Új blog!

Sziasztok!

Elég régen írtam már ide, de szeretném veletek is megosztani a hírt, ugyanis megnyitottam az új blogom! Kicsit más, mint a Summer Love, de azért remélem, hogy majd ez a történet is elnyeri majd a tetszéseteket és ott is követni fogtok:)
Bár fejléc még nincs, de rajta vagyok! :D Mindegy, ha van kedvetek, nézettek be, az 'Előszó' már felkerült.
A címe:

This Song Saved My Life

Remélem ott is követni fogtok és tetszik majd a történet.

Köszönet és búcsú

Sziasztok!
Ha őszinte leszek, nem is tudom, hogy pontosan mit is mondhatnék. Furcsa volt úgy leülni a géphez, hogy már nem egy újabb részt írok nektek, hanem egy ilyen búcsút, amivel lezárom ezt a történetet.
Igazából ezt a történetet, már vagy 2 éve kezdtem el írni, de ha pontosan úgy írtam volna le, akkor elég gyenge kis sztori lett volna, mint találkoznak-barátok lesznek-egymásba szeretnek-összejönnek-boldogság. Én csak úgy érzem, hogy ez sokkal jobb lett és az olvasókból, az oldalmegjelenítésekből és kommentekből látszik, hogy valamit tényleg jól csináltam:D
Hmmm, a sztori...valami egyszerű történetet akartam írni, természetesen nem valami mai bandával és mivel az egész történet keletkezésekor csöppentem bele a Green Day világába, nem is volt kérdés, hogy kiről fogok írni.
Remélem, hogy volt aki -még ha csak pár zenét is- de megszerette a bandát;)
Annyi embernek lehetek hálás a kommenteket illetően, mert nagyon jól estek. Mint például: Anna Lepsényinek, Kohewa Cugie-nak, Szivárványnak, Mikuska Nikinek, Eliza Fődi, Rivnyák A. Lorettának -aki még nagy Green Day-fan is:D- Torinak, Barbara Tóthnak, Fruzsinak, Fangirl B.-nek és természetesen egyik legjobb barátnőmnek Lalának! Nagyon hálás vagyok nektek és a többieknek is persze, hogy végig követtétek Holly és Adam nem éppen zökkenőmentes kis történetét. :D
Nem tudom, hogy mennyien fogjátok e kis monológot végigolvasni, de elég ha csak annyit mondok, hogy nagyon köszönöm mindenkinek, aki végigolvasta a Summer Love-ot. El sem tudom hinni, hogy alig 1 éve kezdtem ezt a blogot és máris vége van...na de. Sokan kérdeztétek, hogy lenne-e 2.évad -sőt, talán inkább követeltétek is:D-. Lehet, nem mondtam ki egyenesen, de volt hogy elgondolkoztam rajta legyen-e vagy sem. De most még ott vagyok vele, hogy nem lesz, de talán majd egyszer lesz, de még van egy másik történet, amit tényleg meg szeretnék írni, remélem ott is követni fogtok ;), és ha majd érdekelne titeket, akkor ennek is írnék egy folytatást. De mint mondtam, ezt majd az idő eldönti és persze, a ti érdeklődésetek is.
Nem is tudom, hogy mit mondhatnék még, furcsa lesz hétvégenként nem ennek a történetnek neki ülni, de majd csak megszokom:D
És még egy kis adat:
Megjegyzések: 196 (aminek a fele persze az én válaszaim is)
Oldalmegjelenítések: +31.300
És amit még én magam sem hiszek el, mint a követők, ami pontosan 33 lett a végére! *-* Nagyon hálás vagyok, imádlak titeket!<3 :D

Armstrong Family :D

Azt hiszem ezennel a Summer Love-ot hivatalosan is lezárom. (ha kihagytam valamit, csak szóljatok:D)

54.rész - A nyár utolsó estéje, avagy epilógus

Sziasztok! Akkor meg is érkeztem az immár utolsó résszel! Wow, annyira hihetetlen ez az egész, hogy most szavakba nem is nagyon tudnám önteni. Talán még a jövőhéten érkeznék, egy ilyen köszönet-féle bejegyzéssel, mert ide nem akarok annyi mindent leírni:D Oké, inkább nem beszélek, csak jó olvasást kívánok!

P.S. Nagyon köszönöm a 33 feliratkozót és az előző részhez jött komikat:) Várom a komikat!:D

Anna xx.

Holly

Reggel a nap sugarai pont a szemembe sütöttek. Basszus, miért nem húztam le a redőnyöket lefekvés előtt? Megfordultam és az arcomat a párnába fúrtam. Ám ezzel egy időben egy kar még közelebb húzott magához.

Ijedtségemben felültem, de a mellettem alvó srác így sem ébredt fel. Először megijedtem, amikor rájöttem, hogy pontosan Adam az, aki mellett fekszem, de aztán eszembe jutott a tegnapi nap. A veszekedés-kibékülés már nem nagyon volt újdonság, mert a nyáron ez elég gyakran előfordult velünk. De ez most teljesen más volt. Nem tudom miért, de az volt. Az biztos, hogy az egész kapcsolatunk nagyon bonyolult volt a kezdetek óta. De a legjobb, hogy mindig visszatalálunk egymáshoz. A tegnap estével pedig még közelebb kerültünk.

Még most sem hiszem el, hogy tényleg megtettem, vagyis megtettük. Lehet, hogy kicsit túl hamar történt, de már nem tudom visszacsinálni és ha őszinte akarok lenni, nem is akarom. Adammel sok mindenen mentünk keresztül, de minden veszekedés eltörpül az érzelmeim mellett, amit iránta érzek...na jó, valaki üssön le, hogy ilyen nyálas szövegeket mondok.

- Ilyen korán? - zavarta meg a gondolatmenetemet egy mély hang mellőlem. Adam a hasán feküdt, de a szemét még mindig nem nyitotta ki. Én a hátamat az ágytámlának támasztva ültem és a hátát simogattam.

