemmisítő részébe. Az biztos, hogy Drake életem legrosszabb hibája volt.
- Sokat nem tudtunk beszélni, de egyszer már csak megtudtam, hogy te és Adam összejöttetek. - MIIII???? Most komolyan??? Én összejöttem egy híresség fiával? Ugyan, ez tuti valami rossz vicc, még is mit láthatott bennem? - Bár az elején nem akartam, hogy ezzel a gyerekkel legyél, mert nem sokkal utána jöttek a kivesézős cikkek meg az ilyenek. Aggódtam, hogy még is mi lesz, ha te ezeket elolvasod. De te boldog voltál, tudtam, hogy az ilyeneket amúgy sem olvasnád el, ezért amíg nem látlak szomorúnak, addig nem tekerem ki a nyakát. Megjegyzem, hogy nem tudok minden részletet, én csak ennyit tudok. - tárta ki a karját.
Csend telepedett közénk. Én is a gondolataimba voltam merülve és ő is. Végül nem bírtam tovább és a telefonomat a kezembe véve kerestem rá Adam Armstrongra. És tényleg, ott voltam rajta egy csomó képen. Még olyan is volt, amin csókolózunk! De ahogy magamat láttam, nagyon is boldog voltam. Ennek ellenére így sem rémlik, hogy valaha is összejöttem volna egy ilyen sráccal...
- Figyelj ide. - vette ki a kezemből a telefonomat, én pedig rá emeltem a tekintetemet. - Bármennyire is szeretném, hogy megmaradj annak a kislánynak, akire vigyázni kell, és hogy vegye fel a bukósisakot a fejére deszkázás közben - mosolyodott el az emlékre, amikor még szó szerint rám kellett erőszakolni a sisakot a fejemre. - De ahogy egyre kevesebbet tudok melletted lenni, már csak az olyanokra számíthatok, mint...Ő. - sóhajtott. Most komolyan, a tesóm, az én nagy bátyám arra akar rávenni, hogy jöjjek össze ezzel a sráccal??!! - Igen, tudom, hogy ez most furán hangzik, de szerintem ti nagyon is összeilletek. - mosolygott rám, amit viszonoztam is, majd megöleltem. Jobb testvért kívánni sem lehetne. Bárcsak megint kicsik lennénk, akkor egyáltalán nem voltak ilyen problémáink. - Na de ha már ezt megengedtem, beszélgessünk csak egy kicsit. - tolt el magától ördögi vigyorral az arcán.
- Mike, ugye nem ARRÓL akarsz nekem kiselőadást tartani? - kerekedtek ki a szemeim.
- Tudod Hollyka, ha egy férfi és egy nő seretik egymást...
- Neee, kuss legyen! - vágtam neki egy párnát és kirohantam a szobámból, le a lépcsőn, be a gardróbba. Ez a legjobb búvóhelyem.
- Holly! Gyere elő. - hallottam, ahogy jött le a lépcsőn, de ekkor megszólalt a csengő. Én ugyan ki nem megyek! - Nyitom! - elfordította a kulcsot, majd nyitotta is a bejárati ajtót. - Szia. - köszönt valakinek.
- Szia. - köszönt az 'idegen' is, akinek a hangjától a gyomromban feléledtek a pillangók. Most már ti is lenyugodhatnátok! - Holly itt van?
- Itt, csak most azt nem tudom hol. Tudod, elbújt.
- Oh, akkor ezt odaadnád neki?
- Persze. - válaszolt a tesóm. Mi, mit kaptam? - Hé, csak ügyesen. - szólt még, aztán becsukta az ajtót.
Én csak csendben meglapultam és a térdemet átölelve maradtam a búvóhelyemen. Távol az emlékektől, bajoktól és úgy minden elől.

48.rész - Someone help me!

Sziasztok! Akkor meg is hoztam az újabb részt...remélem tetszeni fog;) Köszönöm az előző részhez jött kommenteket és az immár 30 feliratkozót! Tényleg, nagyon-nagyon köszönöm, annyira boldog vagyok, hogy tetszik nektek a történet!

Oké, nem is beszélek többet, csak jó olvasást kívánok! (és hagyjatok magatok után néhány nyomot:D)

Anna xx.

