2014. november 30., vasárnap

33.rész - Jössz velem?

 Sziasztok! Hát akkor meg is jöttem az újabb résszel! Tudom, hogy az előző nem volt valami izgalmas, de ez után a rész után, próbálok még egy kicsit csavarni a szálakon;) De nem is mondok semmit, csak, annyit hogy jó olvasást!
Anna xx.


Holly
 

Már olyan 1 hete, hogy Mike felébredt. Amikor az orvos azt mondta, hogy pár nap múlva ki is engedik. Hát, ez meg is történt, 4 napra rá. De inkább hagytuk volna ott vagy felvehettünk volna egy kis házi nővérkét, mert most sokat kell pihennie. Szóval most 3 napja itthon vagyok/vagyunk és körülötte ugrálunk.
És hogy mi a helyzet Adam-mel? Most újra minden rendben köztünk. Ha elmegyünk valahova már nem kerül, sőt felvállal, mint barátnőjét. Bár emiatt már többször is kerültünk a címlapokra, de nem is nagyon figyelek rájuk. Csak néha a lányok vennének vissza magukból, főleg az agyonsminkelt plázap*csák. Nagyon az agyamra tudnak menni és a legszívesebben megtépném őket, ha Adam egy kép után kedvesen el nem küldi őket.
- Hollyyyy, hol vaaan a távirányííítóóóó! - szakít ki a bátyám kiabálása gondolatmenetemből. Leállítom a dalt és átmegyek a nagy gyerek szobájába. - Nem láttad?
- Ott van melletted. - mutatok a mellette lévő éjjeli szekrényre. Rögtön el is veszi és a csatornák közt kezd el válogatni. Már mennék is ki a szobájából, amikor megint utánam szól.
- Mennyi az idő?
- Negyed 2. Ne aggódj, hamarosan jön a barátnőd. - vigyorgok rá.
- Nem a barátnőm. - vágja rá, de még mindig a TV-t nézte.
- Még, mi? Értem én. - bólogatok, húzva az agyát.
- Na, gyere csak... - készült felállni az ágyból, de megállítottam.
- Á-á-á, a beteg nem kelhet fel az ágyból. - mondom és abban a pillanatban csöngetnek is, én meg rohanok is ajtót nyitni.
- Szia Sarah. - köszöntem az ajtóban álló lánynak.
- Szia Holly! - köszönt ő is, miközben bejött ő is az ajtón. - Hogy van a bátyád? - a legjobbat nem is mondtam. A tesóm külön kérte - nem is, szinte térden állva könyörgött - Sarah-t, hogy ameddig nem lesz teljesen rendben, addig nézzem már rá otthon is. Persze a lány az elején nemet mondott, de végül csak beadta a derekát.
- Szörnyen. - mondtam, majd visszamentem a szobámba, magára hagyva a 'szerelmes' párt. Rögtön előkapom a telóm és tárcsázok.
- Már is hiányzom? - szól bele minden köszönés nélkül. Csak a szememet forgatom rajta.
- Ha nem akarnék eltűnni itthonról, letettem volna. - szólok neki vissza.
- Baj van? - változik meg rögtön a hangja és ideges lesz.
- Nem, csak Mike az agyamra ment mára. És mivel már itt van a nővérke, nem mehetnénk le a partra? - keresgéltem a ruháim között egy fürdő ruhát keresve.
- Pár perc. - mondta, azt azzal le is tette. Gyorsan felkaptam az egyik bikinimet, rá és kis ruhát. Eltettem a telefonom, egy kis rágcsálni valót, majd köszöntem Mike-éknak és már ki is mentem. Amint bezártam az ajtót, egy motor állt meg a kapunál. Mosollyal az arcomon mentem ki hozzá, elvettem a felém nyújtott sisakot, a derekát szorosan átkarolva felültem mögé és már mentünk is.
Adam megállt és lesétáltunk egy 'elrejtett' részre. Még ő hozott ide az egyik nap, amikor nagyon is elegem volt a sok értetlen tekintetből vagy inkább gyűlölködőből. Ide legalább nem jár senki és csak mi lehetünk.
Leraktuk a cuccunkat és Adam elővette a két deszkánkat. Mivel úgysem járnak erre, ő itt szokta hagyni és már én is.
Levettem a ruhát, hogy bemehessek a tengerbe, de Adam vizslató tekintete eléggé zavaró volt.
- Ne nézz! - szóltam rá és a deszkám mögé próbáltam 'bújni'.
- Miért ne? - kérdezte, majd elvette a kezemből a deszkát és megfogta a derekam. Igézően kék szeme úgy nézett rám, mintha a lelkemig látna.
- Mert ne. - makacskodtam és próbáltam kikerülni ölelő karjai közül, sikertelenül. Bár igazából nem is nagyon akartam.
- Hányszor kell még elmondanom, hogy tökéletes vagy? - húzott még közelebb magához, amíg a mellkasom a mellkasához nem ért. - Ne kételkedj magadban. Sokkal szebb vagy, mint azok a modellek, akiket ismerek. Rendben? - szavai nagyon jól esetek és a szívem is hevesebben kezdett el dobogni. Még soha, senki nem mondott nekem ilyet, ezért nem is tudtam, hogy mit mondjak, csak hozzáhajoltam és megcsókoltam.
- Akkor megyünk szörfözni? - kérdezte mosolyogva, amikor elváltunk. - Bár szívesebben maradok itt veled. - kacsintott.
- Arról még csak ne álmodozz. - mondtam, majd felkaptam a deszkámat és a víz felé rohantam.
Sokkal jobban éreztem magam, mint eddig, de talán az egyik legjobb pillanat az volt, amikor Adam majdnem leesett a deszkájáról, én meg még időben elkaptam a kezét - bár gondoltam rá, hogy hagyom leesni - és megtartottam.
De ez neki nem volt elég, hanem közelebb jött hozzám és megcsókolt.
Csak ezzel az volt a baj, hogy nem figyeltem, elgyengült a lábam és a vízbe estem, Adam-et is magammal rántva. Amikor sikeresen visszamentem a felszínre, rögtön elkaptam a deszkámat és felmásztam rá. Kicsit megijedtem, amikor Adam-et sehol nem találtam.

