34.rész - Túl szép, hogy igaz legyen...

Sziasztok! Bocsánat, hogy ilyen későn hoztam a részt és hogy a múltkor is kimaradt, de elég sok dolgom volt. De most itt van és remélem, hogy tetszeni fog;)

Láttam, hogy kicsit ti is eltűntetek a kommentek számát illetően, de remélem, ehhez kapok egy párat:) Jó olvasást!

P.S. Remélem ti is annyira várjátok a szünetet, mint én! Már csak 5 nap, csak kitartás mindenkinek:D

Anna xx.

Holly

A tükör előtt álltam és még mindig magamat néztem a tükörben. Ma van a díjátadó, amire Adam-mel megyek és persze a Green Day többi tagjával! Ti ezt el tudjátok hinni?! Nem elég, hogy elmehetek egy ilyen hajcihőre, de ráadásul a kedvenc bandámmal mehetek, sőőőt több híres emberrel is!! Basszus, még mindig alig tudom ezt elhinni!

- Hopp, elnézést, de nem láttad a szoknya gyűlölő húgomat? Szerintem a te ősellenséged. - poénkodott Mike, amikor bejött a szobámba és lehuppant az ágyamra.

- Kuss! - mondom, de még mindig magamat lesem a tükörben. Bár tesómnak igaza van, akit most a tükörben látok, teljesen az ellentétem. Ha nekem kellett volna kiválasztanom a ruhámat és én csináltam volna meg a hajamat és a sminkemet(amit nem is tettem volna fel), akkor biztos, hogy máshogy néznék ki, mint most. A vakolat a fejemen, amit sminknek hívnak olyan sok, hogy nem látok semmi 'hibát' az arcomon. A ruhám, szorosan a testemhez tapad és kihangsúlyozza az alakomat. És a legjobb, hogy csak a combom közepéig ér...hát nem remek? Folyamatosan lefelé húzogatom, mert félek, hogy feljebb csúszik. Ráadásul, magassarkút kell hordanom! Agyrém. A legjobban egyedül a hajam tetszik, amit csak az én kérésemre, csak kicsit göndörítettek be, de ráfújtak vagy fél flakon hajlakkot. 

Persze amikor először álltam 'közönség' elé (ami a styliszt, a sminkes és Adam volt) mindenki álla a földet súrolta. Tegyük hozzá, hogy a styliszt még el is akart küldeni egy modell-ügynökséghez. Na, persze. Adam meg nem mondott semmit...csak mosolygott...mint a múltkor, amikor véletlen kimondtam, hogy 'Szeretlek'. Értitek? Csak annyi volt, hogy én kimondtam, ő meg csak egy pillanatra megállt a nyakam csókolgatásával, az izmai meg, mintha megfeszültek volna, majd nem szólt semmit és folytatta azt, amit félbehagyott.

Hát az biztos, hogy nem egészen erre a válaszra vártam. Nem mondanám, hogy fáj, de azért még is rosszul esik, hogy semmit sem mondott. Még annyit sem, hogy 'Bocs, én nem így érzek, inkább ne is találkozzunk többé.' Na jó, talán tényleg fáj egy kicsit, hogy egyáltalán nem mondott semmit.

- Ugyan Mike, ne piszkáld a húgodat! - jött be anya is a szobámban. - Inkább örülj neki, hogy végre kezd nőiesedni.

- Azért az még nem! - jött már be apa is. A kedvenc részem, amikor anya már 'nőként' kezelne, apa meg még mindig 'kislánynak' hisz, aki mindig az ő szeme fénye lesz.

- Ugye most nem rajtam fogtok vitatkozni? - fordultam feléjük és a ruhámat kezdtem babrálni.

- Elismerem, hogy szép vagy. - kezdte Mike.

- Deeee...??? - mosolyogtam, mert tudom, hogy folytatni akarja.

- De nem engedhetlek el ilyen ruhában. - szögezte le, apa meg helyeslően bólogatott. Segítségkérően anyára néztem, de ő csak mosolyogva rázta a fejét.