Holly

Emlékezetes nyár. Ezt akartam a legjobban, erre vártam egész suliidőben. És mi történt? Elvesztem az emlékeimet egy hülye balesetben! Jó mi?

A kórházból tényleg hamar kiengedtek. Mivel semmi súlyos sérülésem nem volt (akkor az amnézia még is mi, egy kis horzsolás??!!) haza mehettem, mert talán az otthoni környezetben hamarabb visszatérnek az emlékeim -hmmm, nem. Nagyon nem.- és egy kis pihenés sem árt meg. Ja, ártani nem árt, de már rögtön az első 20 perc fekvést meguntam. Majd sorban kipróbáltam mindent: tévézés, sorozat nézés, olvasás, internetezés -basszus, hogy megnőttek a követőim Twitteren és Instagramon!- majd zenét is kapcsoltam. Véletlen lejátszásban voltak és csak feküdtem az ágyamon. Amikor megszólalt az egyik kedvencem, a Boulevard of Broken Dreams, valami történt. Mint amikor a filmekben, egy kis gyors képkocka jelent meg. De amilyen gyorsan megjelent, olyan gyorsan el is tűnt.
Na igen, ez volt tegnap. Ma visszamentem a kórházba, hogy kiszedjék a varratokat a fejemből. Természetesen Luke és Sam is jött velem, majd onnan egy fagyizóba vezetett az utunk -OREO-s fagyi, a kedvencem!- és eljöttünk a deszkaparkba. Persze, engem még így sem engedtek a deszkára, a fejem miatt, ezért csak a pályán ültem, a fagyimmal és néztem, ahogy a többiek versenyeznek pár sráccal.
- Látom, nagyon jól érzed magad. - jelent meg mellettem hirtelen valaki. Az a valaki pedig nem más volt, mint Luke.
- Majd kicsattanok az örömtől. - fordítottam felé a fejem és elmosolyodtam. - Miért nem deszkázhatok én is? - néztem rá a legaranyosabb arcommal.
- Már mondtuk. Nem akarjuk, hogy megint megsérülj. - nézett a szemembe komolyan, majd a vállamnál fogva közelebb húzott magához. Lassan közelítette meg az ajkaimat, ezzel is kínozva engem. Nem bírtam tovább, én tapadtam rá és éreztem, ahogy elmosolyodik.