Azonban nem aggódhattam sokáig, mert hirtelen a deszkámat fellökték és újra a vízben kötöttem ki.
- Ez nem volt vicces! - mordultam rá Adam-re, amikor sikeresen vissza mentem a felszínre, újra és megkapaszkodtam a deszkámban.
- Dehogynem. - nevetett rám. - Mellesleg, hol van az én deszkám? - húzta fel kérdőn a szemöldökét.
- Azt hiszem, a víz már kisodorta a partra. - néztem a cuccainkhoz, és meg is láttam a deszkát közel a vízhez, mégis a parton volt.
Nehezen visszamásztam a deszkámra, majd Adam is követett, de ügyelt arra, hogy még véletlenül se dőljünk fel. Megint.
- Holly. - szólalt meg Adam egy kis csönd után.
- Igen? - vártam, hogy folytassa, de elnézve őt, nemigen tudta kifejezni magát.
- Szóval...lesz egy ilyen díjátadó-féleség, amire apáékat is meghívták. És én is vihetek...ömm...plusz egy főt. - magyarázta, majd a végén a szemembe nézett. - És, na szóval eljönnél velem? - Őszintén, nagyon meglepődtem ezen. A TV-ben mindig megnéztem ezeket a díjátadókat, de sosem gondoltam rá, hogy milyen lehetne ott lenni és részt venni rajta.
- Biztos, hogy velem akarsz mutatkozni? - eresztettem egy halvány mosolyt felé. Idő közben a víz már minket is kisodort a partra.
- Ne kezdjük ezt még egyszer. - rázta a fejét, de az ő szája sarkában is egy mosoly ült. - Akkor? Jössz velem?
- Erre tudok mást mondani? - csúsztam közelebb hozzá és nyomtam egy puszit a szájára, amit ő egy csókká formált. Lassan hátradöntött a deszkán és fölém mászott, de úgy hogy nem szakította meg a csókot. 
Ajkamról áttért nyakamra, én meg mellkasán végigsimítva vezettem fel a hajába. Annyira élveztem kényeztetését, hogy kicsúszott az a szó, amit nem akartam még kimondani.
- Szeretlek...

2014. november 23., vasárnap

32.rész - Felébredt!

Sziasztok! Hát, akkor itt is van az új rész! Remélem tetszeni fog és hagytok pár komit;) Nem is fűzök hozzá mást, csak hogy jó olvasást!
Köszönöm, a több, mint 11000 oldalmegjelenítést és a 20 rendszeres olvasót! Imádlak titeket!<3
Anna xx.
 

