36.rész - Ez már kevés...

Sziasztok! Akkor itt is van a következő rész, ami elég hosszú lett;) Bár remélem, nem fogtok nagyon haragudni és kapok pár visszajelzést:)

Akkor jó olvasást!

Anna xx.

Holly

Egyedül sétáltam haza a sötétben és mezítláb, mert már nem bírtam ezt a hülye magassarkú cipőt. Mégis nem is a lábam fájt, hanem a szívem. Tudom, hogy ez olyan röhejes, de most nem tudom, hogy mi mást tehetnék.

Tudom, hogy nem volt fair, amit mondtam vagy tettem, de mégis kit akarok átverni? Ő egy világsztár fia, én meg csak egy középiskolás lány vagyok, egyszerű élettel. Előre lehetett látni, hogy ez nem fog sokáig tartani!

Mire feleszméltem gondolkodásomból, már haza is értem. Már jóval elmúlhatott éjfél is, a házban sötétség és csend uralkodott. Anyáék már biztosan alszanak, Mike meg remélem az új barátnőjénél tölti az éjszakát. Hangtalanul felmentem az emeletre és rögtön megcéloztam a fürdőt. Jól bezártam, ha anya vagy apa fel is ébred, ne nyissanak rám.

Amint belenéztem a tükörbe, rögtön elszörnyedtem saját magamtól. A szemfestékem szétkenődött és a könnyeim miatt kis fekete csíkok folytak végig az arcomon. De szerencsére a hajam és a ruhám így is tökéletes maradt. Ez a napom fénypontja. Gyorsan lemostam a sminket, vettem egy gyors zuhanyt és már mentem is vissza a szobámba. Felvettem a pizsamámat és kinyomtam a telefonom. Na, vajon ki volt? Nem foglalkoztam vele, inkább csak lefeküdtem és próbáltam elaludni.

A telefonom csörgésére és iszonyat hangos dörömbölésre ébredtem. Gyorsan csekkoltam az órámat, ami hajnali 3-at mutatott. Nagyszerű alhattam 3 órát! De az a gond, hogy ki az a hülye, aki ilyenkor akar meglátogatni? Remélem anyáék nem ébredtek fel.
Lassan felkeltem az ágyamból és a telefonommal világítva lementem az ajtóhoz. Óvatosan elforgattam a kulcsot a zárban, majd lassan kinyitottam az ajtót. Amint teljesen kitárult, valaki beesett rajta.
- Huupsz, ez befelé nyílik. - kacagott fel, mire azonnal kezemet a szájára tapasztottam. Megvilágítottam az arcát, mire rögtön becsukta a szemét és felnyögött az éles fénytől.
- Te mi a fészkes fenét keresel itt? - sziszegtem és segítettem neki feltápászkodni a földről. - Azonnal menj haza! - mint aki meg sem hallotta, hogy mit mondtam, becsukta az ajtót és a konyha felé vette az irányt. - Most komolyan, mit akarsz itt Adam? - mentem utána.
- A párizsinak miért az a neve, hogy párizsi? - turkált a hűtőben. - Párizsban találták fel? De olyan vicces szó. Pááárizsííííí - nevetett a saját poénján és hozzám fordult. Várjunk csak...
- Te részeg vagy? - csapott meg a felismerés.
- Neeeem. - rázta meg a fejét, aztán gyorsan abba is hagyta, mert majdnem hátraesett. - Na jó, talán egy picikééét. - mutatta a 'picikét' a mutató és hüvelykujja között.
- Basszus, most mit csináljak veled? - tettem fel magamnak a kérdést hangosan.
- Hallgass meg! - felelte azonnal és felém sietett, majd megállt előttem. - Nem akarlak egy ilyen hülyeség miatt elveszíteni...
- Hülyeség?! Adam, láttam ahogy megcsaltál! Szerinted ez nekem milyen érzés?! - suttogtam hangosan, hogy anyáék ne ébredjenek fel és ő is megpróbálja megérteni.
- De én nem akartam! Azt az egészet Chrystal és Drake találta ki!
- Már megint ezzel jössz? - sóhajtottam. - Még is honnan a fenéből ismernék egymást? - látszólag erre a kérdésre nem tudott mit felelni. Gondoltam. - Menj haza Adam és aludj egyet. - tanácsoltam és kifelé indultam a konyhából, de még gyorsan elkapta a csuklóm. Érintése nyomán kirázott a hideg.
- Ugye nem akarsz most hazaküldeni? - nézett mélyen a szemembe, gyönyörű, kiskutya szemeivel. - Tudod milyen nehéz volt eljönnöm idáig? - francba a jó természetemmel és hogy nem lehet neki ellenállni!
- Jó, aludhatsz nálam. - suttogtam, mire elmosolyodott. - De most utoljára. - jelentettem ki. Azonnal elkomolyodott.
Megint visszamentem a szobámba, Adam-mel a nyomomban, bár azért figyelnem kellett, nehogy leessen a lépcsőn.
- Oké, megágyazhatok a földön vagy... - fordultam Adam felé, aki már az ágyamon volt kiterülve egy szál bokszerben. Ne kérdezzétek, hogy volt ilyen gyors, mert én sem tudom. - ...vagy csak feküdj az ágyamba, nem probléma. - mérgelődtem, de már nem akartam vitatkozni, ezért csak én is befeküdtem az ágyba, jó messze a vendégtől és aludni próbáltam. Azonban mozgolódást éreztem és hirtelen egy kart, ami szorosan átkarolt és magához húzott. Erőm nem volt már elhúzódni, ezért fejem a mellkasára hajtva aludtam tovább. Még motyogott valamit, de azt már nem értettem, mert magával ragadott az álom.