- Korán? Fél 11 van. - nevettem fel kicsit. Adam nyújtózkodott és feltámaszkodott mellém. Kb. 5 másodpercig ha ült, majd inkább csak elfeküdt és a fejét az ölemben pihentette. - Persze, helyezd magad kényelembe. - forgattam a szemem mosolyogva és a haját kezdtem el babrálni.

- Azt teszem. - vigyorgott fel rám. - Lopós. - mondta a pólóra utalva, amit viseltem és ami igazából az övé.

- Bocs, kellett valami, amiben aludhatok. - nyújtottam rá a nyelvem.

- Szerintem meg ezek nélkül jobban néznél ki. - kacsintott és egy perverz vigyort villantott.

- Hülye. - nyomtam az arcába az egyik párnáját és még azért is, hogy ne láthassa az arcomat, ami szerintem már egy paradicsomra hasonlított.

- Na jó, most komolyan. - vette el a kezemből is felült velem szembe. - Akkor minden rendben van köztünk? - nézett mélyen a szemembe.

- Igen, minden. - mosolyogtam rá, mire hozzám hajolt és megcsókolt.

- Szeretlek Holly. - mondta a szemembe, miután kicsit elhúzódott.

- Én is szeretlek. - mondtam ki én is, teljesen őszintén.

Adam

- És mit csináljunk? - kérdeztem lefelé menet, miután megéheztünk és lementünk valami kaját keresni.

- Nem tudom. - vont vállat, majd mint egy kisgyereknek, felcsillant a szeme. - Menjünk ki a parkba!

- A parkba? - ráncoltam a szemöldököm. Most játszóterezni akar, mint ahogy Suzy akar mindig?

- Nem abba. - forgatta meg a szemét. - A deszkaparkba!

- De az zárva van vasárnap. - ráztam a fejem.

- Biztos vagy benne? - emelt fel egy kulcscsomót, ami egyébként az enyém, és rázni kezdte.

- Tényleg. - csaptam homlokon magam, majd a hűtőhöz léptem, hátha van valami maradék, de sajnos nem volt. - Hát, ha csak nem fogsz főzni valamit, akkor itt nem fogunk enni. - feleltem, a hűtőben kutakodva, majd kihúztam valamit. - Uborkát? - kérdeztem, mire Holly felnevetett.

Nemsokkal később, már indulásra készen álltunk. Vagyis, én már készen voltam, de nem tudtam, hogy mégis mit csinált eddig.

- Mi tartott eddig? - kérdeztem, amikor már lejött a lépcsőn -persze, a pólómban- a haja még egy kicsit vizes is volt, de nem kell attól tartani, hogy megfázik, ugyanis a tegnapi vihar ellenére iszonyat hűség volt kint. Ez Los Angeles, de ezért is szeretem.

- Tudod, meg kellett keresnem pár ruhadarabot... - dünnyögte, én pedig ennek hallatára felröhögtem, de látva az arcát magamhoz húztam egy csókra.

- Miért nem szóltál, hogy segítsek?

- Mert...talán nem lett volna jó vége. - hallottam a halk választ, de válaszolni nem tudtam, mert abban a pillanatban nyílt az ajtó és anyáék léptek be rajta, Suzy pedig apa karjaiban 'pihent'.

- Hát ti? - kérdezte apa, de minket látva elvigyorodott. - Csak nem...? - mutatott kettőnkre.

- De igen. - húztam magamhoz közelebb Hollyt, aki még egy kicsit feszengve érezte magát a szüleim közelében. - Újra együtt vagyunk. - jelentettem ki.

- Annyira örülök! - ölelt meg minket anya. - Remélem most már normális leszel. - ajándékozott meg egy kisebb ütéssel a fejemen.

- Szeretlek anya. - vetettem be az aduászt és egy öleléssel és egy puszival ajándékoztam meg.

- Hollyyy!!!!! - kapálózott a húgom apa karjaiban, majd átadta őt a barátnőmnek. - Most fogtok velem játszani? - nézett rá csillogó szemmel.

- Figyelj húgi. - álltam melléjük. - Most szeretnénk egy kicsit egyedül lenni és ketten elmenni valahova, de amint visszajöttünk játszani fogunk veled, rendben?

- Rendben. - szomorodott el kissé. - De akkor tényleg gyertek vissza! - 'követelte'. Holly nevetve lerakta Suzy-t, aki futva elment anyáékhoz, én pedig megfogva Holly kezét indultunk el a deszkaparkba. Ahol először találkoztam ezzel a lánnyal, ahol igazából minden kezdődött...de egy percét sem bánom.

Holly

Augusztus 31., kedd

Te jó Isten! Miért jött el ez a nap ilyen gyorsan? Miért, miért, miért??? Az elmúlt hetek olyan gyorsan elteltek, hogy már észre sem vettem és már itt volt az utolsó nap. Adammel nagyon sok időt töltöttünk együtt, de néha Sam és Tyler is hozzánk kapcsolódott. Deszkázni jártunk, a partra, meg úgy mindenhova, hogy kiélvezzük a nyár utolsó napjait.

Mike is már tegnap visszautazott az egyetemre, Saraht 'itthagyva'. Nem tudom, hogy addig mi lesz velük, de nagyon remélem, hogy nem fognak szétmenni az első találkozásukkor.

És ezt hallgassátok, Luke barátnője, Kath is szerves részévé vált kis csapatunknak. És már Adam is jobban elviselni a szőke haveromat a közelemben, hogy tudja, Luke soha nem fog kikezdeni velem, megint.

Sam és Tyler pedig élvezik az 'egyedüllétet'. Habár megpróbáltuk őket is valahogy újra összehozni, de nem sikerült. Először is, tudták hogy mire készülünk, másrészt egy nagy monológot is tartottak nekünk arról, hogy az ő kapcsolatuk/barátságuk úgy tökéletes, ahogy most van. Hát jó, ők tudják.