Holly
 

- Mike... - mondtam ki nagyon halkan a nevét és éreztem, ahogy könnyek szöknek a szemembe és végig folynak az arcomon. De ezek örömkönnyek voltak.
Adam rögtön felpattant az ágyról és hozzám sietett. Gondolom nem értette a hirtelen hangulatváltásom. - Úristen, ne mozdulj onnan, azonnal megyek!
- Csak megemlíteném, hogy az ágyból sem engednek felállni, úgyhogy elég nehéz lenne elmenni akárhova. - gúnyolódott, mire megforgattam a szemem, bár ő ezt nem láthatta. - És ne forgasd a szemed, mert okosabb vagyok. - mondta, majd nevetés közben le is tettem a telefonom.
- Jó hír? - fordított maga felé Adam és letörölte könnyeimet arcomról. Nem szóltam semmit, csak a nyakába ugrottam és megcsókoltam. Először meglepődött, de rögtön viszonozta is.
- Mike felébredt. - mondtam boldogan, levakarhatatlan mosollyal az arcomon. - Hogy jutok el a kórházba?
- Majd elviszlek. - mosolyodott el, majd a kezemet megragadva húzott le a garázsba.
- Még is mivel? - ráncoltam a szemem és gyorsan felvettem a cipőmet.
- Hát motorral. - rántotta meg a vállát.
- Van motorod? Vagy is, van jogsid? - néztem rá meglepetten. Egyszer láttam az újságban, hogy motoron ül, de azt hittem, hogy az amolyan "menő vagyok és átkozottul helyes" beállás volt és csak a fotósoknak. Már biztos rájöttetek, hogy ez még nyár előtt volt.
- Aha. - bólintott, majd a garázsban átnyújtott egy sisakot. - Vedd fel!
- De nem neked kell? - kérdeztem, amikor feltette a fejemre és rendesen meghúztam az államnál.
- Nekem is van. - vett fel egy másikat, majd hirtelen rávert egyet a fejemre.
- Aúúúú! Ezt minek kellett? - nyafogtam egy kicsit, bár a sisak miatt egy kicsit el is torzult a hangom. Lehet, hogy nem fájt annyira, de akkor is!
- Hogy megnézzem, rendesen fogja-e a fejed. - válaszolt ő is torz hangon. Bár a vállai rázkódásából, azt vettem ki, hogy nagyon is jól mulat rajtam. Ó igen? 
'Véletlenül' én is rávertem a sisakjára, méghozzá jó erősen.
- A tied is rendben van. - mondtam feltartott hüvelykujjal, a sisak alatt pedig jól vigyorogtam rajta.
- Most akarsz menni vagy nem? - tárta szét a karját. Felnyitotta a garázsajtót, majd kitolta a motort. Felült és utasított, hogy én is üljek fel mögé és szorosan kapaszkodjak belé. Tettem ahogy kért, átkaroltam a derekát és olyan szorosan simultam a hátához, mint senki máshoz.
Gyorsan megérkeztünk a kórházhoz. Lepattantam a motorról és levettem a sisakom, majd vártam, hogy Adam is ezt tegye. Ááá, egyáltalán nem keltek életre a gyomromban a pillangók, ahogy levette a sisakját, megrázta a haját, de még bele is túrt azokba a fekete tincseibe, áááá dehogy. Megfogta a szabad kezem és így indultunk el a tesóm 'szobájához'.
- Mike!!!! - kiáltottam fel, amint beléptünk a kórterembe. Rögtön elengedtem Adam kezét és bátyámhoz siettem, és valahogy sikerült is egy hatalmas ölelést adnom neki. Csak nevetett örömömön.
- Holly, tudom, hogy örülsz nekem, de nem kéne megfojtani. - mondta, de adott egy puszit is a homlokomra. Éreztem, hogy megint könnyek gyűlnek a szemembe, de nem hagytam, hogy kiszabaduljanak. Most nem. Felegyenesedtem és ekkor észrevettem, hogy nem vagyunk egyedül. Sam, anya és apa is itt volt. Rögtön anyáékhoz rohantam és megöleltem őket, majd legjobb barátnőm következett.
- Kibékültetek? - kérdezte, halkan, a fülembe súgva.
- Igen. - súgtam vissza és az ajtóra néztem, ahol már nem találtam híres barátomat.
- Húgi, nem tudod, hol lehet a nővér? - kérdezte Mike és nagyon nyomogatott valamit.
- Miért? - kérdeztem vissza értetlenül, de anya már fel is pattant.
- Fáj valamid? Rosszul vagy? - aggodalmaskodott.
- Hát...ömm... - gondolkodott, de pont ekkor be is lépett a drága nővér. Aki hát, elég csinos és fiatal volt...jaaa, leesett.
- Van valami baj? - kérdezte.
- Nem mehetnék ki a mosdóba, elég kellemetlen ebbe az izébe...
- Kérlek, ne folytasd! És ne is vegyél ki onnan semmit. - állítottam meg, még mielőtt valami szörnyű dolgot is mutatott volna.
- Sajnálom uram, de a doktor úr megmondta, hogy nem kelhet fel. - magyarázta az ápoló lány.
- Hívj Mike-nak, nem vagyok olyan öreg. - mosolygott, mire anya megköszörülte a torkát. Ééés ekkor újra kinyílt az ajtó, ám ekkor már egy kopaszodó, fehér köpenyes, idős ember jött be rajta. Gondolom, a bátyám orvosa lehet.
- Önök Mr. Mike East hozzátartozói? - kérdezte.
- Igen, a szülei vagyunk. - bólintott apa.
- Mikor jöhet haza? - kérdezte anya is.
- Nos, a fiuknak szerencséje volt, mert semmilyen komolyabb sérülése nem lett, de egy közepes agyrázkódása miatt még egy pár napig bent kell tartanunk megfigyelésen. - mondta és írt valamit a mappájára, majd távozott.
- Meg kell kérnem önöket, hogy távozzanak. A betegnek pihenésre van szüksége. - kezdett el tolni minket a nővér is az ajtón.
- De hát nem...is...vagy olyan...álmos. - tagolta Mike, csukott szemmel. Na jó, most ébredt fel a kómából olyan 4 nap után és fáradt? Á, inkább nem akarom megérteni.
- Na mi van? - ölelt át hátulról 'valaki' és egy puszit nyomott a fülem mögé, ami kicsit csikizett is.
- Teljesen jól van. Igaz normálisabb nem lett és bejön neki a nővérke, de jól van. - nevettem, majd megfordulva ölelésében, szájára tapadtam.
- Adam, ugye tudod, hogy nyilvánosság előtt vagytok? - hallottam meg Sam hangját, majd a homlokunknál fogva elhúzott minket egymástól.
- Igen. - bólintott határozottan a barátom, majd a derekamnál fogva maga elé húzott, állát a vállamra tette.
- Mr. Hírességnek megjött végre az esze? - jelent meg Tyler is egy melegszendviccsel. Amint megláttam a kaját, a nyál összefutott a számban és gyomrom hatalmas korgással jelezte, hogy bizony ételt akar. Mondjuk, nem csodálkozom, az elmúlt napokban alig ettem pár falatot.
- Csak nem éhes valaki? - terült hatalmas vigyor az idióta arcára majd beleharapott a szendvicsébe. - Hmmm, milyen finom és omlós.
- Adam, ha fontos vagyok neked, akkor elveszed tőle azt a szendvicset és be is húzol neki. - néztem a vállamon pihenő fiúra, de csak egy lusta mosolyt kaptam.
- Nem lenne jobb egy pizza+film? - alkudozott.
- Akkor mit ácsorgunk itt? - kérdeztem. - Ti jöttök? - fordultam legjobb barátnőm felé.
- Nem. - rázta meg a fejét. - Moziba megyünk. - mosolygott rám kedvesen.
- Oh, kár. De megtennéd, hogy...?
- Persze. - bólintott, majd hatalmas vigyorral az arcán tarkón vágta a mellette álló Tyler-t.
- Eht, megh mihnek kehlett? - háborodott fel teli szájjal.
- Mondjuk, hogy tőlem kaptad. - nevettem, majd megfogva Adam karját, elindultunk a folyosón. - Akkor sziasztok. - mondtam.
- Látom nagyon éhes vagy. - nevetett, mire a fejére vágtam a sisakját és én is felvettem az enyémet. - Hozzád vagy hozzám?
- Hozzám. - válaszoltam.
- Oké, de mondd, hogy merre, mert még nem is voltam nálatok. - felültünk a motorra, majd egy kis navigálás után, sikeresen megérkeztünk hozzánk.
Amint beértünk a házba én rögtön megrendeltem a pizzát, majd felmentünk a szobámba. Míg én levetettem magam az ágyamba, addig Adam körülnézett. Remélem nem kap sokkot, hogy a legtöbb helyről az apja néz vissza rá. 
- Klassz szoba. - jegyezte meg.
- Akkor is ezt mondanád, ha nem lenne mindenhol az apád? - mosolyogtam rá, majd szembefordultam vele, amikor ő is mellém feküdt.
- Akkor jobban tetszene. - nevetett fel, mire megütöttem a mellkasánál.
- Szerinted tudtam, hogy egyszer találkozok majd veled? - fordultam el. Éreztem, ahogy közelebb jön hozzám, majd csókokkal borítja el a nyakam és az arcom. Felhevült a bőröm, ahol ajka megérintett.
- Nem, de örülök, hogy megtörtént. - morogta, majd ajka végre találkozott az enyémmel. Követelőző volt, de mégis lágy. Eközben keze végigsimított oldalamon, majd megállapodott pólóm aljánál. Benyúlt alá és simogatni kezdte a bőröm. Szája levándorolt nyakamra, én meg hajába túrtam. Már feljebb vándorolt volna keze a pólóm alatt...
Amikor hirtelen megszólalt a csengő. Adam-et lelöktem magamról és lerohantam. Kifizettem a pizzát, majd azokkal és üdítőkkel mentem vissza a szobámba.
- Mit nézzünk? - kérdeztem, amikor a DVD-k között keresgéltem. Adam az ágyamon feküdt és a pizzákat vágta fel.
- Nekem mindegy. - hangzott a válasz. Így aztán betettem a Családi üzelmeket és az ágyon elhelyezkedve enni kezdtem. Adam már megint furcsán viselkedett, vagyis inkább nagyon csöndben volt.
- Baj van? - húzódtam közelebb hozzá, miután végeztem a kajámmal.
- Nem. - sóhajtott, átkarolt és a mellkasára húzott.
- Ha az előbbi miatt, akkor...
- Nem, Holly. Semmi baj, én léptem túl egy kicsit a határokat. Csak egy kicsit gondolkodtam. - nyomott egy puszit a homlokomra. Elmosolyodtam, majd újra a filmet kezdtem nézni. Most valamiért nem igazán kötött le a film, helyette a gondolataim máshova kalandoztak, majd ki is jött rajtam a több napos fáradság. Éreztem, ahogy a szemeim lassan lecsukódnak és egy mély álomba merülök.

