36.rész - Ez már kevés...

Sziasztok! Akkor itt is van a következő rész, ami elég hosszú lett;) Bár remélem, nem fogtok nagyon haragudni és kapok pár visszajelzést:)

Akkor jó olvasást!

Anna xx.

Holly

Egyedül sétáltam haza a sötétben és mezítláb, mert már nem bírtam ezt a hülye magassarkú cipőt. Mégis nem is a lábam fájt, hanem a szívem. Tudom, hogy ez olyan röhejes, de most nem tudom, hogy mi mást tehetnék.

Tudom, hogy nem volt fair, amit mondtam vagy tettem, de mégis kit akarok átverni? Ő egy világsztár fia, én meg csak egy középiskolás lány vagyok, egyszerű élettel. Előre lehetett látni, hogy ez nem fog sokáig tartani!

Mire feleszméltem gondolkodásomból, már haza is értem. Már jóval elmúlhatott éjfél is, a házban sötétség és csend uralkodott. Anyáék már biztosan alszanak, Mike meg remélem az új barátnőjénél tölti az éjszakát. Hangtalanul felmentem az emeletre és rögtön megcéloztam a fürdőt. Jól bezártam, ha anya vagy apa fel is ébred, ne nyissanak rám.

Amint belenéztem a tükörbe, rögtön elszörnyedtem saját magamtól. A szemfestékem szétkenődött és a könnyeim miatt kis fekete csíkok folytak végig az arcomon. De szerencsére a hajam és a ruhám így is tökéletes maradt. Ez a napom fénypontja. Gyorsan lemostam a sminket, vettem egy gyors zuhanyt és már mentem is vissza a szobámba. Felvettem a pizsamámat és kinyomtam a telefonom. Na, vajon ki volt? Nem foglalkoztam vele, inkább csak lefeküdtem és próbáltam elaludni.

A telefonom csörgésére és iszonyat hangos dörömbölésre ébredtem. Gyorsan csekkoltam az órámat, ami hajnali 3-at mutatott. Nagyszerű alhattam 3 órát! De az a gond, hogy ki az a hülye, aki ilyenkor akar meglátogatni? Remélem anyáék nem ébredtek fel.
Lassan felkeltem az ágyamból és a telefonommal világítva lementem az ajtóhoz. Óvatosan elforgattam a kulcsot a zárban, majd lassan kinyitottam az ajtót. Amint teljesen kitárult, valaki beesett rajta.
- Huupsz, ez befelé nyílik. - kacagott fel, mire azonnal kezemet a szájára tapasztottam. Megvilágítottam az arcát, mire rögtön becsukta a szemét és felnyögött az éles fénytől.
- Te mi a fészkes fenét keresel itt? - sziszegtem és segítettem neki feltápászkodni a földről. - Azonnal menj haza! - mint aki meg sem hallotta, hogy mit mondtam, becsukta az ajtót és a konyha felé vette az irányt. - Most komolyan, mit akarsz itt Adam? - mentem utána.
- A párizsinak miért az a neve, hogy párizsi? - turkált a hűtőben. - Párizsban találták fel? De olyan vicces szó. Pááárizsííííí - nevetett a saját poénján és hozzám fordult. Várjunk csak...
- Te részeg vagy? - csapott meg a felismerés.
- Neeeem. - rázta meg a fejét, aztán gyorsan abba is hagyta, mert majdnem hátraesett. - Na jó, talán egy picikééét. - mutatta a 'picikét' a mutató és hüvelykujja között.
- Basszus, most mit csináljak veled? - tettem fel magamnak a kérdést hangosan.
- Hallgass meg! - felelte azonnal és felém sietett, majd megállt előttem. - Nem akarlak egy ilyen hülyeség miatt elveszíteni...
- Hülyeség?! Adam, láttam ahogy megcsaltál! Szerinted ez nekem milyen érzés?! - suttogtam hangosan, hogy anyáék ne ébredjenek fel és ő is megpróbálja megérteni.
- De én nem akartam! Azt az egészet Chrystal és Drake találta ki!
- Már megint ezzel jössz? - sóhajtottam. - Még is honnan a fenéből ismernék egymást? - látszólag erre a kérdésre nem tudott mit felelni. Gondoltam. - Menj haza Adam és aludj egyet. - tanácsoltam és kifelé indultam a konyhából, de még gyorsan elkapta a csuklóm. Érintése nyomán kirázott a hideg.
- Ugye nem akarsz most hazaküldeni? - nézett mélyen a szemembe, gyönyörű, kiskutya szemeivel. - Tudod milyen nehéz volt eljönnöm idáig? - francba a jó természetemmel és hogy nem lehet neki ellenállni!
- Jó, aludhatsz nálam. - suttogtam, mire elmosolyodott. - De most utoljára. - jelentettem ki. Azonnal elkomolyodott.
Megint visszamentem a szobámba, Adam-mel a nyomomban, bár azért figyelnem kellett, nehogy leessen a lépcsőn.
- Oké, megágyazhatok a földön vagy... - fordultam Adam felé, aki már az ágyamon volt kiterülve egy szál bokszerben. Ne kérdezzétek, hogy volt ilyen gyors, mert én sem tudom. - ...vagy csak feküdj az ágyamba, nem probléma. - mérgelődtem, de már nem akartam vitatkozni, ezért csak én is befeküdtem az ágyba, jó messze a vendégtől és aludni próbáltam. Azonban mozgolódást éreztem és hirtelen egy kart, ami szorosan átkarolt és magához húzott. Erőm nem volt már elhúzódni, ezért fejem a mellkasára hajtva aludtam tovább. Még motyogott valamit, de azt már nem értettem, mert magával ragadott az álom.

Adam

Erős fejfájásra ébredtem. A legszívesebben ki sem kelnék az ágyból. A tegnapról csak annyira emlékszem, hogy agyonvertem azt a szarházit, majd utána egy kocsmában kötöttem ki. Halványan rémlik, hogy utána elmentem valahova. De nem tudom hova.

Na jó, szereznem kell egy Aspirint, mert a gondolkodásomtól még jobban fájt a fejem. Lassan kinyitottam a szemem, de azonnal vissza is csuktam, mert a fény bántotta a szemem. Amikor végre kitisztult a látásom, egy idegen szobában találtam magam. Várjunk csak, Green Day-es pószterek, képek Holly családjáról és a barátairól...Oh basszus.

Felkeltem az ágyból és lefelé vettem az irányt. Miért van rajtam alsó és hova lettek a ruháim? Mire leértem, zajt hallottam a konyhából, így rögtön arra vettem az irányt. A fejemet fogva léptem be a helységbe, ahol Holly-t pillantottam meg egy bő pólóban és éppen reggelit csinált.

- Felkeltél? - kérdezte, felém sem nézve.

- Akarom tudni, hogy mit csináltam tegnap este? - ültem le az asztalra, még mindig a fejemet fogva. Holly rögtön letett elém egy pohár vizet és gyógyszert. Hálásan elmosolyodtam, de amint felnéztem rá, azonnal elfordult és tovább folytatta a reggeli készítést.

- Semmi említésre méltó. - mondta érzelemmentes hangon.

- De ugye mi nem...? Érted. - mutogattam kettőnkre.

- Hogy lefeküdtünk-e? Nem. - rázta a fejét. - Amint beértünk a szobámba, azonnal kiterültél egy szál bokszerben. - rántotta meg a vállát, én meg a legszívesebben elsüllyedtem volna szégyenemben. Most komolyan, leiszom magam és rögtön Holly-hoz jövök?! Csak én lehetek ilyen marha!

- Segítsek valamiben? - álltam meg mögötte.