- Szerintem már kivehetnéd a tűzből. - szólt nekem a kék hajú Mike, kizökkentve a gondolataimból. Ránéztem a tűzben tartott pillecukorra, ami már szénné égett. Hmmm, déja vú.
- Min gondolkoztál? - hajolt hozzám Adam és úgy suttogta a kérdést.
- Csak azon, hogy milyen gyorsan elrepült ez a nyár. - sóhajtottam és a vállára hajtottam a fejem. - Pedig néha úgy érzem, hogy csak most kezdődött.
- Mire észreveszed, már tényleg itt lesz. - nyomott egy puszit a hajamba.
- Nem akarom megzavarni ezt a nyálas kis jelenetet, de visszafoghatnátok magatokat a szinglik kedvéért. - huppant le a tűzhöz Ty, majd őt követte Mike is, aki csak helyeslően bólogatott. Na kösz!
- Nem is tudom, ki illetve kik akarták, hogy újra összejöjjünk...? - vágta rá Adam és a hatás kedvéért még el is gondolkozott.
- Mike, intézd már el az ikreket, már az agyamra mennek. - jelent meg Sam is és lehuppant mellém.
- Mit csináljak velük? - tipikus, ha legjobb barátnőm azt mondja, intézzenek el valamit, azonnal ugranak és nem is kérdezősködnek, csak megcsinálják.
- Dobd be őket a vízbe. Hátha hableányok lesznek. - vágta rá, én meg óvatosan az ikerpáros felé pillantottam, de szerintem a látványra nem voltam soha az életben kíváncsi, hogy pontosan hogyan festenek ki bikiniben. De sajnos megtudtam.
- Rendben. - bólintott. - Adam, Ty. Gyertek és segítsetek. - biccentett feléjük, majd még elkiáltotta magát. - Hé, Baker, gyere te is! - intézte a szavakat Luke-ék irányába, akik az árnyékban próbáltak meghúzódni egy kis egyedüllétre.
Tehát a fiúk elmentek elvégezni a feladatukat, én pedig a tűznél maradtam Sammel és nemsokára Kath is csatlakozott hozzánk.
- Ezek tiszta hülyék. - rázta a fejét, miközben a srácokat néztük, amint a bikinis ikreket már a mólónál dobták bele a vízbe. Néztem, ahogy röhögve visszajönnek és ők is csatlakoznak hozzánk.
Ahogy Adamet elnéztem, nagyon is jól érezte magát a mi kis 'csapatunkban'. Ezt a napot én is szeretem, mert ez egy ilyen kis hagyomány nálunk, hogy a nyár utolsó estéjén, a parton, egy tűz körül búcsúzunk el ettől a nagyszerű évszaktól és újra visszacsöppenünk az iskolába. De az benne a legjobb, hogy már nem is alszunk, így a legtöbbször átalusszuk az unalmas ünnepséget. Úgysem valami izgalmas.
Mindegy, visszakanyarodva, úgy érzem, hogy én Adamben nem csak a szerelmet találtam meg, ő pedig nem csak egy szimpla barátnőt kapott, hanem annál sokkal többet. Mégpedig egy normális kapcsolatot és új, normális haverokat, akik nem a hírnevére vagy pénzéért barátkoznak vele. Persze, Tyler sem ilyen, de az más, ha kis tudatlan gyerekként találsz barátokat, mint amikor már tudod, hogy milyen életet élsz és a rivaldafényben próbálsz olyan barátokat találni, akik mindig melletted vannak és nem csak felszíneskednek.
És a fiúkat elnézve, már be is fogatták őket a csapatba és nem a pénzért és hírnévért.
- Jó a víz? - kérdezte Sam a visszatérő és vizes Joshtól és Nicktől.
- Nagyon frissítő, ki kéne próbálnod neked is. - és egy az egyben megölelték Samet, aki csak röhögve hagyta magát.
- Minden rendben? - karolt át Adam és ha lehetett, még közelebb húzott magához.
- Tökéletesen. - válaszoltam és hagytam, hogy megcsókoljon. Mit mondjak még? Valóban ez volt életem legjobb nyara...

The End

53.rész - Tűnj el!

Sziasztok! Nem is tudom mit mondjak, mert ez már az utolsó előtti rész. A következő rész már egy ilyen epilógus-féle lesz.

De azért remélem, hogy ez a rész elnyeri a tetszéseteket, mert azért elég hosszúra sikerült;) hagyjatok magatok után nyomot!:D Jó olvasást!

P.S. Nagyon köszönöm az immár 32 feliratkozót! *-* sokat jelent:)

Anna xx.

Holly

- Megszólalsz végre vagy csak ott fogsz állni nyitott szájjal? - szólt megint, ismét barátságtalanul, amikor már vagy 5 perce csak bámultam rá amióta bejött. Nem tehetek róla, ugyanis csak egy törülköző takarta el előlem mezítelen testét és a fürdéstől vízcseppek csillogtak izmos mellkasán...a kissé még vizes hajáról még csak nem is mondtam semmit, amik eddig mindig hihetetlenül kék szemeibe hulltak. Ám ezeknek most nem az a gyönyörű tengerkéken csillogó árnyalatuk volt. Nem, ezek most hidegen csillogtak, ahogy rám nézett. Bele is borzongtam, mert éreztem, ahogy ettől kirázott a hideg és ez egyáltalán nem tetszett. - Miért jöttél ide? - tette fel a kérdést, amikor a szekrényéhez lépett. Kivett 2 ruhát, majd a fiókjából is. Felvette az alsóját -természetesen a törülközője alatt. Legalább ennyire hajlandó- majd egy rövid térdnadrágot és egy izomtrikót vett fel. Amint elkészült kérdőn felém fordult. Biztos a válaszomat várta.
- Hát...ömm...én visszajöttem. - nyögtem ki. Basszus, mi a fene van velem? Miért vagyok ilyen szerencsétlen most előtte?
- Miért? - ráncolta a szemöldökét és értetlenül tárta ki a karját. - Talán szakítottál a 'barátoddal'?
- Úgyis mondhatjuk. - motyogtam.
- Mi?
- Semmi. - ráztam a fejem, majd egy nagy levegő után összeszedtem magam és határozottan a szemébe néztem. - Beszélhetnék végre veled?
- Miért most mégis mit csinálunk? - nevetett fel. Másnak ez jókedvűnek látszódhatott volna, de aki ismeri annyira, mint én az könnyen átláthat rajta. Márpedig ez a nevetés korántsem volt önfeledten boldog, hanem erőltetett és szomorú.
- Most éppen teljesen gorombán viselkedsz, aki azt akarja, hogy eltűnjek. - csuklott el a hangom, amikor Adam hirtelen előttem termett. Illata azonnal megcsapta az orromat, de szemei még mindig fagyosak voltak és csak megvetést és sajnálatot sugároztak.
- Talán mert tényleg azt akarom, hogy eltűnj innen. - mondta ki, egyenesen a szemembe, egy fikarcnyi érzelem nélkül. Éreztem, hogy ettől a szívem teljesen összeszorul. Ez a beszélgetés egyre jobban durvul, pedig még csak az elején vagyunk...