Azonban én nem találtam ezt viccesnek. Sőt, nem voltam boldog ettől az egésztől. A hasam görcsbe szorult, de nem tudom, hogy pontosan miért, pedig ez tök természetes, hogy a barátommal csókolózok.
- Luke, jössz már? Vagy inkább kiszállsz? - kiáltott hozzánk Sam, mire szétrebbentünk.
- Megyek! - kiáltott vissza. - Szurkolj. - kacsintott rám egy megnyerő mosollyal és már el is ment. Mivel már nagyon is elgémberedtek a lábaim, ezért gondoltam, szerzek egy kis vizet. Ők is biztos szomjasak lesznek és én sem akarok kiszáradni. Felpattantam és már mentem is az egyik büfés kocsihoz.
- 3 kis vizet, légyszi. - néztem fel mosolyogva a büfés srácra.
- $6. - mondta, én pedig a pénzért kutattam, ami történetesen nem volt nálam. Basszus, a maradékot Samnek adtam, hogy tegye el a táskájába! Mivel már páran mögöttem álltak már, vagy vissza utasítom vagy...
- Tessék és tartsd meg. - mondta mellettem hirtelen valaki és már el is vette a 3 vizes üveget és arrébb sétált, én pedig utána. Olyan ismerős volt, de mivel háttal állt, nem tudtam megmondani, hogy kicsoda.
- Hé, állj meg. - ragadtam meg karját. Megtette, amit kértem, majd megfordult, felém nyújtva az üvegeket. Majdnem elejtettem őket, amikor megláttam, hogy ki áll velem szemben. És basszus, de szeretném tudni, hogy miért remegett meg a térdem, csak attól, hogy a szemébe néztem! Pedig nekem gyűlölnöm kellene! - Ezt...nem kellett volna...mit csinálsz itt? - szedtem össze magam. Nem, nem fogok szét esni, még ha nem is tudom, hogy miért történik mindez.
- Kijöttem deszkázni. - rántotta meg a vállát, majd lejjebb tolta a szemüvegét, így az ellenállhatatlan kék szemeibe nézhettem...vájunk, mit mondtam?! - Talán baj?
- Igen...! Vagyis nem! Csak...ááá, feltennéd az a szemüveget? - kész, hivatalosan is bekattantam. Miért gondolok csak arra, hogy a karjába zárjon és megcsókoljon?! Valaki, kérem, segítsen nekem!
- Miért talán... - lépett közelebb hozzám. Az illata teljesen elkábított. Le kellett hunynom a szemem, hogy ne csináljak ostobaságot. -...nem tetszik.
- De, nagyon is tetszik. - mondtam ki magamban. Még csak az kéne, hogy ezt megtudja! Hirtelen egy lágy simítást éreztem az arcomon, amire kipattantak a kezeim. Már nagyon közel állt hozzám. Mentolos leheletét éreztem az arcomon, kék íriszei az arcomat vizsgálta. Ujjaival a fülem mögé tűrte a hajamat, majd a tarkómra simítva a kezét húzott közelebb magához. Kezét automatikusan a mellkasára tettem és éreztem, ahogy az izmok rajta megfeszültek. Másik kezét azonnal a derekamra helyezte. Szerintem arra számított, hogy ellököm magamtól. Az is lehet, hogy ezt kellett volna tennem, de nem tettem és nem is akartam. Egy dolgot akartam, de azt biztosan. Mégpedig egy csókot. 
Mintha a gondolataim között olvasott volna, máris a számra tapadt, az ajkaival kényeztetve az enyéimet. Furcsa, de hatalmas boldogságot éreztem ettől az egy csóktól és a szívem is gyors vágtába kezdett.
Ebben a pillanatban is két újabb kép jelent meg a fejemben. Mindkettő egy csók volt. Az egyik egy szobában történt, a másik pedig egy erdőben. És mindkettőnél iszonyat boldogság töltött el.
Basszus még is mit csinálok itt? Azonnal ellöktem magamtól a hírességet és felkapva a vizes üvegeket mentem volna el, ha nem kapta volna el a kezem.
- Hova mész? - kérdezte.
- Semmi közöd hozzá. - vágtam hozzá. - Miért nem mész és veszel mindenféle drága holmit a drága barátnődnek? - köptem szinte felé az utolsó két szót.
- Már nem ő a barátnőm. - mondta, majd mint Horatius a CSIból, felvette a szemüvegét. - Miért utálsz ennyire?
- Hogy miért? - nevettem fel idegesen. Ez egy jó kérdés. Miért is gyűlölöm? Azt pont magam sem tudom. Valahogy az elején, amikor megszerettem a Green Day-t, akkor láttam meg Őt először. Nem tudom, már akkor megfogott benne valami. Talán mert nem volt olyan, mint a többi híresség gyereke. Olyan más volt, de jó értelemben. Ő volt az a tipikus 14-15 éves fejjel a nagy elérhetetlen 'szerelmem'. De aztán megjelent a képben AZ a lány. De tudhattam volna, hogy minden pasi csak az olyan mű lányokra bukik, mint ő. Ha úgy vesszük, azóta ki nem állhatom. - Mert olyan vagy mint a többi. - adtam meg neki a választ, amit még én magam sem hittem el.
- Honnan tudod? - kérdezte. - Hisz ismertél. - suttogta halkan. Szerintem azt hittem nem hallom meg, pedig nagyon is hallottam. Ismertem? Méghozzá múlt időben? Basszus, most már tényleg beszélnem kell valakivel!
Se szó, se beszéd nélkül azonnal elrohantam, otthagyva őt. Pedig még utánam is kiáltott, de én nem foglalkoztam vele!
Visszamentem a cuccunkhoz, elvettem a telefonom és a kulcsaim, otthagytam a vizüket és már rohantam is, hogy beszélhessek azzal, aki mindig el tudott látni bármilyen tanáccsal...

47.rész - Ismerős idegen

Sziasztok! Remélem mindannyian vártátok ezt a részt -a komik alapján nagyon is:D- és remélem, hogy majd elnyeri a tetszéseteket és hagytok pár komit;) Nagyon nem tudok és nem is akarok mást hozzáfűzni, csak jó olvasást kívánok.

Anna xx.

Holly

Édes pihenés. De abban biztos vagyok, hogy ez már túl régóta tart. Bár ez az idegesítő pittyegés alább hagyna és ez a szag! Basszus, olyan mint a kórház...na basszus, hogy kerülök én egyáltalán kórházba?!