- Fogat az moshatnál. - állt rögtön arrébb, de én elkaptam a derekát, ezzel megállítva cselekedetét. - Engedj el.

- Miért vagy ilyen? - próbáltam a szemébe nézni, de csak kerülte a tekintetem.

- Nem vagyok én semmilyen. - tagadta.

- Miért? - kérdeztem.

- Miért?! Még azt kérdezed, hogy miért?! Beállítasz részegen, próbálod velem elhitetni MEGINT, hogy Drake-ék tervelték ki a tegnap estét! És azt kérdezed, hogy miért vagyok ilyen?! - kiabált és könnyei újra elkezdtek folyni a szeméből.

- Miért nem hiszel nekem? - sóhajtottam fáradtan, szomorúan.

- Ez...már mindegy. - dobta nekem a ruháimat, amiket gyorsan fel is vettem. - Jobb, ha mész.

- De én is szeretlek... - mondtam ki reményvesztetten. Ennek nem lehet így vége.

Holly

Még pislogni sem tudtam, amikor kimondta. Biztos, hogy jól hallottam? Nem képzelődtem? Biztos, hogy képzelődtem.

- Mi...mit...mit mondtál? - dadogtam még mindig döbbenten.

- Ez az igazság. - tárta szét a karját, majd megállt közvetlen előttem és a kezébe fogta az arcom. - Igen, szeretlek. Annyira szeretlek, Holly... - hinni akartam neki, de valahogy nem ment.

- Ez már kevés Adam. - ráztam a fejem és kibontakoztam az öleléséből. - Ez már rég, nagyon kevés.

- Akkor hadd bizonyítsak! - jött utánam. - Kérlek. - suttogta, közel az arcomhoz. Annyira meg akartam csókolni, hozzábújni, de tudtam, hogy nem lehet. - Maradj velem.

- Adj egy kis időt, amíg átgondolom, jó?

- Ezt a szöveget hagyjuk. Tudom, hogy mi lesz a vége! - jött dühbe azonnal. - Akkor már fejezzük is be! - szavai a szívembe martak.

- Ha ezt akarod, akkor legyen. - nyitottam ki előtte az ajtót. - Mehetsz is, szabad vagy. - mutattam ki rajta.

- Nem úgy...

- KIFELÉÉÉ!!! - kiáltottam rá. Vette a lapot és elindult kifelé.

- Ennek még nincs vége. - mondta eltökélten.

- De igen, te magad mondtad. - mondtam és az orra előtt becsuktam az ajtót. Nem bírtam tovább, sírva neki dőltem az ajtónak és lecsúsztam annak mentén a földre. Akkor hát ez ennyi volt? Csak egy nyári szerelem?

35.rész - Vége?

Sziasztok! Végre itt a téli szünet, remélem mindenki nagyon várta már! Most kicsit több részt is tudok hozni, de ahhoz az kell, hogy kapjak egy pár visszajelzést!:)

Addig is Kellemes Karácsonyt mindenkinek!

Anna xx.

P.S. Köszönöm az eddigi 22 feliratkozót és a több, mint 14000 oldalmegtekintést!!:))

Adam

Nagy nehezen sikerült a bárhoz jutnom, de útközben elég sok ismerőssel is összefutottam. Egy hős voltam, amikor végre leülhettem az egyik bárszékre és rendelhettem.

- Két üveg kólát. - mondtam a pultosnak. Apa általában engedi, hogy minimum egy-két sört megigyak, de most Holly is itt van és tudom, hogy ő utálja az alkoholt.

Egy örökké valóság volt, amíg az üdítőkre várakoztam. Értitek? Két üdítőre, nem valami flancos koktélra! Már éppen azon voltam, hogy szóljak a pultos srácnak, amikor hirtelen két kar fonódott az egyik karomra és simult az oldalamhoz, amennyire csak tudott. Először azt hittem, hogy Holly az, de az erős parfüm felhő, amit éreztem, rájöttem hogy nem ő az.

Azonnal kihúztam a kezem és az idegen lány felé fordultam...

- Nem hívtál Cuki Fiú! - vetette a szememre a lány, akinek a nevét még mindig nem tudom. 

- Te hogy kerülsz egyáltalán ide? - kérdeztem meglepődve. Azt hittem, hogy a múltkor már sikerült lekoptatnom! 

- Az uncsitesóm elhozott... - Vajon ki lehet, az a szerencsétlen, akinek ő az unokatesója? Az biztos, hogy én inkább fejbe lőném magam. - ...és most hogy megtaláltalak, végre együtt lehetünk!

- Hogy mi?! - ébredtem fel hirtelen bambulásomból, amikor ezt kimondta. Mégis, miért akarnék én vele lenni?! 

- Óh, hát ne tagadd édes. - vihogta túl a zenét is. - Christy mindent elmondott, hogy már az elején megtetszettem a parkban... - CHRISTY???!!!! UGYE NEM AZ A CHRYSTAL AKIVEL ÉN JÁRTAM????!!!!! - És igen, leszek a barátnőd! - még fel sem fogtam, hogy mit mondott, de már éreztem, ahogy a nyakamba ugrik és a száját az enyémre tapasztja. Próbáltam lerázni magamról, de a karjait olyan szorosan fonta a nyakamra, hogy szerintem még harapó fogóval sem tudták volna eltávolítani magamtól.

- Ugyan Lucy, hagyj későbbre is. - jelent meg mellettünk, a Sátán titkos szeretője. Lucy- ahogy nevezte- végre leszált rólam, majd összevihogtak Chrystallal. Ezt az alkalmat választottam arra, hogy azonnal lelépjek és megkeressem Holly-t. Azonban...

- Ha a barátnődet kereset, elment. - állta el az utamat, az a Drake gyerek.

- Mit csináltál vele? - szorult ökölbe a kezem és a legszívesebben pofán vertem volna.

- Én semmit, csak megmutattam neki az igazi oldalad. - vigyorgott rám kárörvendően. Mi a szarról beszél ez a hülye gyerek? Hacsak...hacsak nem látta azt a csókot!! Basszus, meg kell találnom és meg kell neki mindent magyaráznom!!

Félrelöktem az előttem álló srácot és a kijárat felé vettem az irányt. Nem lehetett olyan messze, így találomra elindultam az egyik irányba és próbáltam felhívni Holly-t, de minden alkalommal kinyomta.

- Holly! - kiáltottam, amikor észrevettem egy mezítláb sétáló lányt. Igen, nem volt nehéz kitalálni, hogy ki az. Nem is állt meg vagy fordult meg. - Holly, kérlek, állj meg! - semmi. Megszaporáztam a lépteimet, amíg el nem kaptam a karját. - Hadd magyarázzam meg! - és ekkor, felemelte a kezét és a tenyere hatalmasat csattant az arcomon. A fejem oldalra bicsaklott és rögtön az arcomhoz kaptam, ami szinte égett az ütéstől.