Adam

Egyszerűen már nem parancsoltam magamnak. Nem tudtam. Ez az egy hét teljes káosz volt. Ott kezdődött, hogy amint elhajtottam tőlük nem sokkal később a motor is lepukkant és ha ez nem lett volna elég, az eső is esni kezdett. Kész szerencsétlen voltam és akkor ott megfogadtam, hogy többé nem engedek közel senkit magamhoz. Különben is 17 vagyok, miért kössem le magam rögtön az első lány mellett, aki szinte töké...nem, azt kéne csinálnom, amit minden korombeli srác is csinál!

Amint hazaértem és megszárítkoztam az első utam egy közeli szórakozóhelyre vezetett. Nem kértek személyit, de nem is akartam leinni magamat...nagyon.

Vagyis ez volt szinte egy hétig. Persze így visszanézve, elég szánalmas voltam, de akkor még jó ötletnek tűnt.

De most az, hogy hirtelen megjelent, teljesen felkavart. Már éppen, hogy sikerült túllépnem a hiányán és elfogadni a tényt, hogy többé már semmi nem lesz olyan, mint régen. Ő azzal a Luke gyerekkel marad, én pedig folytatom tovább az eddigi életemet. Klassz, mi?

- Mi történt veled? - kérdése visszarepített a valóságba, ahol most éppen a veszekedés felé evezünk már.

- Még kérdezed. - nevettem idegesen és a kissé vizes hajamba túrtam. - Az hogy láttalak azzal a sráccal, tudtam, hogy már hiába próbálkoznék, akkor is vele maradsz! - hadartam.
- De félreértetted. - mondta, de a tekintetem azonnal megakadt a nyakláncon, amit időközben az ujjaival babrált. AZ volt. Amit még tőlem kapott.
- Rajtad van. - suttogtam és továbbra is az ékszert néztem. Holly is követte a tekintetemet, majd láttam, ahogy kissé elmosolyodik.
- Igen és ha tudni szeretnéd visszajöttek az emlékeim. - nézett rám, de láttam, hogy a szemei pirosak voltak, csak még nem sírt. Még. - De látszólag ez téged már egyáltalán nem érdekel! - emelte fel a hangját, de rögtön összerezzent, amit kint egy hatalmasat dörrent az ég.
- Mi a baj? - értetlenkedtem, amikor becsukta az ablakot. Nem válaszolt, csak továbbra is kifelé bámult a viharba és a száját harapdálta. Tudom, hogy ilyenkor valamit mérlegel magában. - Hahó, tudod még itt vagyok! - fogtam meg a karját és durván magam felé fordítottam.
- Hé, ez fáj! - gördült le az első könnycsepp az arcán és már szinte remegett. A szeméből félelem sugárzott, ahogy rám nézett.
Elengedtem a kezét és egészen a falig hátráltam. Fél tőlem. Ez most már nyilván való. De miért érzem magam ilyen rosszul, ha eleve azt akartam?!
- Adam... - Holly ijedten elindult felém, de megállítottam.
- Ne! - tettem fel a kezemet megállítás képen. - El kell menned! Most azonnal! - parancsoltam határozottan, újra előhozva az érzéketlen énemet.
- De...miért? - nyelt egy nagyot. - Még csak meg sem beszéltük...
- Ezen nincs mit megbeszélni! - vágtam közbe. - Jobb ha eltűnsz innen és megígérem, hogy soha többé nem fogok feltűnni az életedben!
- De...
- Nem! TŰNJ MÁR EL! - ordítottam rá és az ajtóra mutattam. Összetörten már ment is és már nyílt is, hogy elmehessen...

Holly

Most komolyan ezt csinálom? A fenét, nem fogok így elmenni! Egyszer már megtörtént, hogy hagytam hogy egy fiú irányítson, de ez még egyszer nem fog előfordulni!

- Tudod mit? - csaptam vissza a nyitott ajtót és Adam felé fordultam. - Azt hiszed, hogy csak te vagy megbántva? Csak mert egy félreértés miatt így kikészültél az még nem jogosít fel arra, hogy így beszélj velem! - mentem vissza hozzá és már ordítottam vele. - Igen, elfelejtettelek, igen Luke-ot hittem a barátomnak és igen, utáltalak! De AMNÉZIÁS voltam te hülye! Szerinted én akartam? Hogy egy ilyen klassz srácot elfelejtsek, mint te? - túrtam a hajamba és már a könnyeim is folytak, de inkább a haragtól, mint a szomorúságtól. - De ha te így akarod ezt az egészet befejezni, akkor legyen! Kisétálok azon az ajtón és többé látni sem fogsz! Csak remélem tudod, hogy attól még nem szűnik meg ez a rohadt érzés, amit irántad érzek. Mert szeretlek. - töröltem le a könnyeimet, majd az ajtóhoz mentem. - Akkor viszlát! - mentem ki és csaptam be magam mögött és hagytam ott a megdöbbent srácot. Ő provokálta ki, de nagyon is jól esett ezt kiadni magamból. De ha ezt akarta, akkor legyen! Ha ő feladta, akkor én minek pedálozzak?