Mély 'gondolatmenetemet' egy mély hang és a kezemet megfogó másik, de annál melegebb kéz. Az biztos, hogy melegebb az enyémnél. Mégis nem ez volt a legfurcsább, hogy megfogta a kezem - na jó, az is az volt de nem (csak) ez a lényeg - hanem a bizsergést okozó érintése. Még is, miért reagálok így ettől?

Amíg ezzel voltam elfoglalva, addig már csak a vendégem ajkait éreztem az enyémeken, ami olyan édes és gyengéd volt, amit még soha ezelőtt nem kaptam még. Azonban, mint minden jónak, ennek is vége lett. Várjunk csak, minden jónak?! De hát azt sem tudom, hogy ki ez, erre itt csókolgat, holott nekem barátom van! De akkor miért töltött el ilyen boldogsággal? Miért érzem azt, mintha pillangók ezrei röpködnének a hasamban? És miért esett ilyen jól, amikor azt mondta, hogy szeretlek?

Már csak a távolodó lépteket hallottam, de ez megrémített. Nem az hogy elmegy, hanem hogy nekem most hirtelen hiányérzetem támadt, pedig még ki sem ment a szobából. Nem, nem mehet úgy el, hogy nem tudom, ki is ő!

- Ki vagy...? - erőszakoltam ki a torkomon, ugyanis a szám és a torkom olyan száraz volt, mint akár a sivatag. A szemeimet is elég nehezen tudtam csak kinyitni. Mintha csak össze lettek volna ragasztva pillanatragasztóval. Amint sikerült kinyitom őket, szépen lassan a fény miatt, az ajtóban azonnal észrevettem egy magas, fekete hajú srác.
- Holly! - kiáltott föl, amint felém pillantott és pillanatokon belül az ágyam mellett termett. Ezzel egy időben nyitódott az ajtó és lépett -vagy inkább rontott- be Sam, mögötte egy újabb idegen, de annál ismerős srác, majd Mike és anyáék is bejöttek. Sam semmivel sem törődve futott hozzám és -óvatosan, vigyázva a csövekre, meg zsinórokra- ölelt át szorosan.
- Jól van, nem kell kiszorítani belőlem a szuszt. - paskoltam meg a hátát, üzenve hogy mindjárt meg is folyt.
- Baj, hogy aggódtam érted és örülök, hogy végre visszatértél?
- Miért nem mentem sehova. - nevettem fel, de azonnal abba is hagytam, mert a fejembe belenyilallt a fájdalom. Hátul, nem sokkal a fejem felett fájt a legjobban. Lassan végig simítottam rajta és egy varratott éreztem rajta. - Mi történt? Miért vagyok kórházban? - néztem végig a társaságon ijedten. Miért van bevarrva a fejem?!
Ugyanebben a pillanatban rá is jöttem, hogy miért volt olyan ismerős a két srác! Képzeljétek, Adam Armstrong volt ebben a szobában, a haverjával, Tylerrel. De ezt nem értettem.
- Ti miért is vagytok itt? - mutattam kettejükre, mire csak két értetlen fejet kaptam válaszul. - Hahó, válaszolni is luxus?
- Hogy érted, hogy miért vagyunk itt? - kérdezett vissza a híresség. - Aggódtunk érted. - lépett hozzám közelebb és fogta meg a kezem, amitől a szívem dobogása megugrott, ezáltal a gép is gyorsabban kezdett el pittyegni. Ezen nem csak ő, de a többiek is elmosolyodtak.
- Úgy, ahogy mondom. - húztam el a kezem. - Ugye nem valami jótékonysági-izé miatt vagytok itt? Vagy netalántán a 'modell' újabb plasztikai műtétjére jöttetek? - láttam, hogy nem igen érti miről beszélek. - A barátnőd, tudod. - miért néz rám mindenki úgy, mint egy hülyére?
- De hát te vagy a barátnőm. - ráncolta a szemöldökét, majd a szemében megjelent egy kis félelem. - Nem ismersz meg...?
- De tudom ki vagy. - bólintottam. - Csak nem lehetek a barátnőd, mert a) Nem is ismerjük egymást. B) Én utállak, nem is, inkább gyűlöllek. És c) Az én barátom Luke!