Lassan ránéztem és azt láttam, amit soha nem akartam vele tenni. A smink teljesen szétfolyt az arcán a sírás miatt. A szemei már  pirosak voltak, de könnyei még mindig folytak szeméből.
- Megmagyarázni? Mégis milyen hazugsággal akarsz megint beetetni? - a hangja elcsuklott a végére és próbálta visszafojtani a könnyeit.
- Soha nem nem hazudtam neked. - ráztam a fejem. - Kérlek, ezt az egészet Chrystal és Drake találták ki. - mentegetőztem.
- Ne röhögtess már. - nevetett kínjában. - Most ezzel akarsz beetetni? Ennél okosabbnak hittelek, ha már eddig csak hülyítettél. - nézett rám gyűlölettel.
- Komolyan beszélek! Soha nem szórakoztam veled, minden amit tettem vagy mondtam, az igaz! - bizonygattam, de tudom, hogy úgysem fog hinni nekem.
- Akkor miért is nem mondtál semmit, amikor kimondtam AZT a szót? - emelte ki az 'azt' szót. Először nem is tudtam, hogy mire gondol, de aztán eszembe jutott. Amikor ott a parton kimondta, hogy szeret. Kicsit engem is meglepett vele, de nagyon is jól esett, hogy így érez irántam. Én is ki akartam neki mondani, de megijedtem. Megijedtem, mert amikor utoljára kimondtam ezt egy lánynak, az hálából megcsalt és kihasznált. És igen, jól tudjátok, hogy ki az. - Legalább mondhattad volna azt, hogy 'Bocs Holly, de én csak kedvellek, csá.' vagy tudom is én, mit. De az, hogy meg se mukkantál és a ma este után csak azt érzem, hogy hiba volt összejönnünk... - rázta a fejét, én meg úgy éreztem, hogy itt fogok összeesni, amint kiejtette ezeket a száján.
- Ne mond ezt. - sírhatnékom támadt, de nem akartam, hogy gyengének lásson. - Akartam mondani, de...
- De én nem vagyok olyan jó, mint azok a lányok, mint akikkel találkoztál. Adam értem én, hisz nagy részt, csak ilyen fiúkkal találkoztam, csak nem értem miért lepődök meg mindig. - csuklott el a hangja a végére és el akart menni, de én a csuklójánál fogva visszahúztam. - Engedj el és többé már nem fogsz látni.
- Nem Holly, volt már hogy elengedtem valakit, de téged már nem foglak. Tudom, hogy nehéz eset vagyok, de ha adnál egy esélyt, hogy elmagyarázzak mindent... - nem engedte, hogy végig mondjam, újra közbe vágott.
- Adam, már annyi esélyt adtam neked, hogy az már isteni ajándék. Annyi időd volt elmagyarázni mindent, de nem éltél ezzel a lehetőséggel, így minek folytas... - mielőtt végigmondhatta volna, számat az övére tapasztottam, hogy elhallgattassam. Lassan és gyengéden csókoltam, de miután nem lökött el magától, annál szenvedélyesebb lettem. Úgy csókoltam, mint eddig még soha. Levegőhiány miatt váltunk el, majd homlokomat az övének támasztottam. Pár percig egyikünk sem szólalt meg, végül ő szólalt meg elsőként.
- Engedj el. - suttogta, én meg azt hittem, hogy rosszul hallok.
- Holls...
- Kérlek szépen, engedj el. - mondta halkan, ám annál határozottabban. Döbbenetemben a karjaim magától lehullottak a testem mellé. Holly hátrált pár lépést, tartva a szemkontaktust, majd megfordult és végleg elsétált.
- Ez jobban alakult, mint gondoltam. - hallottam meg a pojáca hangját a hátam mögül.
Az agyamat elborította a vörös köd és már csak annyit éreztem, hogy olyan erősen behúztam a hülye gyereknek, hogy elterült a földön. De itt nem álltam meg és ott kezdtem el ütni-rúgni, ahol csak tudtam. Nem érdekel, ha holnap a címlapokra kerülök, mint egy őrült, verekedős vadállat vagy akármi. Csak az a lényeg, hogy ez a gyerek megkapja azt, amit eddig megérdemelt.
- Adam, te mi a fenét művelsz?! - jött ki volt 'barátnőm' és lelökött Drake-ről, hogy ne verjem halálra.
- Megérdemlitek egymást. - köptem feléjük a szavakat, majd otthagytam őket. Most még is mit csináljak?

34.rész - Túl szép, hogy igaz legyen...

Sziasztok! Bocsánat, hogy ilyen későn hoztam a részt és hogy a múltkor is kimaradt, de elég sok dolgom volt. De most itt van és remélem, hogy tetszeni fog;)

Láttam, hogy kicsit ti is eltűntetek a kommentek számát illetően, de remélem, ehhez kapok egy párat:) Jó olvasást!

P.S. Remélem ti is annyira várjátok a szünetet, mint én! Már csak 5 nap, csak kitartás mindenkinek:D

Anna xx.

Holly

A tükör előtt álltam és még mindig magamat néztem a tükörben. Ma van a díjátadó, amire Adam-mel megyek és persze a Green Day többi tagjával! Ti ezt el tudjátok hinni?! Nem elég, hogy elmehetek egy ilyen hajcihőre, de ráadásul a kedvenc bandámmal mehetek, sőőőt több híres emberrel is!! Basszus, még mindig alig tudom ezt elhinni!

- Hopp, elnézést, de nem láttad a szoknya gyűlölő húgomat? Szerintem a te ősellenséged. - poénkodott Mike, amikor bejött a szobámba és lehuppant az ágyamra.

- Kuss! - mondom, de még mindig magamat lesem a tükörben. Bár tesómnak igaza van, akit most a tükörben látok, teljesen az ellentétem. Ha nekem kellett volna kiválasztanom a ruhámat és én csináltam volna meg a hajamat és a sminkemet(amit nem is tettem volna fel), akkor biztos, hogy máshogy néznék ki, mint most. A vakolat a fejemen, amit sminknek hívnak olyan sok, hogy nem látok semmi 'hibát' az arcomon. A ruhám, szorosan a testemhez tapad és kihangsúlyozza az alakomat. És a legjobb, hogy csak a combom közepéig ér...hát nem remek? Folyamatosan lefelé húzogatom, mert félek, hogy feljebb csúszik. Ráadásul, magassarkút kell hordanom! Agyrém. A legjobban egyedül a hajam tetszik, amit csak az én kérésemre, csak kicsit göndörítettek be, de ráfújtak vagy fél flakon hajlakkot. 

Persze amikor először álltam 'közönség' elé (ami a styliszt, a sminkes és Adam volt) mindenki álla a földet súrolta. Tegyük hozzá, hogy a styliszt még el is akart küldeni egy modell-ügynökséghez. Na, persze. Adam meg nem mondott semmit...csak mosolygott...mint a múltkor, amikor véletlen kimondtam, hogy 'Szeretlek'. Értitek? Csak annyi volt, hogy én kimondtam, ő meg csak egy pillanatra megállt a nyakam csókolgatásával, az izmai meg, mintha megfeszültek volna, majd nem szólt semmit és folytatta azt, amit félbehagyott.

Hát az biztos, hogy nem egészen erre a válaszra vártam. Nem mondanám, hogy fáj, de azért még is rosszul esik, hogy semmit sem mondott. Még annyit sem, hogy 'Bocs, én nem így érzek, inkább ne is találkozzunk többé.' Na jó, talán tényleg fáj egy kicsit, hogy egyáltalán nem mondott semmit.

- Ugyan Mike, ne piszkáld a húgodat! - jött be anya is a szobámban. - Inkább örülj neki, hogy végre kezd nőiesedni.

- Azért az még nem! - jött már be apa is. A kedvenc részem, amikor anya már 'nőként' kezelne, apa meg még mindig 'kislánynak' hisz, aki mindig az ő szeme fénye lesz.

- Ugye most nem rajtam fogtok vitatkozni? - fordultam feléjük és a ruhámat kezdtem babrálni.

- Elismerem, hogy szép vagy. - kezdte Mike.

- Deeee...??? - mosolyogtam, mert tudom, hogy folytatni akarja.

- De nem engedhetlek el ilyen ruhában. - szögezte le, apa meg helyeslően bólogatott. Segítségkérően anyára néztem, de ő csak mosolyogva rázta a fejét.