Most inkább azon kéne aggódnom, hogy hogy jutok haza? A vihar tombol, az eső megállíthatatlanul zuhog. Mike-ot biztos nem zavarhatom, ahogy Luke-ot sem, mert gondolom a barátnőikkel vannak. Megvan, Tyler! Úgyis ő akarta, hogy ide jöjjek, ennyivel tartozik nekem!

Elővettem a telefonomat és már hívtam is, amikor sietős lábdobogást hallottam, ami éppen lefelé igyekszik és a nevemet kiabálja. Nem foglalkoztam vele, egyszerűen vártam, hogy a másik idióta felvegye végre a telefonját és eltűnhessek innen!

Ám ekkor két váratlan dolog is történt. Az egyik, hogy Ty végre felvette a telefonját, de még mielőtt megszólalhattam volna, Adam maga felé fordított és mielőtt bármit is reagálhattam volna, megcsókolt.

De nem úgy, mint mindig. Szinte falta az ajkaimat, éreztem, hogy ebbe a csókba akarja belesűríteni minden érzelmét az elmúlt hétből. Én is így tettem, mert nem tudtam neki ellenállni. Mégis hogy lehetne ennek a srácnak?

Mikor már mindent kiadott magából, sokkal lágyabb és szeretettel telibb volt. Levegőhiány miatt váltunk el, de Ő továbbra is a karjaiban tartott és a homlokát az enyémnek döntötte. Vártuk, hogy a normál légzésünk is visszaálljon.

- Sajnálom. - törte meg a csendet, majd gyönyörű szemeit az enyémbe fúrta. - Sajnálom, hülye voltam. - rázta a fejét. - Nem gondoltam semmit sem komolyan, amit odafönt mondtam. - mentegetőzött.

- Tudom és nem hülye, hanem egy barom voltál. - mosolyogtam rá. - De megértelek, én sem voltam valami kedves a kórházban. Én is mindent sajnálok. Tényleg. - ebben a pillanatban újabb dörgés és villámlás hasított az éjszakába, de ha ez nem volt elég, még az áram is elment. Ösztönösen Adam nyakába ugrottam.

- Hé, semmi baj. - simogatta a hátam megnyugtatóan. - Gyere menjünk fel. - húzott maga után az emeletre, én pedig kinyomtam a telefonomat. Mondjuk Ty is abban a percben letette, amint felvette.

Adam a szobájában keresett pár zseblámpát, amíg én az ágyán ültem.

- Tessék. - ült le mellém és a kezembe nyomta az egyiket. - Te reszketsz. Fázol?

- N-nem. - ráztam a fejem és közelebb bújtam Adamhez. Most nagyon is szükségem van rá. - Csak a vihar. - suttogtam.

- Félsz? - kérdezte hitetlenkedve. - Te Jó Ég! Holly East tényleg fél a vihartól? - nevetett és hanyatt fekve az ágyon röhögött.

- Tudod mit, inkább menj és ugrálj egy kicsit a trambulinon. - vágtam hozzá, utalva a 'nagy félelmére', amit még a nyár elején sikerült leküzdenie.

- Ez fájt. - ragadta meg a derekam és engem is magam mellé rántott, majd fölém kerekedett. - Ezért meg kellene büntetnem téged. - nyomott egy csókot a számra, de megint dörgött egyet az ég. Ne már! - Hé, ne félj, én vigyázok rád. - temette az arcát a nyakamba, majd oda is adott egy puszit. És még egyet. És még egyet. - Akarod, hogy eltereljem a figyelmedet? - morogta a nyakamba, majd felemelve fejét kék szemeivel engem kezdett figyelni, ahogy én is őt. Fekete haja, mint mindig a szemébe lógott. Arca tökéletes volt, férfias volt, de mégis volt benne valami kisfiús, amit imádtam. Beletúrtam hajába és magamhoz húztam egy csókra...

1. Díj + Boldog Nyuszit!

Először is: Mindenkinek Boldog Húsvétot szeretnék kívánni! (kicsit késve, de mindegy) Anna xx.

És másodszor: Köszönöm a díjat Szivárványnak!:D

Szabályok

- Írd ki titől van

- Írj magadról 10 dolgot.

- Válaszolj 10 kérdésre

- Tegyél fel 10 kérdést

- Küldd tovább 10 embernek

10 dolog magamról:

1. Imádok zenét hallgatni
2. Szeretek olvasni
3. Kedvenc bandáim: Green Day, Three Days Grace, Simple Plan
4. (Egyik) kedven sorozatom az Agymenők.
5. Imádom a Csitt, csitt-sorozatot
6. 16 éves vagyok
7. Utálom a 'Mi leszel, ha nagy leszel?' - kérdést
8. Most olvasom az Angyalok és Démonokat
9. Szeretek írni
10. Rocker vagyok

10 válaszom:

1. Mi a kedvenc zeneműfajod?

Rock, néha metál, punk, pop, pop-punk, rock-punk. Ami jól hangzik:D

2. Kedvenc könyvműfaj?

Jobban szeretem a romantic-comedy-t, de bármi jöhet, ami jó (vámpírok kíméljenek!)

3. Szoktál zenét hallgatni írás közben?

Még szép! Néha maga a dal adja az ihletet vagy csak nem a billentyűket akarom hallani.

4. Hány blogod van?

Most éppen 2. Ez, meg a Lost In You, de még egyet akarok írni.

5. Vannak publikus történeteid, amit még senki nem olvasott?

Van egy, de az még csak a fejemben van, de később azt is meg akarom írni.

6. Mi a kedvenc tárgyad?

Telefon, mi más?:D (na jó, a laptop is)

7. Sorozat vagy film?

Hmmm, nem lehet választani, mindkettő!

8. Kedvenc könyved?

Ajjj, miért? Annyi van, de a topban vannak: Leiner Laura-könyvei, Csitt, csitt-sorozat, Anna és a francia csók és Angyalok és Démonok...stb.

9. Milyen szám inspirál téged a legjobban?

Azok a dalok, amik sokat mondanak. De főleg a kedvenc bandáimé.