2014. november 16., vasárnap

31.rész - Minden rendben lesz

Sziasztok! Bocsánat, hogy ilyen későn hozom a részt, de kicsit fáradt is voltam. De mindegy, remélem tetszeni fog és hagytok pár komit;) Jó olvasást!
Anna xx.
 

Holly
 

3 nap. Pontosan 3 napja, hogy szinte a kórházban élek. A főnöktől, kértem egy kis szabadságot és érdekes módon, simán odaadta. Biztos, mert így eggyel kevesebb embernek kell fizetést adnia. Na, mindegy.
Mike azóta sem adott semmi életjelet. Végig itt ülök vele, kivéve este, amikor hazaküldenek, de reggel már újra itt is vagyok. Szinte nem is aludtam 5 óránál többet. Kész rémálom!
De ha ez még nem elég, már 3 napja nem is hallottam Adam-ről. Jó, igen, én mondtam neki, hogy menjen el, de most nagyon is szükségem van rá! Persze, Sam és Tyler is mindig bejönnek, de az nem ugyanaz, amikor Adam ölel át vagy nyugtató szavakat suttog a fülembe. 
Anyáék sem teljesen olyanok, mint régen. Ez a baleset nekik sem tett jót. Először dolgoznak, majd rögtön jönnek ők is a kórházban, de szinte itt aludnak el. Rosszabbul vannak, mint én.
- Felébredhetnél már. - mondtam Mike-nak, az ágya mellett ülve. Lehet, hogy hülyének tartotok, hogy a kómában lévő tesómhoz beszélek, de azt olvastam, na meg a filmekben is azt mondják, hogy hallhatnak minket. - Talán segíthetnél is egy-két dologban. - nevettem fel keserűen. Nehezen tudnám elképzelni, hogy a bátyám látna el tanácsokkal, hogy hogyan 'szerezzek' meg egy srácot. - Nélküled olyan üres és csöndes a ház. - fogtam meg a kezét és éreztem, hogy a szemembe könnyek gyűlnek, de nem hagytam, hogy kiszabaduljanak.
- Holly, látogatóid vannak. - nyitott be a szobaféleségbe Sam.
- Oké, megyek. - mondtam kicsit értetlenül. Ki jött hozzám látogatóba? A kórházba? - Ébredj fel hamar. - suttogtam és nyomtam bátyám arcára egy puszit és kimentem.
Ahogy kimentem, rögtön megakadt a szemem a látogatómon, vagyis látogatóimon. Ők is észrevettek és intettek, hogy üljek le melléjük. Zavarodottan, de leültem.
- Szia, Holly. Rég láttalak. - mosolygott kedvesen Adrienne, miközben Suzy Tyler-ékhez szaladt.
- Igen, tudom, csak most minden eléggé zűrös. - kezdtem volna el a magyarázkodást, de leállított.
- Édesem, semmi baj, tudjuk mi történt. Adam elmondta. - a név hallatán a szívem rögtön a torkomba ugrott. És ugyanebben a pillanatban a bűntudat vette át a helyét, amiért a múltkor csakúgy elküldtem. - Hiányzik neked?
- Persze, hiszen a tesóm. - mondtam, majd az üvegfalon át, a még mindig 'alvó' Mike-ra néztem.
- Tudom, hogy nagyon aggódsz a bátyád miatt is és meg is értem, de nem rá gondoltam.
- Tudom. - hajtottam le a fejem. - Hát, igazából...
- Mert neki nagyon hiányzol. - mondta, nekem meg a szívem majd megszakadt. Az után, ahogy elküldtem... - Eddig még nem láttam ilyen szomorúnak egy lány miatt. Aggódom miatta.
- És én mégis mit tehetnék? - kérdeztem és éreztem, ahogy egy könnycsepp végigfolyt az arcomon, de gyorsan le is töröltem.
- Beszélj vele, kérlek! - fogta meg a kezem hirtelen. - Tudom, hogy mit csinált, de hidd el, nem azért amit hiszel. De ő is kamasz és sok hibát követ el és el is fog. - nézett rám könyörgően. A szemében az anyai szeretet és aggodalom keveréke is feltűnt.
- De...nem mehetek el. A tesóm itt fekszik, nem tehetem.
- Ő is ezt szeretné. - szólalt meg hirtelen Sam, aki mellett ott állt Ty kezében Suzy-val. - Lehet, hogy utálja, ha egy srác miatt sírsz, de azt még jobban utálja, ha boldogtalan vagy. - mosolygott rám biztatóan. Számat rágcsáltam, miközben azon gondolkoztam, hogy mit is tegyek.
- Hol van most? - kérdeztem, Adrienne arcára meg hatalmas mosoly terült.
- Otthon, a kertben.
- Elviszlek! - jelentette ki Ty és letette a kislányt az öléből.
- Hívj, ha bármi változás lenne vagy... - fordultam legjobb barátnőmhöz.
- Tudom, ha fel ébred. Mindenképp felhívlak! - mondta és megölelt.
- Holly. - hallottam meg egy vékonyka hangot. Leggugoltam Suzi-hoz, aki rögtön a nyakamba ugrott. - Vidítsd fel Adam-et.
- Megpróbálom. - mosolyogtam rá, amikor kicsit eltoltam magamtól és adtam egy puszit az arcára.
Ty gyorsan elvitt Adam-ékhez és egy 'Minden rendben lesz.' mondattal ott is hagyott. A gyomrom kissé össze is szűkölt volna, amikor elértem a bejárati ajtóhoz, sőt amikor becsöngettem legszívesebben hánytam volna. Senki nem nyitott ajtót, pedig már mióta itt álltam. Mit is mondott Adrienne? 'Otthon, a kertben.' Megkerültem a házat és a hátsó kertbe jutottam. Adam-et sehol sem találtam, de ekkor gitárt hangást hallottam meg. Követtem a hangot és megláttam Adam-et, amint egy fának dőlve gitározik és énekel. Nem ismertem a dalt, de nagyon megfogott. Lassan leültem a fa mögé és hallgattam.