Szinte fellélegeztem, amikor megszólalt a csengő. Sok esetben rohantam volna ajtót nyitni, de a hülye cipőm ebben megakadályozott, míg Mike rohant is az ajtóhoz. Lassan, de biztosan el is értem a lépcsőhöz. Óvatosan lépkedtem lefelé a fokokon, de félúton meghallottam Mike hangját.

-...és ha egy gyűrődést meglátok a ruhán, esküszöm, elintézem, hogy...

- Mike, neked nem kéne randira menned? - szakítottam félbe, mielőtt befejezhette volna mondatát. Hangomra az ajtóban álló két személy is rögtön felém kapta a tekintetét.

Akaratlanul is elmosolyodtam, amikor megláttam Adam-et. Fekete nadrágot, fehér inget és rá egy fekete bőrdzsekit vett. Hajával nem nagyon vacakolhatott, mert fekete tincsei igézően kék szemébe lógtak és egy ellenállhatatlan mosollyal nézett rám.

- Mehetünk? - kérdezte. A styliszttól kapott dzsekit és táskát magamhoz vettem és már tipegtem is ki az ajtón.

- Várjatok, hadd csináljak egy képet! - szólt nekünk anya. Mivel tudtam, hogy ezt nem úszhatjuk meg, ezért megfordultunk. Adam átkarolta a derekamat, szorosan magához húzott és mosolyogtunk a kamerába.

- Oké, nekünk mennünk kell. - mondtam, majd húzni kezdtem Adam-et ki a kapun, távol a szüleimtől és a bátyámtól.

- Bocs, az előbbiért, de tudod, ez egy ritka alkalmak egyike. - mutattam végig magamon.

- Nem gáz. - rántott vállat. - Egyébként gyönyörű vagy. - jegyezte meg.

- Köszi. - mosolyogtam rá. Bezzeg, ezt ki tudod mondani.

- Most komolyan? - néztem rá kérdőn és csodálkozva, amikor kinyitotta egy limuzin(!!) ajtaját.

- Miért, szeretnél motorral menni? Bár ezt a ruhát nem éppen erre találták ki. - vigyorodott el, mire csak a mellkasába ütöttem. - Ömm...au?

- Vicces vagy. - nyújtottam ki rá a nyelvem, mire megfogta a kezem, magához húzott és egy gyengéd csókot nyomott az ajkaimra.

- Na, szállj be! - parancsolta és a fejével a kocsira bökött. Amikor beszálltam, a teljes Green Day tagjaival és feleségeikkel/barátnikkel találtam szembe magam.

- Holly, hát eljöttél! - köszöntött Adrienne.
- Ki nem hagytam volna! - mosolyogtam, majd zavartan néztem a többi tagra a kocsiban.
- Szóval te lennél a híres Holly? - kérdezte Tré Cool. El nem tudtam hinni, hogy itt vannak mindannyian, ezért csak bólogatni és mosolyogni tudtam. - A kis ember már sokat mesélt rólad. - kacsintott rám, mire csak zavartan lehajtottam a fejem. Adam átkarolta a derekam és közelebb húzott magához, én meg arcomat a mellkasába fúrtam.
- Ne bújj el. - suttogta a fülembe és mellkasa rázkódott a visszafojtott nevetésétől.
Adam mindenkinek bemutatott és még meg is kínáltak egy kis pezsgővel, de én csak kedvesen visszautasítottam és ásványvizet ittam.
Az út további része nagyon jó hangulatban telt, de a telefonom pittyegett, miszerint üzenetem érkezett. Előkotortam a kis táskámból és megnéztem. Ismeretlen szám volt. 'Hidd el, hogy egyáltalán nem szeret téged.' - nem értettem hogy ki és miért küldte el nekem, de lehet hogy téves volt. De ekkor jött még egy. 'Ha nem hiszed, akkor majd láthatod.' - na jó, ez már beteges.
- Hé, baj van? - kérdezte Adam.
- Persze. - mosolyodtam el, majd eltettem a telóm. Pár perc után már meg is érkeztünk a díjátadóra, de még be kell vonulnunk egy csomó fotós és sajtós előtt. Jaj nekem. Adam láthatóan észrevette idegességem, mert megszorította a kezem és a fülembe suttogott.
- Ne izgulj, minden rendben lesz. - súgta, majd a többieket követtük. Hát akkor hajrá!

***

Most az afterparty-n vagyok. A vörös szőnyeget sikeresen túléltem, bár sokan nagyon is kíváncsiak voltak rám, de sikerült kitérnünk ezek elől kitérnünk, ezért továbbra is az 'ismeretlen lány' vagyok, de ez jobb is így.

A díjátadó egész jó volt, sok sztár ott volt és sok fellépés is volt. Bár a két kedvencem a Green Day és a Simple Plan volt. Sőt, ha ez még nem lett volna elég, a Green Day elnyerte a legjobb pop-rock banda és legjobb pop-rock lemez díjat.

- Ha már menni akarsz, csak szólj. - mondta, vagy inkább ordította a fülembe Adam, mert a zene elég hangos volt.

- Oké. - bólogattam. - Hozol valamit inni? Én addig keresek valami helyet, hátul. - Adam bólintott, majd egy gyors csókot nyomott a számra és el is tűnt a tömegben.

Nagy nehezen találtam is egy helyet, majd gyorsan el is foglaltam és Adam-re vártam. Addig megnéztem a telefonom. 2 üzenetem jött, egy anyától a másik az ismeretlentől. Anyának gyorsan válaszoltam, majd a másikat is megnéztem. 'Show Time!' Nem értettem, hogy mi ez, de ekkor valaki megállt mellettem. Felnéztem és nem akartam hinni a szememnek.

Ott állt Chrystal Houser, Adam volt barátnője, teljes életnagyságban. De ha ez nem lett volna elég, Drake is ott állt mellette! Igen, az a Drake!

- Nocsak, csak nem egyedül hagytak? - kezdte a 'modell' nyájas hangon.

- Képzeld el, hogy nem! - vágtam rá. - De minek is köszönhetem ezt a kellemetlen meglepetést?

- Csak előre szólni, hogy a drágalátos barátod, nem csak téged szédít. - vette át a szót volt 'barátom'.

- Ez hülyeség! Adam soha nem tenne ilyet. - ráztam a fejem.

- Igen? Holly, ő egyáltalán nem olyan, mint amilyennek mutatja magát...

- Ne hasonlítsátok össze őt, magatokkal. - vágtam közbe azonnal.

- Kimondta már neked azt, hogy szeret? - kérdezte tőlem Chrystal. Na, ezzel aztán megfogott.

- Ahhoz nektek semmi közötök. - mondtam és megpróbáltam eltűnni, de egyáltalán nem sikerült, mert elállták az utamat.

- Szóval még nem. - bólogatott, mint aki mindent tud. - De gondolom te már igen és ő nem reagált rá semmit. Igazam van? - húzta fel hihetetlenül vékony szemöldökét mindentudóan.

- Ez... - próbáltam valami hihető választ adni, de mit? Végül is, kitalálta, mert pontosan így történt és azóta sem beszéltünk erről. - Nektek nem tartozom magyarázattal! Most pedig, ha megengeditek. - löktem őket arrébb és elindultam megkeresni Adam-et.

Éppen, hogy átverekedtem magam a tömegen, megpillantottam Adam-et...a pultnál...egy lánnyal...csókolózni. Szemembe azonnal könnyek gyűltek és éreztem, ahogy a szívem darabokra tört.

- Ettől akartunk megkímélni! - hallottam meg Drake hangját mögülem, miközben átkarolt. Kitéptem magam a karjai közül és a kijárat felé vettem az irányt.

Tudtam, hogy ez túl szép ahhoz, hogy igaz legyen...

33.rész - Jössz velem?