Szinte fellélegeztem, amikor megszólalt a csengő. Sok esetben rohantam volna ajtót nyitni, de a hülye cipőm ebben megakadályozott, míg Mike rohant is az ajtóhoz. Lassan, de biztosan el is értem a lépcsőhöz. Óvatosan lépkedtem lefelé a fokokon, de félúton meghallottam Mike hangját.

-...és ha egy gyűrődést meglátok a ruhán, esküszöm, elintézem, hogy...

- Mike, neked nem kéne randira menned? - szakítottam félbe, mielőtt befejezhette volna mondatát. Hangomra az ajtóban álló két személy is rögtön felém kapta a tekintetét.

Akaratlanul is elmosolyodtam, amikor megláttam Adam-et. Fekete nadrágot, fehér inget és rá egy fekete bőrdzsekit vett. Hajával nem nagyon vacakolhatott, mert fekete tincsei igézően kék szemébe lógtak és egy ellenállhatatlan mosollyal nézett rám.

- Mehetünk? - kérdezte. A styliszttól kapott dzsekit és táskát magamhoz vettem és már tipegtem is ki az ajtón.

- Várjatok, hadd csináljak egy képet! - szólt nekünk anya. Mivel tudtam, hogy ezt nem úszhatjuk meg, ezért megfordultunk. Adam átkarolta a derekamat, szorosan magához húzott és mosolyogtunk a kamerába.

- Oké, nekünk mennünk kell. - mondtam, majd húzni kezdtem Adam-et ki a kapun, távol a szüleimtől és a bátyámtól.

- Bocs, az előbbiért, de tudod, ez egy ritka alkalmak egyike. - mutattam végig magamon.

- Nem gáz. - rántott vállat. - Egyébként gyönyörű vagy. - jegyezte meg.

- Köszi. - mosolyogtam rá. Bezzeg, ezt ki tudod mondani.

- Most komolyan? - néztem rá kérdőn és csodálkozva, amikor kinyitotta egy limuzin(!!) ajtaját.

- Miért, szeretnél motorral menni? Bár ezt a ruhát nem éppen erre találták ki. - vigyorodott el, mire csak a mellkasába ütöttem. - Ömm...au?

- Vicces vagy. - nyújtottam ki rá a nyelvem, mire megfogta a kezem, magához húzott és egy gyengéd csókot nyomott az ajkaimra.

- Na, szállj be! - parancsolta és a fejével a kocsira bökött. Amikor beszálltam, a teljes Green Day tagjaival és feleségeikkel/barátnikkel találtam szembe magam.

- Holly, hát eljöttél! - köszöntött Adrienne.
- Ki nem hagytam volna! - mosolyogtam, majd zavartan néztem a többi tagra a kocsiban.
- Szóval te lennél a híres Holly? - kérdezte Tré Cool. El nem tudtam hinni, hogy itt vannak mindannyian, ezért csak bólogatni és mosolyogni tudtam. - A kis ember már sokat mesélt rólad. - kacsintott rám, mire csak zavartan lehajtottam a fejem. Adam átkarolta a derekam és közelebb húzott magához, én meg arcomat a mellkasába fúrtam.
- Ne bújj el. - suttogta a fülembe és mellkasa rázkódott a visszafojtott nevetésétől.
Adam mindenkinek bemutatott és még meg is kínáltak egy kis pezsgővel, de én csak kedvesen visszautasítottam és ásványvizet ittam.
Az út további része nagyon jó hangulatban telt, de a telefonom pittyegett, miszerint üzenetem érkezett. Előkotortam a kis táskámból és megnéztem. Ismeretlen szám volt. 'Hidd el, hogy egyáltalán nem szeret téged.' - nem értettem hogy ki és miért küldte el nekem, de lehet hogy téves volt. De ekkor jött még egy. 'Ha nem hiszed, akkor majd láthatod.' - na jó, ez már beteges.
- Hé, baj van? - kérdezte Adam.
- Persze. - mosolyodtam el, majd eltettem a telóm. Pár perc után már meg is érkeztünk a díjátadóra, de még be kell vonulnunk egy csomó fotós és sajtós előtt. Jaj nekem. Adam láthatóan észrevette idegességem, mert megszorította a kezem és a fülembe suttogott.
- Ne izgulj, minden rendben lesz. - súgta, majd a többieket követtük. Hát akkor hajrá!