Adam

Mintha késsel szúrtak volna meg és még jól meg is forgatták bennem, amint ezek a szavak elhagyták a száját. Csak nézek rá és várom, hogy egyszer csak felnevet és azt mondja ez csak egy vicc. De nem teszi. Csak néz rám, teljesen érzelemmentes arccal és nem érti, hogy még is mi történik.

- Holly, most viccelsz. Ugye? - szólal meg Sam és ő is könyörögve néz Rá. A szülei már kimentek, hogy megtudják, hogy hol van már az orvos.

- Miért viccelnék? - tárta szét a karját. - Mellesleg hol van Luke?

- Elment kávét venni. - legyintett Sam. - Csak még egy utolsó kérdésre felelj. - tette fel a mutató ujját. Holls sóhajtva bólintott. - Hányadika van ma?

- 8. - felelte gondolkodás nélkül. Oké, ez stimmel.

- De melyik hónap? - vágtam bele.

- De ez...június. - forgatta meg a szemét, nekem meg nem is kellett több. Ha Ty nem fogja meg a vállam, tuti biztos, hogy összeestem volna. Akkor ez azt jelenti, hogy...nem emlékszik az elmúlt 2 hónapra...nem is emlékszik...rám.

A döbbent csendet az ajtó nyitódása szakította félbe. Meglepetésemre, vagy nem, Luke jött be rajta kávés poharakat tartva a kezében.

- Csipkerózsika felébredt?

Holly

Számra azonnal mosoly húzódott, amint besétált ide Ő. A laza stílusában, a szokásos fekete ujjatlanjában, egy térdig érő nadrágban, világos kék szemei azonnal azonnal megtalálta a tekintetem, rögtön el is vigyorodott, ezzel megvillantva fehér fogait.
- Hogy vagy? - jött oda mellém. Armstrong minden egyes mozdulatát követte. Ahogy leteszi a kávékat az asztalra, Luke megsimítja a homlokomat, majd végül egy gyors csókot adott a számra. A híres gyerek ekkor fogta magát és kiviharzott az ajtón, akit Tyler követett is.
- Ez mind a te hibád! - kiáltott fel Sam az ágyam másik részéről. - Ha nem vetted volna a fejedbe, ezt a 'szerelmes vagyok' maszlagot, akkor ez nem történik meg!! - kiabált a testvérével, aki csak nyugodtan hallgatta a testvére kiakadását, de én nem. Én a fülemre tapasztottam a kezeimet és próbáltam minél jobban tompítani az üvöltözést. Soha nem szerettem ha valakik veszekednek. Kiskoromban, ha anyáék elkezdtek veszekedni, rögtön sírni kezdtem, de Mike mindig segített nekem. De most nincs itt, mert elment valahova.
- FEJEZD BE! - kiáltotta a bátyám, amint bejött az ajtón, nyomában az orvossal. - Ezt ne itt intézzétek el. Most menjetek ki. - mondta nyugodtan, de tudom, hogy majd szétveti az ideg. Sam és Luke ezt tudta is, ezért csendben ki is mentek, a helyüket pedig átvette az orvos. Anya és apa is bejött és Mike-kal nem messze figyeltek.
Az orvos elvégzett egy pár vizsgálatot, mint 'Kövesd a szemeddel a fényt.' vagy ilyen reflex-gyakorlatok. Ezzel minden rendben volt.
- Nos, Miss East... - kezdte, de még gyorsan közbe vágtam.
- Holly, kérem.
- Rendben Holly. Nos a vizsgálatok szerint nincs semmilyen súlyosabb sérülése, de meg kell kérdeznem, hogy emlékszik-e, mi történt a balesetkor.
- Egyáltalán nem rémlik semmilyen baleset. - ráztam a fejem. - Nem is értem, hogy kerültem ide. Az utolsó emlékem is az, hogy Sammel a suliban, az ifjúság segítő tanárnál jelentkezünk nyári munkára. Ennyi. - válaszoltam, a doktor meg sebesen írt.
- Értem, ez esetben egy részleges amnéziáról beszélhetünk. - mondta, amint felállt az ágyamról és a szüleimhez fordult. - Önökkel szeretnék még négyszemközt beszélni. - mondta.
- És mikor mehetek haza? - kérdeztem még gyorsan rá, mielőtt kimentek volna.
- Akár már holnap, de még pár nap múlva vissza kell jönnie varrat szedésre. - mondta és ezzel ki is léptek. Ketten maradtunk a bátyámmal.
- Min gondolkozol? - kérdeztem, amint csak csendben nézett maga elé.
- Az hogy ez durva és szívás. - válaszolt a maga módján.
- Nekem mondod? Kiderül, hogy nem most kezdődik a nyár, hanem majdnem hogy vége van. És az sem rémlik, hogy mi történt egész nyáron...!