10. Van valami, amit megbántál?

Nem hiszem...bár nem hiszem, most jó minden úgy, ahogy van.

10 kérdésem:

1. Kedvenc bandád?
2. Komoly vagy inkább laza vagy?
3. Mióta írsz?
4. Honnan jött a történet ötlete?
5. Mit csinálsz a szabadidődben?
6. Nézel sorozatot?
7. Hova utaznál el szívesen?
8. Akarsz külföldön élni?
9. Kedvenc idézeted, könyvből vagy filmből?
10. Van valamilyen mottód?

10 ember, akinek küldöm: (vagy inkább 5)

Brooklyn Hayes - Angel (Harry Styles fanfiction)

Brown Jasmine - Falling for my destiny [Harry Styles fanfiction]

Destiny Fox - Good Girl or Bad Girl

Esther L. - Hell Dancer

Esther L. - The Photographer

Lishiza - Just be FREE

52.rész - Vihar előtt

Sziasztok!! Tudtam hozni új részt! Remélem elnyeri a tetszéseteket:) várom a véleményeteket!;)

Jó olvasást!

Anna xx.

Holly

Oké, gyerünk! Rajta Holly, meg tudod csinálni. Végtére is csak meg kell nyomnod ezt az átkozott kis gombot. Nem olyan nagy ügy, csak becsöngetsz...és tudatod velük, hogy igenis van valaki az ajtónál. Ezért ki is nyitják, hogy pontosan ki is az...aztán meglátnak engem és én két féle reakció közül választhatok. 1) Boldogan a nyakamba ugranak, örülnek hogy látnak. 2) Elküldenek a francba, amiért ezt tettem a fiukkal. És ez még csak a szülei reakciója, az Övére még csak nem is akarok gondolni. Jaj, gyerünk már, nem fognak nyársra húzni és megsütni!

Jól van, megteszem...vagy mégsem. Basszus, mit is mondott Tyler mielőtt szó szerint kilökött a kocsiból? 'Szedd össze magad, mert ha így fogsz előtte viselkedni, az biztos, hogy simán el tud küldeni, te pedig olyan kis szerencsétlen leszel, hogy el is fogsz menni! És most szépen kiszállsz, bemész abba a házba és helyre teszed a srác fejét és a kapcsolatotokat!' - ja, kb. ilyesmit mondhatott. Akkor még is miért félek?
Egyszerű. Adam reakciójától. Vajon, hogy fog reagálni, ha meglát itt hirtelen? Elítél majd vagy egyszerűen be sem fog engedni?
Mielőtt bármit is végiggondolhattam volna, a karom önálló életet élve, megnyomta a csengőt. Baszki ne! Várjunk, lehet, hogy nincsenek is itthon...de, mert hallom, hogy valaki jön! Te jó ég, el kéne tűnnöm...igen, ez a legjobb megoldás! Amilyen gyorsan lehetett, megfordultam és futottam. Csakhogy egy hang megállított. Egy nagyon is ismerős hang.
- Holly, te meg hova sietsz? - megálltam és Adriennet pillantottam meg az ajtóban állva. Arcán jele sem volt a haragnak vagy elítélésnek. Nem, ugyanazzal a kedves mosollyal nézett rám, mint minden találkozásunkkor. Lassan visszasétáltam hozzá lehajtott fejjel. Tekintetemet felemeltem és azon gondolkoztam, hogy vajon hogyan kéne üdvözölnöm. De azonnal megválaszolta a fejemben lévő kérdést és magához húzva egy gyors ölelésbe vont. - Olyan régen láttalak. Hogy van a fejed? - kérdezte aggodalmasan, pedig meg sem érdemelném a törődését.
- Jól van. - válaszoltam. - Most már. - tettem hozzá magamban.
- Gyere be. Nem kell félni, nem fogunk nevetni. - nevetett fel, mintha a gondolataimban olvasott volna. Bár, lehet, hogy csak a pánikot olvasta le az arcomról. És ha bent összefutok Vele?
Adrienne egészen a konyháig húzott maga után és leültetett az asztalhoz, majd innivalóval kínált.
- Egy pohár kóla elég. - válaszoltam udvariasan. Öntött nekem egy pohárral, majd elém rakva azt leült velem szemben. Óvatosan kortyolgattam a hűs italt, ami egy cseppett sem tudott lehűteni, főleg, hogy Adrienne folyamatosan engem nézett.
- És hogy vagytok mostanában? - tettem fel egy elég hülye kérdést. Jobb nem tudott az eszembe jutni, de meg akartam törni a körülöttünk lévő csendet.
- Jól vagyunk. - válaszolt. - És ti? Nálatok minden rendben?
- Mi is megvagyunk. - bólintottam. Hmmm, ciki.
- Róla nem kérdezel? - kérdezett rá hirtelen, amivel kizökkentett a buborékok bámulásából.
- Talán félek. - suttogtam. Adrienne kérdő tekintete miatt még hozzátettem. - Az igazságtól.
- Mégis miért?
- Nem tudom. Egyszerűen félek, hogy mi lesz, hogy ha meglát engem itt vagy a ti reakcióitoktól. - vallottam be.
- Még is hogy kéne reagálnom, hogy itt vagy? - tette fel a kérdést, de még mielőtt válaszolhattam volna, folytatta. - Hallottam a balesetedről, Holly. Igaz, még nem éltem át ilyesmit, sem magamban vagy bárkivel, aki nagyon is sokat jelent nekem, de valahogy bele tudom magam képzelni. Adam pedig nagyon rosszul viselte az elutasításod, holott próbálkozott.
- Mégis hogy? Oké, hogy megcsókolt és a tesómnak adta a nyakláncot - fogtam a kezem közé az említett tárgyat, ami még most is a nyakamban lógott - hogy adja oda nekem és énekelt nekem egy műsorban. De amikor tényleg beszélni akartam volna vele, egyszerűen elment. Pedig nem is csináltam semmit. - hirtelen egy erős ajtó csapást hallottam meg az emeletről. Úristenem, vajon meghallotta?
- Úgy hallom végre felébredt. - sóhajtott Adrienne, a fejéz rázva. - Bár nem kéne csodálkoznom, reggel 7-kor jött haza egy nagy buli után. - nézett rám. A szeme szinte könyörgött és habár nem mondta ki, de a Csak te tudsz segíteni! kijelentést láttam magam előtt. - Nekem el kell most mennem Billieért, majd onnan még el kell menni Suzyért is Mikeékhoz. - tápászkodott föl és az ajtó felé vette az irányt. Kétségbeesetten utána rohantam, akár egy kisgyerek, aki itthon fognak hagyni.
- És ha nem is fog beszélni velem? - kérdeztem félve.
- Beszélni fog. - mosolygott. - De lehet, az elején elég elutasító és bunkó lesz, de próbáld meg összeragasztani az összetört szívét. - majd egy 'Sok sikert.' kijelentés után, kiment az ajtón, egyedül hagyva Vele, kettesben ebben a nagy házban.
Lassan, remegő lábakkal indultam fel a lépcsőn, igyekezve, hogy a legkisebb zajjal se keltsem fel a figyelmét. Bár, a fürdőből hangzó víz, azt mutatta, hogy éppen fürdik. Az utam egyenesen a szobájába vezetett, ami eléggé megváltozott a legutóbbi alkalom óta. De mikor is volt az, te jó ég! A földön koszos ruhák hegyei sorakoztak és a levegő sem volt valami tiszta. Büdös volt, az kétségtelen. Ezért az ablakhoz mentem, hogy kinyissam azt, egy kis friss levegőért, amikor hirtelen villámlott is egy nagyot és jóval utána dörgött is egy hatalmasat. Úristen, vihar. Mindegy, most ezzel kéne foglalkoznom, bár köztudottan utálom a viharokat.
A villámmal egy időben néhány fényképet is észrevettem az asztalon. Felkapcsoltam a kislámpát, hogy jobban láthassam azokat.