- Can't get you out of my head. - fejezte be a dalt, mert csend lett.
- Ez nagyon jó volt. - szólaltam meg, nagyon-nagyon halkan. Szinte suttogásnak is alig lehet nevezni, de nem is akartam, hogy meghallja. De szerintem meghallhatta, ugyanis a szemem sarkából láttam, ahogy a fa mögé néz.
- Te hogy...mit csinálsz itt? - kérdezte semleges hangnemben, ami kicsit szíven ütött.
- Beszélni szeretnék veled. - másztam mellé, de ő tovább babrált a gitárjával és rám sem nézett. 
- Szóval már beszélnél velem? - hallottam meg a hangját, ami tele volt gúnnyal.
- Kérlek Adam. - csuklott el a hangom a végére. - Tudod, hogy mióta nem aludtam? Vagy hogy mennyire aggódok a bátyámért, aki jelenleg kómában fekszik a kórházban és ki tudja mikor ébred fel! Érted?! - törtem ki újra és sírásba kezdtem. Éreztem ahogy Adam közelebb húz magához, én meg a mellkasába fúrtam az arcom és ott sírtam tovább. Ez hiányzott a legjobban, amikor Adam karjai védelmezően átölelnek és nyugtat.
- Holly, minden rendben lesz. Mike fel fog ébredni. - simogatta a hátamat.
- De olyan, mintha már több éve feküdne. - sírtam tovább. Adam nem szólt semmit, tudta, hogy most nem kellenek szavak, hogy megnyugtasson, csak a közelsége. 
Nem tudom, hogy mióta ülhettünk így, de már lassan megnyugodtam. - Elmondod? - motyogtam a mellkasába.
- Mit? - kérdezed vissza.
- Hát azt, amit el akartál mondani, akkor a kórházban. - húzódtam el tőle, hogy azokba a gyönyörű zöld szemekbe nézhessek.
- Azt mondtad, hogy nem vagy kíváncsi rá. - mosolygott szomorúan. 
- Kérlek. - fogtam meg a kezét, de ő rákulcsolta az ujjait az enyémekre. - Miért viselkedtél úgy a parkban? - száját egy vonallá préselte, mint aki gondolkozik, hogy elmondja-e vagy sem. Végül bólintott.
- Tudod, a rivalda fényben nőttem fel és a barátnőim is híresek voltak. Nem tudtam, hogyan reagálnál, ha címlapra kerülnél és a kapcsolatunkat veséznék ki vagy téged bántanának. - húzott magához és az arcát a nyakamba temette. - Nem akarlak elveszíteni. - morogta és egy csókot lehelt a bőrömre, amitől kirázott a hideg.
- Nem fogsz. - suttogtam. - Figyelj, ha eddig nem érdekeltek a paparazzik, akkor máskor sem fognak. - mondtam és halványan elmosolyodtam.
- Néha nem is tudom, hogy nem találkoztunk előbb. - döntötte a homlokát az enyémnek és mélyen a szemembe nézett.
- Jobb is hogy most találkoztunk. - nevettem fel óvatosan. Érdeklődve nézett rám, de csak megráztam a fejem. - Mi volt az a dal, amit az előbb játszottál?
- Out of my head. Theory of a Deadman-től. Nem hallottál még róla? - vette vissza ölébe a gitárt és újra játszani kezdte. Elfeküdtem a fűben és úgy hallgattam tovább. 
- Mostanában többet énekelsz. - jegyeztem meg. - Van ennek valami oka?
- Csak próbálgatom magam. - rántotta meg a vállát. - Nem tetszik?
- Hááát... - gondolkoztam el hosszan, közben az arcát néztem amin egy kis idegesség is átsuhant. - Egész jó. - nevettem fel, mire láthatóan megkönnyebbült.
- Ne csináld ezt velem, különben megjárod. - fenyegetett meg.
- Ugyan mivel? - emeltem fel a szemöldökömet kíváncsian. Letette a gitárját, majd...hirtelen felkapott és elindult velem. - Héé, tegyél le! - ütögettem a hátát nevetve. Bevitt a házba és felfelé vettük az irányt. Így már tudtam is, hogy a szobájába visz. Letett az ágyra, majd fölém mászott és kezével elzárt minden menekülési utat. Hosszú és érzéki csókot nyomott a számra, ami nagyon is hiányzott már. Szám után áttért a nyakamra. Keze közben oldalamat simogatta. - Milyen gonosz vagy. - találtam meg a hangomat.
- Miért is? - mosolyodott el, de tevékenységét továbbra sem hagyta abba. Nagyon is jól esett közelsége, de ezt a pillanatot is meg kellett szakítania a telefonomnak. Adam elég morcosan, de elengedett és előhalásztam a telefonomat. Sam volt az.
- Történt valami? - kérdeztem meg azonnal. A szívem őrülten dobogott, azt hittem, hogy itt fog kiugrani a helyéről.
- Semmi különös, csak megkérdezném, hogy merre lehet az egyetlen kishúgom. - hallottam meg a rég hallott hangot a vonal másik végéről. Rögtön könnyek gyűltek a szemembe, de nem a szomorúságtól.
- Mike...