46.rész - Hospital...Again.

Sziasztok! Akkor meg is hoztam a következő fejezetet! Ebből még nagyon nem derül ki semmi, csak majd a következő résztől;) Előre is bocsánat, hogy nem lett olyan jó, de remélem, hogy azért tetszeni fog és hagytok pár nyomot:)) Jó olvasást!

P.S. Nagyon köszönöm az előző részhez jött kommenteket és az immár 29(!!) feliratkozót!^^ (Kíváncsi vagyok meglesz-e a 30):D

Anna xx.

 

Adam

És ez a pillanat is eljött. Már a repülőn ülünk, hogy hazamehessünk, Los Angelesbe. Nem azért mondom, hogy utáltam itt lenni, mert nagyon is, csak azért már hiányoznak az otthoniak.

Tyler még az út előtt elújságolta, hogy elkezdett találkozgatni egy lánnyal. A Sammel való kapcsolata után, furcsa, hogy egynél akár több randija is lehet. Nem tudom, hogy az a lány mit csinált vele, de nagyon is jó munkát végzett.

Na és persze ott van Holly is. Amikor a bulin hívtam, utoljára még egyszer beszéltünk. De valami fura volt benne. Nem is tudnám megmondani, olyan volt mintha nem mondana el valamit, bár lehet, hogy ezt csak én képzelem be magamnak. Még is mi történhetett volna? Az egyik srác rámászott azon a bulin? Bár a fiú barátaiban nem bízok, tudom és bízok is benne, hogy nem tenne semmi olyat a hátam mögött, amit a - hányást visszanyelni - volt barátnőm.

A lényeg, hogy most körülbelül 8 óra és újra otthon leszünk, bár mire odaérünk, kb. hajnali 2 lesz.

Még utoljára végig néztem a családomon. Suzy elaludt anya ölében, miközben a hátát simogatja. Apa pedig egy spanyol újságot lapozgat.

- Érted is? - kérdeztem meg. Az egyetlen, amit értettem, az a Hola! felirat volt, az elején.

- Őszintén? - pillantott fel rám. - Kicsit sem. - nevetett fel. - De legalább benne vagyunk. - nyújtotta át. És valóban, az újságban a saját képeink voltak, a nyaralás egyik napján. A nevünket értettem, meg a 'Green Day' nevet, de a cikk többi részét nem. Majd talán megkérem Holly-t, hogy fordítsa le nekem. Visszaadtam az újságot apának, majd az ablakon kifelé nézve vártam a hazautazást.

- Adam kelj fel! - hallottam meg apa hangját, majd erős rázást éreztem. Lassan kinyitottam a szemeim és felültem az ülésben. Úgy tűnik sikerült elaludnom, a kényelmes, első osztályú ülésben. Az ablakon láttam, hogy már itt vagyunk, de éjszaka volt. - Gyere, már csak rád várunk. - húzott fel apa, majd elindultunk a kijárat felé.
- Remélem jól utaztak. - mosolygott ránk a stewardess.
- Igen, köszönjünk. - válaszolt apa és már szálltunk is le. Az arcomat rögtön megcsapta a kissé hűvös éjszakai levegő. Basszus, de hiányzott már.
Mire hazaértünk, nem csináltam semmit, csak egyszerűen bedőltem az ágyba. Bár most aludtam egy kicsit a repülőn, mégis elég fáradtnak éreztem magam. De egy kis alvás után már találkozhatok is Holly-val...