Láthatólag Adam-et elég hamar elkezdték belevezetni a zene világába. Nemsokkal később pedig, meghallottam egy hangot. A hangot.
- Te meg mit keresel itt...? - kérdezte barátságtalanul, én pedig vadul dobogó szívvel felé fordultam.

51.rész - I give up!

Sziasztok! Amint látjátok, hamarabb tudtam részt hozni! Nem tudok mást hozzáfűzni, csak hogy remélem ez a rész elnyeri a tetszéseteket;)
Ti is úgy vártátok a szünetet, mint én? Mert nekem már nagyon kellett -.- :D

Várom a véleményeiteket és jó olvasást kívánok!:)

Anna xx.

Adam

Éneklek neki egy műsorban, nyakláncot adok neki, felvállalom őt ország-világ előtt...de ő így is azt a srácot választja!

Sam folyamatosan írt, hogy Holly pontosan hogyan reagált a dalra és elmondta, hogy Luke-hoz megy, hogy beszéljen vele. Biztos volt benne, hogy véget vet a kettejük 'kapcsolatának', ezért mondta, hogy menjek én is oda, hogy amint kijön a házból én ott legyek, hogy megbeszélhessünk mindent.

Aha, nem. Én ott voltam, de az a puszi és az arcaik nem azt sugallták. Látszott rajtuk, hogy nagyon is jól vannak. Holly biztos, hogy nem választana engem. Hogy is tehetné?

Rám már nem is emlékszik, sőt Ő maga mondta, hogy gyűlöl engem! Akkor miért is pedálozok? Hogy még több elutasítást kapjak Tőle és még több csalódást? Köszönöm nem, én már ebből nem kérek! Legyen boldog, jobb lesz nekem is és magamnak is, ha kiszállok az életéből és -ahogy ő is- elfelejtem ezt a nyarat!

Ahhoz képest, hogy egy felejthetetlen nyarat akartam, pont az ellenkezőjét kívánom. Jobb ha elfelejtek mindent, ami vele kapcsolatos, de az biztos, hogy nem lesz egyszerű...

Holly

1 hét. Egy hete, hogy hivatalosan visszatért minden a megszokott kerékvágásba. Vagyis nem teljesen, mert -fuh, de furcsa ezt kimondani- Lukenak barátnője van és most már hivatalos is! Kath rendes, aranyos és vicces lány, pont olyan, akit szívesen látunk a köreinkben és nagyon jól illik a szőke kavarógéphez. A vicc az, hogy a bátyámnak is hivatalos barátnője van, ami kicsit bonyolultabb, mert a tesóm a nyár végén vissza megy a Howardra és Sarah az itthoni főiskolán tanul, szóval ez egy elég necces helyzet, de tudom, hogy majd megoldják.

És mi van velem meg Sammel? Mindketten a szinglik táborát erősítjük. Bár engem ez kicsit sem zavar, ellenben Sam nagyon furcsa. Folyton telefonál meg SMSezik valakivel, de nekem soha nem mondja el, hogy kivel. Igaz, egyszer féletlenül rátapadtam a konyhafalra és meghallottam, amint telefonál. Csak egy mondatot kaptam el, de az is nagyon furcsa volt: 'Oké elhiszem, hogy kivan, de őt sem rángathatom el csak úgy. Még az sem biztos, hogy emlékszik. Ne légy már türelmetlen, még megvárom a megfelelő...jól van!' - Ennyi volt. De miért is érzem azt, hogy rólam van szó? Mert szerintem más nem nagyon veszíti el az emlékeit. De még is, hova akarnak ezek engem elrángatni?