 Sziasztok! Hát akkor meg is jöttem az újabb résszel! Tudom, hogy az előző nem volt valami izgalmas, de ez után a rész után, próbálok még egy kicsit csavarni a szálakon;) De nem is mondok semmit, csak, annyit hogy jó olvasást!

Anna xx.

Holly
 

Már olyan 1 hete, hogy Mike felébredt. Amikor az orvos azt mondta, hogy pár nap múlva ki is engedik. Hát, ez meg is történt, 4 napra rá. De inkább hagytuk volna ott vagy felvehettünk volna egy kis házi nővérkét, mert most sokat kell pihennie. Szóval most 3 napja itthon vagyok/vagyunk és körülötte ugrálunk.

És hogy mi a helyzet Adam-mel? Most újra minden rendben köztünk. Ha elmegyünk valahova már nem kerül, sőt felvállal, mint barátnőjét. Bár emiatt már többször is kerültünk a címlapokra, de nem is nagyon figyelek rájuk. Csak néha a lányok vennének vissza magukból, főleg az agyonsminkelt plázap*csák. Nagyon az agyamra tudnak menni és a legszívesebben megtépném őket, ha Adam egy kép után kedvesen el nem küldi őket.

- Hollyyyy, hol vaaan a távirányííítóóóó! - szakít ki a bátyám kiabálása gondolatmenetemből. Leállítom a dalt és átmegyek a nagy gyerek szobájába. - Nem láttad?

- Ott van melletted. - mutatok a mellette lévő éjjeli szekrényre. Rögtön el is veszi és a csatornák közt kezd el válogatni. Már mennék is ki a szobájából, amikor megint utánam szól.

- Mennyi az idő?

- Negyed 2. Ne aggódj, hamarosan jön a barátnőd. - vigyorgok rá.

- Nem a barátnőm. - vágja rá, de még mindig a TV-t nézte.

- Még, mi? Értem én. - bólogatok, húzva az agyát.

- Na, gyere csak... - készült felállni az ágyból, de megállítottam.

- Á-á-á, a beteg nem kelhet fel az ágyból. - mondom és abban a pillanatban csöngetnek is, én meg rohanok is ajtót nyitni.

- Szia Sarah. - köszöntem az ajtóban álló lánynak.

- Szia Holly! - köszönt ő is, miközben bejött ő is az ajtón. - Hogy van a bátyád? - a legjobbat nem is mondtam. A tesóm külön kérte - nem is, szinte térden állva könyörgött - Sarah-t, hogy ameddig nem lesz teljesen rendben, addig nézzem már rá otthon is. Persze a lány az elején nemet mondott, de végül csak beadta a derekát.

- Szörnyen. - mondtam, majd visszamentem a szobámba, magára hagyva a 'szerelmes' párt. Rögtön előkapom a telóm és tárcsázok.

- Már is hiányzom? - szól bele minden köszönés nélkül. Csak a szememet forgatom rajta.

- Ha nem akarnék eltűnni itthonról, letettem volna. - szólok neki vissza.

- Baj van? - változik meg rögtön a hangja és ideges lesz.

- Nem, csak Mike az agyamra ment mára. És mivel már itt van a nővérke, nem mehetnénk le a partra? - keresgéltem a ruháim között egy fürdő ruhát keresve.
- Pár perc. - mondta, azt azzal le is tette. Gyorsan felkaptam az egyik bikinimet, rá és kis ruhát. Eltettem a telefonom, egy kis rágcsálni valót, majd köszöntem Mike-éknak és már ki is mentem. Amint bezártam az ajtót, egy motor állt meg a kapunál. Mosollyal az arcomon mentem ki hozzá, elvettem a felém nyújtott sisakot, a derekát szorosan átkarolva felültem mögé és már mentünk is.
Adam megállt és lesétáltunk egy 'elrejtett' részre. Még ő hozott ide az egyik nap, amikor nagyon is elegem volt a sok értetlen tekintetből vagy inkább gyűlölködőből. Ide legalább nem jár senki és csak mi lehetünk.
Leraktuk a cuccunkat és Adam elővette a két deszkánkat. Mivel úgysem járnak erre, ő itt szokta hagyni és már én is.
Levettem a ruhát, hogy bemehessek a tengerbe, de Adam vizslató tekintete eléggé zavaró volt.
- Ne nézz! - szóltam rá és a deszkám mögé próbáltam 'bújni'.
- Miért ne? - kérdezte, majd elvette a kezemből a deszkát és megfogta a derekam. Igézően kék szeme úgy nézett rám, mintha a lelkemig látna.
- Mert ne. - makacskodtam és próbáltam kikerülni ölelő karjai közül, sikertelenül. Bár igazából nem is nagyon akartam.
- Hányszor kell még elmondanom, hogy tökéletes vagy? - húzott még közelebb magához, amíg a mellkasom a mellkasához nem ért. - Ne kételkedj magadban. Sokkal szebb vagy, mint azok a modellek, akiket ismerek. Rendben? - szavai nagyon jól esetek és a szívem is hevesebben kezdett el dobogni. Még soha, senki nem mondott nekem ilyet, ezért nem is tudtam, hogy mit mondjak, csak hozzáhajoltam és megcsókoltam.
- Akkor megyünk szörfözni? - kérdezte mosolyogva, amikor elváltunk. - Bár szívesebben maradok itt veled. - kacsintott.
- Arról még csak ne álmodozz. - mondtam, majd felkaptam a deszkámat és a víz felé rohantam.
Sokkal jobban éreztem magam, mint eddig, de talán az egyik legjobb pillanat az volt, amikor Adam majdnem leesett a deszkájáról, én meg még időben elkaptam a kezét - bár gondoltam rá, hogy hagyom leesni - és megtartottam.

De ez neki nem volt elég, hanem közelebb jött hozzám és megcsókolt.

Csak ezzel az volt a baj, hogy nem figyeltem, elgyengült a lábam és a vízbe estem, Adam-et is magammal rántva. Amikor sikeresen visszamentem a felszínre, rögtön elkaptam a deszkámat és felmásztam rá. Kicsit megijedtem, amikor Adam-et sehol nem találtam.
Azonban nem aggódhattam sokáig, mert hirtelen a deszkámat fellökték és újra a vízben kötöttem ki.
- Ez nem volt vicces! - mordultam rá Adam-re, amikor sikeresen vissza mentem a felszínre, újra és megkapaszkodtam a deszkámban.
- Dehogynem. - nevetett rám. - Mellesleg, hol van az én deszkám? - húzta fel kérdőn a szemöldökét.
- Azt hiszem, a víz már kisodorta a partra. - néztem a cuccainkhoz, és meg is láttam a deszkát közel a vízhez, mégis a parton volt.
Nehezen visszamásztam a deszkámra, majd Adam is követett, de ügyelt arra, hogy még véletlenül se dőljünk fel. Megint.
- Holly. - szólalt meg Adam egy kis csönd után.
- Igen? - vártam, hogy folytassa, de elnézve őt, nemigen tudta kifejezni magát.
- Szóval...lesz egy ilyen díjátadó-féleség, amire apáékat is meghívták. És én is vihetek...ömm...plusz egy főt. - magyarázta, majd a végén a szemembe nézett. - És, na szóval eljönnél velem? - Őszintén, nagyon meglepődtem ezen. A TV-ben mindig megnéztem ezeket a díjátadókat, de sosem gondoltam rá, hogy milyen lehetne ott lenni és részt venni rajta.
- Biztos, hogy velem akarsz mutatkozni? - eresztettem egy halvány mosolyt felé. Idő közben a víz már minket is kisodort a partra.
- Ne kezdjük ezt még egyszer. - rázta a fejét, de az ő szája sarkában is egy mosoly ült. - Akkor? Jössz velem?
- Erre tudok mást mondani? - csúsztam közelebb hozzá és nyomtam egy puszit a szájára, amit ő egy csókká formált. Lassan hátradöntött a deszkán és fölém mászott, de úgy hogy nem szakította meg a csókot. 
Ajkamról áttért nyakamra, én meg mellkasán végigsimítva vezettem fel a hajába. Annyira élveztem kényeztetését, hogy kicsúszott az a szó, amit nem akartam még kimondani.
- Szeretlek...