2014. november 8., szombat

30.rész - Mi történt?

Sziasztok! Akkor meg is hoztam az új részt, ami elég hosszúra sikeredett és remélem tetszeni fog;)
Mást nem igen tudnék hozzá fűzni, csak hogy jó olvasást!
Anna xx.
 

Adam

Ha, azt mondjátok, hogy egy idióta vagyok, akkor bizony megérdemlem. Igen, lehet, hogy nem tisztességes, ahogy viselkedtem, de...egyszerűen nem tudom. Eddig minden barátnőm híres volt (vagy éppen nem és az én 'reflektor' fényemet használta ki) és nem tudom, hogy hogy kéne ilyenkor viselkednem. Mert ugye a lesifotósok lefényképeznek minket és jön az a sok pletyka vagy akármi. Én meg nem akarom már elveszíteni Holly-t.
Idegesen mentem vissza a többiekhez, de furcsa mód, Holly már nem volt ott. Bár az előbbi miatt és az egész nap miatt, meg is értem, hogy elment.
- Remélem most örülsz. - hangzott el Ty szájából a mondtad tele gúnnyal.
- Ne szólj hozzám, ha még élni akarsz. - vágtam vissza neki, majd inkább Sam-hez fordultam. - Holly?
- Nem tudom. - rántotta meg a vállát. - Szó nélkül lelépett. Mi történt? - emelte fel a szemöldökét érdeklődve. Bár szerintem nagyon is tudta, hogy mi történt. 
- Veszekedtünk. - mondtam.
- Ki nem találtuk volna. - szólt be Tyler. Komolyan, ha nem fogja be, esküszöm, hogy megverem. 
- Na jó, inkább hazamegyek. - álltam föl.
- Adam.... - sóhajtott Sam, de én csak megráztam a fejem, majd intettem egyet búcsúzásként és hazaindultam. Út közben próbáltam felhívni Holly-t, de ki volt kapcsolva. Gondoltam. 
- Megjöttem! - kiáltottam el magam, amint beértem az ajtón.
- Jaj Adam, de jó, hogy itt vagy! - jött ki anya a konyhába. Suzi meg nyomban utána eléggé mérges arckifejezéssel. Még én is megrémültem. - Kérlek, játssz egy kicsit a húgoddal, nekem ebédet kell főznöm. - és már ott is hagyott a húgom bőrébe bújt ördöggel.
- Akkor mit akarsz csinálni? - hajoltam le hozzá, de ő csak szó nélkül megfordult és felment a lépcsőn. Most minden nő utál? Felmentem utána, majd bekopogtam a szobája ajtaján, de nem válaszolt, így hát inkább benyitottam. Ott ült az ágyán és a babái haját fésülte.
- Hé, mi a baj? - kérdeztem tőle és odamentem az ágyához.
- Semmi. - mondta, de még mindig nem nézett rám.
- Figyelj, a húgom vagy és látom, hogy van valami baj. Mi az? - ekkor láttam, hogy egy könnycsepp szántja végig az arcát, de gyorsan le is törölte. - Mi a baj, prücsök? - ültem fel az ágyra és az ölembe húztam. Nem ellenkezett, kezeivel rögtön átölelt, ahogy tudott és sírni kezdett. Nem szóltam semmit, majd elmondja, ha befejezte.
- Már nem is szeretsz? - kérdezte halkan, szipogva.
- Ezt mégis honnan veszed? - toltam el kicsit magamtól. Az arca csupa könny volt. Nagyon nem szerettem, amikor szomorú, hát még ha sír. Kerestem egy zsepit és megtöröltem az arcát.
- Hát mert nem is játszol velem és soha nem is vagy itthon. - jelentek meg újra a könnyei a szemében.
- Dehogy is. Suzi, a húgom vagy és szeretlek is, de most kicsit túl sok minden történt. - nyomtam egy puszit az arcára. - Figyelj csak, ma egész nap itt leszek és veled fogok játszani, oké?
- Okééé! - terült el egy hatalmas vigyor az arcán. Igen, mindig így szeretném látni. Akkor már csak Holly-val kell tisztáznom a dolgokat.