- És ma mit fogunk csinálni? - terültem szét Sam ágyán. Megint csak ketten vagyunk. Luke Kathet vitte valahova, Mike a barátnőjével és a haverokkal lóg valamerre. Ez így olyan unalmas!
- Nézzünk filmet? - javasolta, de még mindig a telóját nyomkodta. Időközben az enyém is rezgett. Mielőtt filmet választottam volna, megnéztem. Mike volt az. Kérdezte hol vagyok. Visszaírtam neki, hogy Samnél. Gyorsan jött is a válasz, hogy mindjárt jön. Hát oké, de remélem nem haza akar vinni.
Már a kukoricát tettem be a mikroba, amikor csöngettek.
- Kinyitnád? - kiabált le Sam az emeletről.
- Persze. - kiabáltam én is. - Nem mintha én laknék itt. - motyogtam, leginkább magamnak. Meglepetésemre egy rég látott srác állt a küszöbön. A haja kicsit már hosszabb volt, amitől egyre jobban látszottak göndör fürtjei. Sokáig csak egymást néztük, majd ő szólalt meg először.
- Szia. - mosolygott rám. - Hogy vagy?
- Jól. - válaszoltam. - Hogy kerülsz ide, Tyler?
- Beszélni akarunk veled. - hallottam meg magam mögött Sam hangját, amint jött le a lépcsőn.
- Még is miért? - néztem rájuk gyanakodva, amikor leültettek a kanapéra, de ők előttem álltak. Mint két szülő, aki a gyereküket vonják kérdőre, amikor rosszat csinált...de én nem csináltam semmit! - Nem tettem semmit. - tettem fel a kezem védekezően, biztos, ami biztos.
- Tudjuk. - bólintott Ty, halál komoly arckifejezéssel, ahogy eddig még soha nem láttam. - Pont ez a baj.
- He? - kérdeztem vissza 'illedelmesen'. - Oké, elmagyarázná valamelyikőtök, hogy mégis miről van szó?
- Inkább kiről. - vette át a szót Sam. - Holly, tudom hogy az emlékeid még nem jöttek vissza teljesen, de te vagy az utolsó esély, hogy helyretedd az eszét...
- Kinek az eszét? - vágtam közbe. Mégis kiről beszélnek? Várjunk! Ugye nem...?
- Adamét. - vágta rá.
- Mi történt vele? - kérdeztem sóhajtva és próbáltam figyelmen kívül hagyni a lepkéket a hasamban és a sóvárgást egy csókja iránt...nem erre nem gondolhatok! Csak egy csókunk volt, de az is hiba volt -egy csodálatos hiba, de ez mellékes-.
- Teljesen szétesett. - sóhajtott Ty és lehuppant a kanapéra, kezével az arcát dörzsölve. - Már egy hete folyamatosan bulizik, iszik is. Nem egyszer fordult elő, hogy részegen hívott fel, mert érte kellett menni. Hiába mondjuk neki, hogy ezzel nem csak tönkre teszi magát, de rossz példát mutat mindenkinek, aki ismeri és követi. Beleértve a húgát. - magyarázta, az én torkom meg elszorult. Nem, ez nem lehet Adam, ő nem ilyen. - A szüleire sem hallgat már és még rám se. - rázta a fejét. - Még beszélni sem hajlandó arról, hogy miért csinálja. - rázta a fejét. - Még ha részegen is csak annyit mond, hogy felejteni akar. - Ty lassan rám emelte a tekintetét. - Mit beszéltetek a múltkor, amikor ide jött eléd? - kérdezte.
- Nem is beszéltünk. - ráztam a fejem és próbáltam visszatartani a könnyeimet. - Amint megláttam, ő abban a pillanatban el is ment. - meséltem ezt a nagy találkozást.
- Hogy lehet hogy nem? - állt fel idegesen. - Ha nem te vágtál valami szarságot a fejéhez, akkor még is mi tör...? Egy pillanat... - gondolkozott el, majd kitágult szemekkel újra rám nézett. - Ugye nem csináltál semmi hülyeséget?
- Megmondtam, hogy nem! - álltam fel én is. - Átjöttem Lukehoz, találkoztam az új barátnőjével, aztán megbeszéltünk mindent, hogy újra CSAK barátok vagyunk! - emeltem fel a hangom. - Majd a végén az ajtóban megpuszilt és... - hoppá, elszóltam magam, mert mindketten elég érdekesen néztek rám.
- Holly ugye nem azt akarod mindani, hogy...? - kezdett bele, de még mielőtt elszabadult a pokol, a csengő pont ekkor szólalt meg. Biztos Mike az!
Gyorsan az ajtóhoz szaladtam és kinyitottam azt. Jól gondoltam, a bátyám állt a küszöbön Sarahval az oldalán.
- De jó hogy itt vagy! - ugrottam a nyakába. - Figyel innen, mert még felnyársalnak. - suttogtam a fülébe, majd elengedtem. Időközben Sam és Ty is csatlakozott hozzánk. - Hát akkor jobb is ha megyek, mert ahogy láttam, még esőre is áll. - néztem ki az égre, ahol már nagyban jöttek a szürke felhők.
- Nem Holly, te nem haza jössz. - felelte Mike szigorúan. Na most mi van? - Amúgy ezt elfelejtettem odaadni. - nyújtott át valamit, amit a kezembe ejtett. És ennyi, nekem csak ennyi kellett. Amint megláttam a kezemben lévő nyakláncot, aminek a hátuljába a My American Girl felirat volt gravírozva, nem bírtam tovább, a lábaim teljesen elgyengültek. A falnak dőlve csúsztam le annak mentén a földre.
Hirtelen minden lejátszódott a fejemben. Az egész nyár. Amikor találkoztunk a deszkaparkban, az összes veszekedés, minden kibékülés, minden jó és rossz pillanat. Hogy felejthettem el ezeket? És Adam...most biztos utál, amiért úgy viselkedtem vele.
- Hé, Holls, jól vagy? - guggolt le elém legjobb barátnőm és letörölt az arcomról pár könnycseppet. Kis nosztalgia:  hülye érzések! Óvatosan bólintottam, majd felnéztem. Mindenki engem nézett, hol aggódóan, hol együtt érzően tekintettek rám.
- Hol van most? - néztem fel Tylerre, akinek teljesen felvirult az arca.
- Otthon van. Gyere elviszlek! - megragadva a karom húzott föl a földről és rángatott ki a kocsijához. Beültem, majd amint bekötöttem magam még intettem egyet a többieknek, mielőtt padlógázzal elindultunk volna. Remélem még épségben oda fogunk érni.