32.rész - Felébredt!

Sziasztok! Hát, akkor itt is van az új rész! Remélem tetszeni fog és hagytok pár komit;) Nem is fűzök hozzá mást, csak hogy jó olvasást!

Köszönöm, a több, mint 11000 oldalmegjelenítést és a 20 rendszeres olvasót! Imádlak titeket!<3

Anna xx.

 

Holly
 

- Mike... - mondtam ki nagyon halkan a nevét és éreztem, ahogy könnyek szöknek a szemembe és végig folynak az arcomon. De ezek örömkönnyek voltak.

Adam rögtön felpattant az ágyról és hozzám sietett. Gondolom nem értette a hirtelen hangulatváltásom. - Úristen, ne mozdulj onnan, azonnal megyek!

- Csak megemlíteném, hogy az ágyból sem engednek felállni, úgyhogy elég nehéz lenne elmenni akárhova. - gúnyolódott, mire megforgattam a szemem, bár ő ezt nem láthatta. - És ne forgasd a szemed, mert okosabb vagyok. - mondta, majd nevetés közben le is tettem a telefonom.

- Jó hír? - fordított maga felé Adam és letörölte könnyeimet arcomról. Nem szóltam semmit, csak a nyakába ugrottam és megcsókoltam. Először meglepődött, de rögtön viszonozta is.

- Mike felébredt. - mondtam boldogan, levakarhatatlan mosollyal az arcomon. - Hogy jutok el a kórházba?

- Majd elviszlek. - mosolyodott el, majd a kezemet megragadva húzott le a garázsba.

- Még is mivel? - ráncoltam a szemem és gyorsan felvettem a cipőmet.

- Hát motorral. - rántotta meg a vállát.

- Van motorod? Vagy is, van jogsid? - néztem rá meglepetten. Egyszer láttam az újságban, hogy motoron ül, de azt hittem, hogy az amolyan "menő vagyok és átkozottul helyes" beállás volt és csak a fotósoknak. Már biztos rájöttetek, hogy ez még nyár előtt volt.

- Aha. - bólintott, majd a garázsban átnyújtott egy sisakot. - Vedd fel!

- De nem neked kell? - kérdeztem, amikor feltette a fejemre és rendesen meghúztam az államnál.

- Nekem is van. - vett fel egy másikat, majd hirtelen rávert egyet a fejemre.

- Aúúúú! Ezt minek kellett? - nyafogtam egy kicsit, bár a sisak miatt egy kicsit el is torzult a hangom. Lehet, hogy nem fájt annyira, de akkor is!
- Hogy megnézzem, rendesen fogja-e a fejed. - válaszolt ő is torz hangon. Bár a vállai rázkódásából, azt vettem ki, hogy nagyon is jól mulat rajtam. Ó igen? 
'Véletlenül' én is rávertem a sisakjára, méghozzá jó erősen.
- A tied is rendben van. - mondtam feltartott hüvelykujjal, a sisak alatt pedig jól vigyorogtam rajta.
- Most akarsz menni vagy nem? - tárta szét a karját. Felnyitotta a garázsajtót, majd kitolta a motort. Felült és utasított, hogy én is üljek fel mögé és szorosan kapaszkodjak belé. Tettem ahogy kért, átkaroltam a derekát és olyan szorosan simultam a hátához, mint senki máshoz.
Gyorsan megérkeztünk a kórházhoz. Lepattantam a motorról és levettem a sisakom, majd vártam, hogy Adam is ezt tegye. Ááá, egyáltalán nem keltek életre a gyomromban a pillangók, ahogy levette a sisakját, megrázta a haját, de még bele is túrt azokba a fekete tincseibe, áááá dehogy. Megfogta a szabad kezem és így indultunk el a tesóm 'szobájához'.
- Mike!!!! - kiáltottam fel, amint beléptünk a kórterembe. Rögtön elengedtem Adam kezét és bátyámhoz siettem, és valahogy sikerült is egy hatalmas ölelést adnom neki. Csak nevetett örömömön.
- Holly, tudom, hogy örülsz nekem, de nem kéne megfojtani. - mondta, de adott egy puszit is a homlokomra. Éreztem, hogy megint könnyek gyűlnek a szemembe, de nem hagytam, hogy kiszabaduljanak. Most nem. Felegyenesedtem és ekkor észrevettem, hogy nem vagyunk egyedül. Sam, anya és apa is itt volt. Rögtön anyáékhoz rohantam és megöleltem őket, majd legjobb barátnőm következett.
- Kibékültetek? - kérdezte, halkan, a fülembe súgva.
- Igen. - súgtam vissza és az ajtóra néztem, ahol már nem találtam híres barátomat.
- Húgi, nem tudod, hol lehet a nővér? - kérdezte Mike és nagyon nyomogatott valamit.
- Miért? - kérdeztem vissza értetlenül, de anya már fel is pattant.
- Fáj valamid? Rosszul vagy? - aggodalmaskodott.
- Hát...ömm... - gondolkodott, de pont ekkor be is lépett a drága nővér. Aki hát, elég csinos és fiatal volt...jaaa, leesett.
- Van valami baj? - kérdezte.
- Nem mehetnék ki a mosdóba, elég kellemetlen ebbe az izébe...
- Kérlek, ne folytasd! És ne is vegyél ki onnan semmit. - állítottam meg, még mielőtt valami szörnyű dolgot is mutatott volna.
- Sajnálom uram, de a doktor úr megmondta, hogy nem kelhet fel. - magyarázta az ápoló lány.
- Hívj Mike-nak, nem vagyok olyan öreg. - mosolygott, mire anya megköszörülte a torkát. Ééés ekkor újra kinyílt az ajtó, ám ekkor már egy kopaszodó, fehér köpenyes, idős ember jött be rajta. Gondolom, a bátyám orvosa lehet.
- Önök Mr. Mike East hozzátartozói? - kérdezte.
- Igen, a szülei vagyunk. - bólintott apa.
- Mikor jöhet haza? - kérdezte anya is.
- Nos, a fiuknak szerencséje volt, mert semmilyen komolyabb sérülése nem lett, de egy közepes agyrázkódása miatt még egy pár napig bent kell tartanunk megfigyelésen. - mondta és írt valamit a mappájára, majd távozott.
- Meg kell kérnem önöket, hogy távozzanak. A betegnek pihenésre van szüksége. - kezdett el tolni minket a nővér is az ajtón.
- De hát nem...is...vagy olyan...álmos. - tagolta Mike, csukott szemmel. Na jó, most ébredt fel a kómából olyan 4 nap után és fáradt? Á, inkább nem akarom megérteni.
- Na mi van? - ölelt át hátulról 'valaki' és egy puszit nyomott a fülem mögé, ami kicsit csikizett is.
- Teljesen jól van. Igaz normálisabb nem lett és bejön neki a nővérke, de jól van. - nevettem, majd megfordulva ölelésében, szájára tapadtam.
- Adam, ugye tudod, hogy nyilvánosság előtt vagytok? - hallottam meg Sam hangját, majd a homlokunknál fogva elhúzott minket egymástól.
- Igen. - bólintott határozottan a barátom, majd a derekamnál fogva maga elé húzott, állát a vállamra tette.
- Mr. Hírességnek megjött végre az esze? - jelent meg Tyler is egy melegszendviccsel. Amint megláttam a kaját, a nyál összefutott a számban és gyomrom hatalmas korgással jelezte, hogy bizony ételt akar. Mondjuk, nem csodálkozom, az elmúlt napokban alig ettem pár falatot.
- Csak nem éhes valaki? - terült hatalmas vigyor az idióta arcára majd beleharapott a szendvicsébe. - Hmmm, milyen finom és omlós.
- Adam, ha fontos vagyok neked, akkor elveszed tőle azt a szendvicset és be is húzol neki. - néztem a vállamon pihenő fiúra, de csak egy lusta mosolyt kaptam.
- Nem lenne jobb egy pizza+film? - alkudozott.
- Akkor mit ácsorgunk itt? - kérdeztem. - Ti jöttök? - fordultam legjobb barátnőm felé.
- Nem. - rázta meg a fejét. - Moziba megyünk. - mosolygott rám kedvesen.
- Oh, kár. De megtennéd, hogy...?
- Persze. - bólintott, majd hatalmas vigyorral az arcán tarkón vágta a mellette álló Tyler-t.
- Eht, megh mihnek kehlett? - háborodott fel teli szájjal.
- Mondjuk, hogy tőlem kaptad. - nevettem, majd megfogva Adam karját, elindultunk a folyosón. - Akkor sziasztok. - mondtam.
- Látom nagyon éhes vagy. - nevetett, mire a fejére vágtam a sisakját és én is felvettem az enyémet. - Hozzád vagy hozzám?
- Hozzám. - válaszoltam.
- Oké, de mondd, hogy merre, mert még nem is voltam nálatok. - felültünk a motorra, majd egy kis navigálás után, sikeresen megérkeztünk hozzánk.
Amint beértünk a házba én rögtön megrendeltem a pizzát, majd felmentünk a szobámba. Míg én levetettem magam az ágyamba, addig Adam körülnézett. Remélem nem kap sokkot, hogy a legtöbb helyről az apja néz vissza rá. 
- Klassz szoba. - jegyezte meg.
- Akkor is ezt mondanád, ha nem lenne mindenhol az apád? - mosolyogtam rá, majd szembefordultam vele, amikor ő is mellém feküdt.
- Akkor jobban tetszene. - nevetett fel, mire megütöttem a mellkasánál.
- Szerinted tudtam, hogy egyszer találkozok majd veled? - fordultam el. Éreztem, ahogy közelebb jön hozzám, majd csókokkal borítja el a nyakam és az arcom. Felhevült a bőröm, ahol ajka megérintett.
- Nem, de örülök, hogy megtörtént. - morogta, majd ajka végre találkozott az enyémmel. Követelőző volt, de mégis lágy. Eközben keze végigsimított oldalamon, majd megállapodott pólóm aljánál. Benyúlt alá és simogatni kezdte a bőröm. Szája levándorolt nyakamra, én meg hajába túrtam. Már feljebb vándorolt volna keze a pólóm alatt...
Amikor hirtelen megszólalt a csengő. Adam-et lelöktem magamról és lerohantam. Kifizettem a pizzát, majd azokkal és üdítőkkel mentem vissza a szobámba.
- Mit nézzünk? - kérdeztem, amikor a DVD-k között keresgéltem. Adam az ágyamon feküdt és a pizzákat vágta fel.
- Nekem mindegy. - hangzott a válasz. Így aztán betettem a Családi üzelmeket és az ágyon elhelyezkedve enni kezdtem. Adam már megint furcsán viselkedett, vagyis inkább nagyon csöndben volt.
- Baj van? - húzódtam közelebb hozzá, miután végeztem a kajámmal.
- Nem. - sóhajtott, átkarolt és a mellkasára húzott.
- Ha az előbbi miatt, akkor...
- Nem, Holly. Semmi baj, én léptem túl egy kicsit a határokat. Csak egy kicsit gondolkodtam. - nyomott egy puszit a homlokomra. Elmosolyodtam, majd újra a filmet kezdtem nézni. Most valamiért nem igazán kötött le a film, helyette a gondolataim máshova kalandoztak, majd ki is jött rajtam a több napos fáradság. Éreztem, ahogy a szemeim lassan lecsukódnak és egy mély álomba merülök.

