4.rész - Miért nem mondtad?

Sziasztok! Most egy kicsit hamarabb tudtam hozni a következő részt, ami remélem tetszeni fog. Nem valami izgalmas, de ezt döntsétek el ti!

Jó olvasást, Anna xx.

 

Holly

Reggel Sam szinte letámadott, hogy mondjam már el, hogy ki volt az a fiú, akivel találkoztam.
- Jó, a srácot még te is ismered, csak nem személyesen.
- Mondd már! - kérlelt. - Ne akard, hogy máshogy szedjem ki belőled. - fenyegetett meg. Említettem már, hogy régen karatézott? Ezért nem érdemes vele ujjat húzni.
- Jó, a srác neve Adam...Armstrong. - suttogtam.
- Na persze. - nevetett, de látva a komoly képem, abbahagyta. - Ez komoly? - bólintottam. - De, akkor milyen? Mármint nem beképzelt?
- Nem, félreismertem. És ma elmegyünk hozzájuk, csak ő nem tudja, hogy mi megyünk.
- Mázlista, én ma színházba megyek. - fintorgott.
- Sajnálom.
- Á, nem gáz. - legyintett. 
A munka hamar elrepült és már azon kaptam magam, hogy mennünk kell Adam-ékhez. És a legjobb az volt, hogy pont Ő nyitott ajtót. Az álla szó szerint a padlót súrolta, én meg továbbra is vigyorogva néztem rá. Jó pár perce nem mozdult, de jött az apja és beengedett minket.
- Gyertek be, a húsok már sülnek. - ahogy beléptem, Adam rögtön elkapta a karom. 
- Miért nem mondtad, hogy ti jöttök? - kérdezte még mindig meglepődve.
- Látni akartam milyen képet fogsz vágni. Teljesen megérte. - nevettem.
- Na jó. -  eresztett meg egy mosolyt. - Gyere, ismerd meg a családomat. - megfogta a karom és kivezetett a kertbe. 
Apa és Billie Joe a húsokat sütötték egy-egy sörrel a kezükben, anya Adrienne a salátát csinálták és beszélgettek, Mike meg telefonált. Adam bemutatott rendesen a szüleinek és én is őt anyáéknak és Mike-nak.
- Hol van a húgod? - kérdeztem Adam-et.
- Biztos csak elbújt. Gyere, segíts megkeresni.
Majdnem 10 percig kerestük, mire megláttam 2 lábat a bokorban. Bemásztam és meg is találtam. 
- Szia, én Holly vagyok. Te vagy Suzy?
- Igen, szereted a hamburgert?
- Igen, egyik kedvencem. És te is szereted?
- Csak a hagymát nem szeretem, de mindig belerakják.
- Akkor vedd ki belőle vagy kérd meg anyukádat, hogy mit rakjon bele.
- Oké, na menjünk ki! - mondta izgatottan.
Ahogy sikerült kijönnöm, Adam rögtön odajött hozzánk és felkapta a húgát.
- Hát te? Hol voltál? - kérdezte és adott neki egy puszit.
- Elbújtam. - válaszolt kacagva Suzy. - De most engedj el, beszélnem kell anyával.
Lerakta a húgát, aki odarohant az anyjához, én meg komoly arccal fordultam Adam-hez. 
- Mutasd meg a szobád! - utasítottam, mire értetlen fejjel nézett rám.
- Miért?
- Mert. - rántottam vállat.
- Hidd el, nem olyan nagy szám. - legyintett.
- Na mi van? Rejtegetsz valamit? Na, fel kell mutatnom azt a helyet. - közöltem, majd berohantam és felrohantam az emeletre felkutatni a szobáját. Gyorsan meg is találtam, mert egy Ramones poszter volt az ajtón. Jó, ez oké. Már nyitottam volna be, amikor Adam visszarántott.
- Miért akarod ennyire látni?
- Mert így tudom, hogy milyen a stílusod.
- Akkor csukd be a szemed és bevezetlek.
- Minek?
- Csak. - megtettem amit kért és amint kinyitottam, leesett az állam, ahogy megláttam a szobáját. Egy csomó rock-bandás poszter, egy hatalmas ágy, plazma TV, hi-fi, DVD-k, laptop. Fuh, ez a gyerek tud élni! 