A nap sugarai már megint pont a szemembe sütöttek. Lustán a másik oldalamra fordultam. Kitapogattam az éjjeliszekrényemen hagyott telefonomat és csekkoltam az időt, ami délután 3 órát mutatott. Baszki, hogy tudtam ennyit aludni? Aztán persze, rájöttem, hogy vissza kéne állítanom a telóm repülő üzemmódból. Na, ekkor láttam, hogy volt pár nem fogadott hívásom és SMS-em. Mind Tylertől.
'Gyere a kórházba, ha hazaértél!' - írta. Minek menjek? Különben is, ezt tegnap délután írta.
'Ha felkeltél, hívj fel!' - második üzenet, csak ez már este jött.
'KELJ MÁR!' - na, úgy tűnik, már nagyon ideges. Most már úgy is mindegy, hívtam is.
- Végre már te hülye! - vette fel idegesen a telefont.
- Mi bajod van már? - nyújtózkodtam.
- Hát ha hamarabb hívtál volna, akkor már tudnád, hogy a BARÁTNŐD KÓRHÁZBAN FEKSZIK! - kiabálta a telefonba.
- Hogy miiii???!!!! - pattantam ki az ágyamból és valami ruha után keresgéltem.
- Jól hallottad! Szóval emeld fel a segged és gyere a kórházba! - adta az utasítást és már le is rakta. Csak gyorsan kikaptam pár ruhát és magamra rángattam. Lerohantam a lépcsőn és a motorommal már a kórházba is száguldottam.
Rekord idővel érkeztem meg a kórházba és a recepción lévő nőtől kérdeztem meg Holly szobájának a számát.
- Hozzátartózója? - nézett rám kérdőn.
- A barátja vagyok. - feleltem. A nő pötyögött valamit a gépen, majd végre elmondta, hogy Holly a 2. emeleten fekszik, a 273-as szobában. Nem tétlenkedtem, az embereket kerülgetve rohantam fel. A folyosó végéről már rögtön kiszúrtam Holly családját és Sam-et, akit Tyler vigasztalt.
- Mi történt? - kérdeztem azonnal, amint odaértem.
- Inkább te miért nem vetted fel a telefont?! - állt volna fel Ty, de Sam visszahúzta.
- Nem ez miatt vagyunk itt. - mondta. - Igazából a deszkaparkban voltunk. És az egyik vizes üveg pont a deszkája elé gurult. Ő pedig...ő leesett és a pályának esett. - magyarázta, de abbahagyta.
- De ha ez tegnap délután volt, akkor miért van kórházban? - ha csak ennyi történt, akkor biztos nem lehet ennyire komoly.
- Csak itt nem csak ennyi történt. - vette át a szót Mike. - A feje vérzett is. Össze kellett varrni. Azóta alszik. - mondta, majd egy nővér lépett ki a szobából. Mike rögtön felpattant és oda sietett. - Hogy van?
- Már jól van, de meg kell várnunk, amíg elmúlik az altató hatása. - közölte, majd egy puszit adott Mike arcára. - Ne aggódj. Erős lány, jól lesz. - Hát persze, akkor ő Holly bátyjának az új barátnője!
- Be lehet menni hozzá? - bukott ki belőlem a kérdés.
- Általában nem lehet. - mondta, de az arcomat látva, szerintem meggondolta magát. - De ha be akarsz, akkor is csak pár percre. - bólintottam, majd egy nagy levegő után beléptem a fehér kis szobába. Az ablakon már a lemenő nap sugarai sütöttek az ágyon fekvő lányra. Egy egyenletesen csipogó gép zavarta a csendet. Lassan leültem az ágya mellett elhelyezett székre és megfogtam a kezét, ami jéghideg volt. Az arca sápadt volt, de még így is gyönyörű volt.
- Hát nem hittem volna, hogy így fogunk újra találkozni. - nevettem fel kényszeredetten. - Most így nem is tudom, hogy mit mondhatnék, mert nem tudom hogy hallasz-e. Remélem, hogy hamar felébredsz, mert addig, ha kell, itt fogok várni. Még ha csak kint a folyosón. - simogattam a kézfejét a hüvelykujjammal.
- Ennyi elég, hagyni kell. - nyitott be a nővér. Ez az, Sarah a neve!
- Rendben, megyek. - mondtam, majd felemelkedtem, de még felé hajoltam és egy óvatos csókot nyomtam hideg ajkaira. - Szeretlek. - suttogtam még utoljára.
Már majdnem kiléptem az ajtón, amikor krákogást hallottam mögülem és egy halk, rekedt hangot.
- Ki vagy...?