31.rész - Minden rendben lesz

Sziasztok! Bocsánat, hogy ilyen későn hozom a részt, de kicsit fáradt is voltam. De mindegy, remélem tetszeni fog és hagytok pár komit;) Jó olvasást!

Anna xx.

 

Holly
 

3 nap. Pontosan 3 napja, hogy szinte a kórházban élek. A főnöktől, kértem egy kis szabadságot és érdekes módon, simán odaadta. Biztos, mert így eggyel kevesebb embernek kell fizetést adnia. Na, mindegy.

Mike azóta sem adott semmi életjelet. Végig itt ülök vele, kivéve este, amikor hazaküldenek, de reggel már újra itt is vagyok. Szinte nem is aludtam 5 óránál többet. Kész rémálom!

De ha ez még nem elég, már 3 napja nem is hallottam Adam-ről. Jó, igen, én mondtam neki, hogy menjen el, de most nagyon is szükségem van rá! Persze, Sam és Tyler is mindig bejönnek, de az nem ugyanaz, amikor Adam ölel át vagy nyugtató szavakat suttog a fülembe. 

Anyáék sem teljesen olyanok, mint régen. Ez a baleset nekik sem tett jót. Először dolgoznak, majd rögtön jönnek ők is a kórházban, de szinte itt aludnak el. Rosszabbul vannak, mint én.