Másnap is szinte Suzi-val játszottam egész nap, de közben próbáltam hívni Holly-t is, de még mindig ki volt kapcsolva. Nem értem, ennyire megharagudott volna?
Húgom elég hamar kidőlt ezért felvittem az ágyába. Mikor becsuktam magam mögött az ajtót, pont akkor kezdett el csörögni a telefonom.
- Csá haver. - szóltam bele.
- Adam, gyere a kórházba! MOST! - szólt bele legjobb haverom kissé idegesen.
- Mi? Mi történt? - kérdeztem idegesen és lerohantam, hogy felvehessem a cipőm.
- Nem tudom. Sam annyira sír és csak annyit tudott elmondani, hogy Holly és kórház. - mi? Holly kórházba került?!
- Jól van, indulok! - tettem le. - Anya elmentem! - kiáltottam és már mentem is. Bár most motorral mentem. Ja, igen, van egy motorom, de most nem ez a fontos.
Gyorsan a kórházhoz értem, pont akkor, mint amikor Ty-ék is beléptek az ajtón. Sam ment elől és szinte csak rohant. Biztos tudja, hogy hol van Holly.
A 2. emeletre mentünk és onnan egy hosszú folyosó végén a széken ült valaki. Lépéseinkre azonnal felkapta a fejét. Arca csillogott a sok könnytől. De ha nem Holly sérült meg, akkor ki?
- Hogy történt? Mi van vele? - kérdezte Sam és próbálta összeszedni magát. Most tényleg, mi a fene történt és kivel?!


Holly


Amint beértem a kórházba, rögtön anyáékat kerestem meg. A műtő előtti ajtón várakoztak. Apa idegesen járkált, anya meg a széken ült és sírt, míg Mike pár haverja is idegesen várakozott.
- Mi történt? - kérdeztem, amikor már odaértem hozzájuk. Senki nem szólalt meg. - Mi történt?! - kérdeztem idegesen.
- Nagyon gyorsan történt. - szólalt meg Josh. - Épphogy kilépett az útra az autó... - itt megakadt, nekem meg elkezdek folyni a könnyeim is.
- És h-h-hogy v-v-van? - nyögtem ki nehezen.
- Még nem mondtak semmit. - mondta apa idegesen. Leültem anya mellé és próbáltam nyugtatni, csakúgy mint magamat.
Nem tudom, hogy meddig várakozhattunk, de odakint már réges rég besötétedett. A telefonom lemerült, bár lefogadom, hogy Adam-et nem is érdekli, hogy mi van velem!
Egy nővér még haza is küldött minket, mert a 'látogatási idő' már két órája lejárt, ami 10 óra. Nagyszerű, már éjfél van és még mindig nem tudok semmit a bátyám állapotáról!
- De... - ám, amikor megszólalhattam volna, kivágódott az ajtó és a bátyámat tolták ki rajta, mögötte meg az orvos.
- Maguk Mike East hozzátartozói? - kérdezte az orvos és végignézett rajtunk. Majdnem rávágtam, hogy 'Nem, basszus, mi csak itt ülünk és csak úgy sírunk!'   
- Igen, a szülei vagyunk! - válaszolt apára és magára és a mellette álló anyámra mutatott.
- Hogy van? - kérdezte alig hallhatóan anya. Erre mindenki fülelni kezdett.
- Sikerült stabilizálni, de kómába esett... - a többit már nem is hallottam, csak néztem magam elé és inkább arra vártam, hogy ez egy rossz álom.

Másnap már korán ott voltam a kórházban. Tegnap az orvos hazaküldött minket, hogy pihenjük ki magunkat. Basszus, a bátyám kórházban van és én otthon pihenjek?
A telefonomat sikerült, egy kicsit ugyan, de feltölteni, ezért fel is hívtam Sam-et. Nem habozott, mondta, hogy azonnal jön.
Csakhogy én arra számítottam, hogy egyedül jön, de amikor megláttam a fiúkat (főleg Adam-et) inkább el akartam menni, de mivel a tesóm a szobában fekszik maradtam. 
- Hogy történt? Mi van vele? - kérdezte Sam. Ő is azon fáradozott, hogy el ne sírja magát.   
- Most kómában van, de nem tudni, hogy mikor ébred fel. - éreztem, hogy könnyeim újra végig folytak az arcomon.
- Ömm, megkérdezhetem, hogy kiről van szó? - szólalt meg óvatosan Adam, de én nem akartam válaszolni neki.
- Mike. - válaszolt helyettem Sam. Legjobb barátnőm próbált nyugtatni, de nem sikerült teljesen.
- Lányok, kértek kávét? - kérdezte Ty egy idő után.
- Én nem. - ráztam a fejem.
- Én igen. - válaszolt Sam.
- Akkor lejössz velem a büfébe? - ekkor már csak azt érzékeltem, hogy Sam eltűnik mellőlem. Azonban Adam továbbra is itt maradt velem. Tisztes távolságban.
- Te mit csinálsz itt? - kérdeztem, de továbbra is a padlót bámultam. - Nem a parkban kéne lenned a rajongóiddal?
- Holly arra nagyon jó magyarázatom van... - kezdte volna el, ha nem szakítom félbe.
- Szerinted érdekel a magyarázatod? - néztem fel rá. - Teljesen látszik, hogy nem illek az életedbe, mint barátnő. Ez ilyen egyszerű. - mondtam ki egyszerűen, de legbelül szinte ordítottam.        
- Holly, ne mond ezt, kérlek! - guggolt le elém, hogy a szemembe nézhessen. A szemei könyörgést árasztott, de nem hagyhattam, hogy elgyengüljek!
- Nem Adam! - ráztam a fejem. - Most kérlek, menj el! - mondtam, majd felálltam és az éppen kilépő nővérhez siettem, aki Mike-ot vizsgálta. Amikor nem mondott semmi újat, megfordultam, de Adam-et már sehol sem láttam. Elment. 

2014. november 2., vasárnap

29.rész - Ezt nem értheted...

Sziasztok! Akkor itt is van az utolsó rész, itt az őszi szünetben. Most, hogy újra kezdődik a suli, visszaállunk a rendes, hétvégi részekre.
Nem tudom ti hogy vagytok, de nekem már most elegem van a suliból!:D
Köszönöm az előző részhez jött komikat. Remélem ez a rész is tetszeni fog;)
Jó olvasást, Anna xx.
 