Adam

Erős fejfájásra ébredtem. A legszívesebben ki sem kelnék az ágyból. A tegnapról csak annyira emlékszem, hogy agyonvertem azt a szarházit, majd utána egy kocsmában kötöttem ki. Halványan rémlik, hogy utána elmentem valahova. De nem tudom hova.

Na jó, szereznem kell egy Aspirint, mert a gondolkodásomtól még jobban fájt a fejem. Lassan kinyitottam a szemem, de azonnal vissza is csuktam, mert a fény bántotta a szemem. Amikor végre kitisztult a látásom, egy idegen szobában találtam magam. Várjunk csak, Green Day-es pószterek, képek Holly családjáról és a barátairól...Oh basszus.

Felkeltem az ágyból és lefelé vettem az irányt. Miért van rajtam alsó és hova lettek a ruháim? Mire leértem, zajt hallottam a konyhából, így rögtön arra vettem az irányt. A fejemet fogva léptem be a helységbe, ahol Holly-t pillantottam meg egy bő pólóban és éppen reggelit csinált.

- Felkeltél? - kérdezte, felém sem nézve.

- Akarom tudni, hogy mit csináltam tegnap este? - ültem le az asztalra, még mindig a fejemet fogva. Holly rögtön letett elém egy pohár vizet és gyógyszert. Hálásan elmosolyodtam, de amint felnéztem rá, azonnal elfordult és tovább folytatta a reggeli készítést.

- Semmi említésre méltó. - mondta érzelemmentes hangon.

- De ugye mi nem...? Érted. - mutogattam kettőnkre.

- Hogy lefeküdtünk-e? Nem. - rázta a fejét. - Amint beértünk a szobámba, azonnal kiterültél egy szál bokszerben. - rántotta meg a vállát, én meg a legszívesebben elsüllyedtem volna szégyenemben. Most komolyan, leiszom magam és rögtön Holly-hoz jövök?! Csak én lehetek ilyen marha!

- Segítsek valamiben? - álltam meg mögötte.

- Fogat az moshatnál. - állt rögtön arrébb, de én elkaptam a derekát, ezzel megállítva cselekedetét. - Engedj el.

- Miért vagy ilyen? - próbáltam a szemébe nézni, de csak kerülte a tekintetem.

- Nem vagyok én semmilyen. - tagadta.

- Miért? - kérdeztem.

- Miért?! Még azt kérdezed, hogy miért?! Beállítasz részegen, próbálod velem elhitetni MEGINT, hogy Drake-ék tervelték ki a tegnap estét! És azt kérdezed, hogy miért vagyok ilyen?! - kiabált és könnyei újra elkezdtek folyni a szeméből.

- Miért nem hiszel nekem? - sóhajtottam fáradtan, szomorúan.

- Ez...már mindegy. - dobta nekem a ruháimat, amiket gyorsan fel is vettem. - Jobb, ha mész.

- De én is szeretlek... - mondtam ki reményvesztetten. Ennek nem lehet így vége.

Holly

Még pislogni sem tudtam, amikor kimondta. Biztos, hogy jól hallottam? Nem képzelődtem? Biztos, hogy képzelődtem.

- Mi...mit...mit mondtál? - dadogtam még mindig döbbenten.

- Ez az igazság. - tárta szét a karját, majd megállt közvetlen előttem és a kezébe fogta az arcom. - Igen, szeretlek. Annyira szeretlek, Holly... - hinni akartam neki, de valahogy nem ment.

- Ez már kevés Adam. - ráztam a fejem és kibontakoztam az öleléséből. - Ez már rég, nagyon kevés.

- Akkor hadd bizonyítsak! - jött utánam. - Kérlek. - suttogta, közel az arcomhoz. Annyira meg akartam csókolni, hozzábújni, de tudtam, hogy nem lehet. - Maradj velem.

- Adj egy kis időt, amíg átgondolom, jó?

- Ezt a szöveget hagyjuk. Tudom, hogy mi lesz a vége! - jött dühbe azonnal. - Akkor már fejezzük is be! - szavai a szívembe martak.

- Ha ezt akarod, akkor legyen. - nyitottam ki előtte az ajtót. - Mehetsz is, szabad vagy. - mutattam ki rajta.

- Nem úgy...

- KIFELÉÉÉ!!! - kiáltottam rá. Vette a lapot és elindult kifelé.

- Ennek még nincs vége. - mondta eltökélten.

- De igen, te magad mondtad. - mondtam és az orra előtt becsuktam az ajtót. Nem bírtam tovább, sírva neki dőltem az ajtónak és lecsúsztam annak mentén a földre. Akkor hát ez ennyi volt? Csak egy nyári szerelem?