- Felébredhetnél már. - mondtam Mike-nak, az ágya mellett ülve. Lehet, hogy hülyének tartotok, hogy a kómában lévő tesómhoz beszélek, de azt olvastam, na meg a filmekben is azt mondják, hogy hallhatnak minket. - Talán segíthetnél is egy-két dologban. - nevettem fel keserűen. Nehezen tudnám elképzelni, hogy a bátyám látna el tanácsokkal, hogy hogyan 'szerezzek' meg egy srácot. - Nélküled olyan üres és csöndes a ház. - fogtam meg a kezét és éreztem, hogy a szemembe könnyek gyűlnek, de nem hagytam, hogy kiszabaduljanak.
- Holly, látogatóid vannak. - nyitott be a szobaféleségbe Sam.
- Oké, megyek. - mondtam kicsit értetlenül. Ki jött hozzám látogatóba? A kórházba? - Ébredj fel hamar. - suttogtam és nyomtam bátyám arcára egy puszit és kimentem.
Ahogy kimentem, rögtön megakadt a szemem a látogatómon, vagyis látogatóimon. Ők is észrevettek és intettek, hogy üljek le melléjük. Zavarodottan, de leültem.
- Szia, Holly. Rég láttalak. - mosolygott kedvesen Adrienne, miközben Suzy Tyler-ékhez szaladt.
- Igen, tudom, csak most minden eléggé zűrös. - kezdtem volna el a magyarázkodást, de leállított.
- Édesem, semmi baj, tudjuk mi történt. Adam elmondta. - a név hallatán a szívem rögtön a torkomba ugrott. És ugyanebben a pillanatban a bűntudat vette át a helyét, amiért a múltkor csakúgy elküldtem. - Hiányzik neked?
- Persze, hiszen a tesóm. - mondtam, majd az üvegfalon át, a még mindig 'alvó' Mike-ra néztem.
- Tudom, hogy nagyon aggódsz a bátyád miatt is és meg is értem, de nem rá gondoltam.
- Tudom. - hajtottam le a fejem. - Hát, igazából...
- Mert neki nagyon hiányzol. - mondta, nekem meg a szívem majd megszakadt. Az után, ahogy elküldtem... - Eddig még nem láttam ilyen szomorúnak egy lány miatt. Aggódom miatta.
- És én mégis mit tehetnék? - kérdeztem és éreztem, ahogy egy könnycsepp végigfolyt az arcomon, de gyorsan le is töröltem.
- Beszélj vele, kérlek! - fogta meg a kezem hirtelen. - Tudom, hogy mit csinált, de hidd el, nem azért amit hiszel. De ő is kamasz és sok hibát követ el és el is fog. - nézett rám könyörgően. A szemében az anyai szeretet és aggodalom keveréke is feltűnt.
- De...nem mehetek el. A tesóm itt fekszik, nem tehetem.
- Ő is ezt szeretné. - szólalt meg hirtelen Sam, aki mellett ott állt Ty kezében Suzy-val. - Lehet, hogy utálja, ha egy srác miatt sírsz, de azt még jobban utálja, ha boldogtalan vagy. - mosolygott rám biztatóan. Számat rágcsáltam, miközben azon gondolkoztam, hogy mit is tegyek.
- Hol van most? - kérdeztem, Adrienne arcára meg hatalmas mosoly terült.
- Otthon, a kertben.
- Elviszlek! - jelentette ki Ty és letette a kislányt az öléből.
- Hívj, ha bármi változás lenne vagy... - fordultam legjobb barátnőmhöz.
- Tudom, ha fel ébred. Mindenképp felhívlak! - mondta és megölelt.
- Holly. - hallottam meg egy vékonyka hangot. Leggugoltam Suzi-hoz, aki rögtön a nyakamba ugrott. - Vidítsd fel Adam-et.
- Megpróbálom. - mosolyogtam rá, amikor kicsit eltoltam magamtól és adtam egy puszit az arcára.
Ty gyorsan elvitt Adam-ékhez és egy 'Minden rendben lesz.' mondattal ott is hagyott. A gyomrom kissé össze is szűkölt volna, amikor elértem a bejárati ajtóhoz, sőt amikor becsöngettem legszívesebben hánytam volna. Senki nem nyitott ajtót, pedig már mióta itt álltam. Mit is mondott Adrienne? 'Otthon, a kertben.' Megkerültem a házat és a hátsó kertbe jutottam. Adam-et sehol sem találtam, de ekkor gitárt hangást hallottam meg. Követtem a hangot és megláttam Adam-et, amint egy fának dőlve gitározik és énekel. Nem ismertem a dalt, de nagyon megfogott. Lassan leültem a fa mögé és hallgattam.
- Can't get you out of my head. - fejezte be a dalt, mert csend lett.
- Ez nagyon jó volt. - szólaltam meg, nagyon-nagyon halkan. Szinte suttogásnak is alig lehet nevezni, de nem is akartam, hogy meghallja. De szerintem meghallhatta, ugyanis a szemem sarkából láttam, ahogy a fa mögé néz.
- Te hogy...mit csinálsz itt? - kérdezte semleges hangnemben, ami kicsit szíven ütött.
- Beszélni szeretnék veled. - másztam mellé, de ő tovább babrált a gitárjával és rám sem nézett. 
- Szóval már beszélnél velem? - hallottam meg a hangját, ami tele volt gúnnyal.
- Kérlek Adam. - csuklott el a hangom a végére. - Tudod, hogy mióta nem aludtam? Vagy hogy mennyire aggódok a bátyámért, aki jelenleg kómában fekszik a kórházban és ki tudja mikor ébred fel! Érted?! - törtem ki újra és sírásba kezdtem. Éreztem ahogy Adam közelebb húz magához, én meg a mellkasába fúrtam az arcom és ott sírtam tovább. Ez hiányzott a legjobban, amikor Adam karjai védelmezően átölelnek és nyugtat.
- Holly, minden rendben lesz. Mike fel fog ébredni. - simogatta a hátamat.
- De olyan, mintha már több éve feküdne. - sírtam tovább. Adam nem szólt semmit, tudta, hogy most nem kellenek szavak, hogy megnyugtasson, csak a közelsége. 
Nem tudom, hogy mióta ülhettünk így, de már lassan megnyugodtam. - Elmondod? - motyogtam a mellkasába.
- Mit? - kérdezed vissza.
- Hát azt, amit el akartál mondani, akkor a kórházban. - húzódtam el tőle, hogy azokba a gyönyörű zöld szemekbe nézhessek.
- Azt mondtad, hogy nem vagy kíváncsi rá. - mosolygott szomorúan. 
- Kérlek. - fogtam meg a kezét, de ő rákulcsolta az ujjait az enyémekre. - Miért viselkedtél úgy a parkban? - száját egy vonallá préselte, mint aki gondolkozik, hogy elmondja-e vagy sem. Végül bólintott.
- Tudod, a rivalda fényben nőttem fel és a barátnőim is híresek voltak. Nem tudtam, hogyan reagálnál, ha címlapra kerülnél és a kapcsolatunkat veséznék ki vagy téged bántanának. - húzott magához és az arcát a nyakamba temette. - Nem akarlak elveszíteni. - morogta és egy csókot lehelt a bőrömre, amitől kirázott a hideg.
- Nem fogsz. - suttogtam. - Figyelj, ha eddig nem érdekeltek a paparazzik, akkor máskor sem fognak. - mondtam és halványan elmosolyodtam.
- Néha nem is tudom, hogy nem találkoztunk előbb. - döntötte a homlokát az enyémnek és mélyen a szemembe nézett.
- Jobb is hogy most találkoztunk. - nevettem fel óvatosan. Érdeklődve nézett rám, de csak megráztam a fejem. - Mi volt az a dal, amit az előbb játszottál?
- Out of my head. Theory of a Deadman-től. Nem hallottál még róla? - vette vissza ölébe a gitárt és újra játszani kezdte. Elfeküdtem a fűben és úgy hallgattam tovább. 
- Mostanában többet énekelsz. - jegyeztem meg. - Van ennek valami oka?
- Csak próbálgatom magam. - rántotta meg a vállát. - Nem tetszik?
- Hááát... - gondolkoztam el hosszan, közben az arcát néztem amin egy kis idegesség is átsuhant. - Egész jó. - nevettem fel, mire láthatóan megkönnyebbült.
- Ne csináld ezt velem, különben megjárod. - fenyegetett meg.
- Ugyan mivel? - emeltem fel a szemöldökömet kíváncsian. Letette a gitárját, majd...hirtelen felkapott és elindult velem. - Héé, tegyél le! - ütögettem a hátát nevetve. Bevitt a házba és felfelé vettük az irányt. Így már tudtam is, hogy a szobájába visz. Letett az ágyra, majd fölém mászott és kezével elzárt minden menekülési utat. Hosszú és érzéki csókot nyomott a számra, ami nagyon is hiányzott már. Szám után áttért a nyakamra. Keze közben oldalamat simogatta. - Milyen gonosz vagy. - találtam meg a hangomat.
- Miért is? - mosolyodott el, de tevékenységét továbbra sem hagyta abba. Nagyon is jól esett közelsége, de ezt a pillanatot is meg kellett szakítania a telefonomnak. Adam elég morcosan, de elengedett és előhalásztam a telefonomat. Sam volt az.
- Történt valami? - kérdeztem meg azonnal. A szívem őrülten dobogott, azt hittem, hogy itt fog kiugrani a helyéről.
- Semmi különös, csak megkérdezném, hogy merre lehet az egyetlen kishúgom. - hallottam meg a rég hallott hangot a vonal másik végéről. Rögtön könnyek gyűltek a szemembe, de nem a szomorúságtól.
- Mike...