Adam

Szerintem tudom miért tátotta el a száját, amint meglátta a szobám. Tudom, hogy egy átlagos srácnak nem pontosan ilyen a szobája, de valamilyen szinten hasonló.  

Holly mindent megnézett, a DVD-től kezdve, a szekrényemen át az ágyamig. Arra meg egy az egyben rá is feküdt.

- Hmmm, itt szívesen elaludnék. - helyezkedett kényelembe, de hirtelen felült. - De nem most! Gitározol? - mutatott a sarokban lévő tárgyra. 

- Igen. - rántottam meg a vállam.

- Játszol valamit?

- Most?

- Nem holnap! Hát persze, hogy most.

- Mit játsszak? - vettem az ölembe a gitárt.

- Hmmm...Hamár Green Day csemete vagy, legyen a See The Light - jelentette ki, én meg játszani kezdtem. Szinte mindent kizártam, és csak is a hangokra figyeltem, amíg meg nem hallottam, hogy valaki énekelt. Rögtön abba is hagytam.

- Ez te voltál? - kérdeztem kikerekedett szemekkel.

- Nem! - vágta rá gyorsan és idegesen a választ, mintha azt hinné, hogy valami rosszat tett. 

- Akkor még is ki más lehetett volna? Mert én biztos nem!

- Miért izgat, hogy ki volt?

- Mert érdekel!

- Jó én voltam! Most örülsz?! - felállt, hogy elmenjen, de elkaptam és visszahúztam.

- Most miért vagy ilyen? - kérdeztem nyugodtan.

- Milyen?

- Ilyen goromba. Eddig tök vidám voltál, most meg...nem is tudom, ellenszenves. Miért baj, hogy jól énekelsz? Híres is lehetnél. 

- Pont ez az! Régen arra vágytam, hogy énekesnő legyek, de 'láttam' a sötét oldalát és már a hátam közepére sem kívántam.

- Ó, értem. Van kedved kimenni az erkélyre? - próbáltam témát váltani. 

- Van erkélyed? - kérdezte tágra nyílt szemmel.

- Aha.

- Akkor igen! - vágta rá. Kimentünk és pont jókor, mert a nap kezdett lemenni és ilyenkor nagyon szép Los Angeles.

- Wow! Ez gyönyörű! - mondta, ahogy meglátta a kilátást, de valamin nagyon megállt a tekintete.

- Van trambulinotok?

- Ja, de vagy 6 éve nem ugráltam rajta.

- Akkor menjünk. - rángatott.

Lementünk és rögtön rávetette magát, mint egy kisgyerek. 

- Te nem jössz? - kérdezte, amikor meglátta, hogy én csak nézem.

- Nem, már nagy vagyok ehhez.

- Ehhez senki sem lehet túl nagy, plusz csak 16 vagy.

- Kösz nem. - csak megforgatta a szemét.

- Mike, gyere máár! - kiáltotta, mire felbukkant az említett és rögtön eltátotta a száját. 

- Ez igazi?

- Neeem, én csak megszűntettem a gravitációt. Persze, hogy igazi! - vágta rá Holly. - Gyere már! - most már tényleg, mint a gyerekek, olyan nagy örömmel játszottak.

- Gyerekek, gyertek, kész a kaja! - kiáltotta apa. Holly-ék is leszálltak a trambulinról, bár kicsit furcsán jártak.

- Jól vagytok? - kérdeztem.

- Persze, csak utóhatás. - legyintettek. Hát igen, ezért (is) utálom a trambulint.