***

Most az afterparty-n vagyok. A vörös szőnyeget sikeresen túléltem, bár sokan nagyon is kíváncsiak voltak rám, de sikerült kitérnünk ezek elől kitérnünk, ezért továbbra is az 'ismeretlen lány' vagyok, de ez jobb is így.

A díjátadó egész jó volt, sok sztár ott volt és sok fellépés is volt. Bár a két kedvencem a Green Day és a Simple Plan volt. Sőt, ha ez még nem lett volna elég, a Green Day elnyerte a legjobb pop-rock banda és legjobb pop-rock lemez díjat.

- Ha már menni akarsz, csak szólj. - mondta, vagy inkább ordította a fülembe Adam, mert a zene elég hangos volt.

- Oké. - bólogattam. - Hozol valamit inni? Én addig keresek valami helyet, hátul. - Adam bólintott, majd egy gyors csókot nyomott a számra és el is tűnt a tömegben.

Nagy nehezen találtam is egy helyet, majd gyorsan el is foglaltam és Adam-re vártam. Addig megnéztem a telefonom. 2 üzenetem jött, egy anyától a másik az ismeretlentől. Anyának gyorsan válaszoltam, majd a másikat is megnéztem. 'Show Time!' Nem értettem, hogy mi ez, de ekkor valaki megállt mellettem. Felnéztem és nem akartam hinni a szememnek.

Ott állt Chrystal Houser, Adam volt barátnője, teljes életnagyságban. De ha ez nem lett volna elég, Drake is ott állt mellette! Igen, az a Drake!

- Nocsak, csak nem egyedül hagytak? - kezdte a 'modell' nyájas hangon.

- Képzeld el, hogy nem! - vágtam rá. - De minek is köszönhetem ezt a kellemetlen meglepetést?

- Csak előre szólni, hogy a drágalátos barátod, nem csak téged szédít. - vette át a szót volt 'barátom'.

- Ez hülyeség! Adam soha nem tenne ilyet. - ráztam a fejem.

- Igen? Holly, ő egyáltalán nem olyan, mint amilyennek mutatja magát...

- Ne hasonlítsátok össze őt, magatokkal. - vágtam közbe azonnal.

- Kimondta már neked azt, hogy szeret? - kérdezte tőlem Chrystal. Na, ezzel aztán megfogott.

- Ahhoz nektek semmi közötök. - mondtam és megpróbáltam eltűnni, de egyáltalán nem sikerült, mert elállták az utamat.

- Szóval még nem. - bólogatott, mint aki mindent tud. - De gondolom te már igen és ő nem reagált rá semmit. Igazam van? - húzta fel hihetetlenül vékony szemöldökét mindentudóan.

- Ez... - próbáltam valami hihető választ adni, de mit? Végül is, kitalálta, mert pontosan így történt és azóta sem beszéltünk erről. - Nektek nem tartozom magyarázattal! Most pedig, ha megengeditek. - löktem őket arrébb és elindultam megkeresni Adam-et.

Éppen, hogy átverekedtem magam a tömegen, megpillantottam Adam-et...a pultnál...egy lánnyal...csókolózni. Szemembe azonnal könnyek gyűltek és éreztem, ahogy a szívem darabokra tört.

- Ettől akartunk megkímélni! - hallottam meg Drake hangját mögülem, miközben átkarolt. Kitéptem magam a karjai közül és a kijárat felé vettem az irányt.

Tudtam, hogy ez túl szép ahhoz, hogy igaz legyen...