Holly


A parkba vezető út, nem volt olyan hosszú, de jónak sem nevezhető. Persze beszélgettünk (a kávéházban történteket meg sem említettük) és nevettünk, de Adam viselkedése sokkal furább és másabb volt. Ha közelebb mentem hozzá, szinte rögtön arrébb tolt és ha akár egy puszit akartam volna adni, akkor hirtelen elkapta a fejét. Hát mondhatom, úgy viselkedik, mint aki nem is akar velem lenni. Persze, amikor még csak nem voltunk együtt, simán mehettünk egymás mellett úgy, hogy össze ért a kezünk, most meg! Basszus, szégyell engem! Tuti, hogy ez az oka, amiért nem vagyok híres! Ennyi erővel, még Drake is jobban ragaszkodott hozzám. Mint ahogy most, mert az ujjai szépen, pirosan még mindig itt díszelegnek a karomon, ahol megszorított. Hát nem éppen így képzeltem a találkozást, sőt annak örültem volna, ha soha nem is találkozunk újra.
A parkba érve már nem is éreztem magam olyan szarul, csak amikor rögtön 2 lány jött oda hozzánk. Jobban mondva Adam-hez. Most csodálkozzak? Nem, az apja híres és lassan már ő is az lesz, de az, hogy szinte flörtölnek vele az orrom előtt és ő is ezt teszi, az fáj.
Mikor megelégeltem a lányokat és a vinnyogásaikat, fogtam magam és elindultam a kedvenc pályámhoz.
- Hé, hova rohansz? - hallottam meg magam mögött Sam hangját. Lassítottam lépteimen és bevártam őket. Igen, mert időközben a Sztárocska befejezte az édelgést a lányoknál.
A pályán végre kicsit ki tudtam kapcsolni a gondolataimat és csak száguldottam. Mire visszaértem újabb lányok érkeztek. Basszus, ezek csak úgy potyognak az égből vagy mi? Idegesen leültem Sam mellé és próbáltam nem a lányokra és az állítólagos pasimra gondolni.
- Ne is foglalkozz velük. - bökött a lányokra. Legalább valaki észre vett engem!
- Megpróbálom. - morogtam vissza. A nap eléggé sütött és már eléggé megszomjaztam. - Megyek, szerzek vizet. - mondtam és felálltam.
- Megyek veled! - mondta Adam és ő is készült felállni, a lányok meg pánikolni.
- Nem kell. Inkább maradj. - mondtam szárazon. Adam értetlenül meredt rám, de nem foglalkozva vele, elindultam a büfébe.
- Mit adhatok, kislány? - vigyorgott rám Luke a büfé ablakán.
- Haha, nem vagyok kislány. - nyújtottam rá a nyelvem.
- Hát persze, hogy nem. - forgatta meg a szemét mosolyogva. - Na de tényleg, mit adhatok?
- Egy mentes vizet, de gyorsan. - sietettem, és a vicc kedvéért még tapsoltam is.
- Vigyázz, mert még megjárod. - morogta. - $2. - mondta. Gyorsan fizettem, elköszöntem Luke-tól és már mentem is volna vissza a többiekhez, ha nem mentem volna valakinek.
- Bocsi, ne haragudj, nem láttalak. - kezdtem el szabadkozni. A srác mosolyogva rám nézett, figyelmen kívül hagyva bocsánatkérésemet.
- Én viszont láttalak. - mondta. Értetlen tekintetemet látva felnevetett. - Tudod, már a bejáratnál észrevettelek, csak valahogy soha nem jutottam a közeledbe. - magyarázta.
- Tényleg? És hogy hogy nem sikerült?
- Tudod, a lányok mindig rajtam csüngnek. - sóhajtott fáradtan.
- Micsoda tragédia! - ráztam a fejem nevetve, mire a srác rám kacsintott. - Egyébként, van neved is vagy Anonymus vagy?
- David a becsületes nevem. - hajolt meg. Á, kicsit sem néztek minket hülyének! - És önben kit tisztelhetek szépséges hölgy? - mosolygott fel rám szívdöglesztően.
- Holly vagyok és hagyd ezt abba vagy leöntelek. - mutatkoztam be.
- Na és Holly... - azonban mielőtt valamit mondhatott is volna, félbeszakította valaki.
- Hols! - jött oda hozzánk Adam, majd átfogta a derekam és magához húzva megcsókolt. Nem tudtam mire vélni, hogy hirtelen miért viselkedik így, de hogy pont David előtt, inkább nekem volt ez kínos.
- Ömm, akkor én inkább megyek is. - mondta David. - Örülök, hogy megismerhettelek Holly. - intett felém és már el is veszett a tömegben. Adam-et meg ellöktem magamtól.
- Ezt még is miért kellett? - kérdeztem tőle idegesen.
- Hogy hogy miért? - értetlenkedett. - A srác szinte rádmászott?
- Mi van?! Tudod mi beszélgettünk, azok a cicababák másztak RÁD! - emeltem ki az utolsó szót.
- Te féltékeny vagy? - emelte fel a szemöldökét.
- Én? Még is kire? Az állítólagos 'pasimra', aki egész nap semmibe vett és csajokkal flörtölt? - kérdeztem gúnyosan, idegesen.
- Basszus, ezért vagy kiakadva? - túrt a hajába.
- Igen, miért a te kapcsolatod a volt barátnőddel ilyen volt? - utaltam itt Chrytal-ra, ami láthatóan nem esett jól neki. Hát nekem sem, de megértitek, nem? - Mert, ha te ilyennek hiszel egy kapcsolatot, akkor minek vagyunk együtt? - vetettem oda és el akartam volna menni, de a kezemnél visszahúzott.
- Ezt te nem értheted... - mondta egy idő után halkan, nekem meg elkezdett csörögni a telefonom. Anya hívott.
- Ha nem mondasz semmit, akkor tényleg nem. - ráztam a fejem. - Majd akkor keress, ha tényleg komolyan gondoltad ezt az egészet. - mondtam, majd kitéptem a karomat a szorítása közül, megfordultam és otthagytam őt egyedül. Közben felvettem a telefont. Anya sírva szólt bele, én meg azonnal lefagytam, amikor elmondta, hogy mi is történt. Fogtam a deszkámat és nem szólva Sam-éknek sem, rohantam a kórházba...