5.rész - Nézz szembe a félelmeddel!

Sziasztok! Meghoztam az új részt, ami remélem elnyeri a tetszéseteket. Várom a véleményeket!;)

P.S. Nagyon köszönöm a +2 feliratkozót!! Remélem még lesztek páran!:D

 

Holly

 Fuh, annyira jó volt újra Mike-kal hülyéskedni a trambulinon. Újra gyereknek éreztem magam! Amióta elköltözött az egyetem miatt, nagyon keveset vagyunk együtt és főleg csak telefonon meg skypeon beszélünk, de ha haza is jön, akkor is anyáékkal meg a legtöbb haverjával van. De ezt el kell fogadni és az ilyen pillanatokat is ki kell élvezni.
De ez meg is hozta az étvágyamat. Ahogy megláttam a kaját szinte felcsillant a szemem. Amint leültünk, mindenki nekikezdett és ment a beszélgetés is.
Na és Holly, van valami hobbid? - kérdezte Billie Joe.
- Háát, főleg deszkázni és szörfözni szeretek, de a zene is fontos része az életemnek. - mondtam halál komolyan, de nem bírtam ki mosolygás nélkül.
- És milyen zenét? - húzta fel a szemöldökét.
- Nem akarok nyalizni, de főleg Green Day-t és Hollywood Undead-et.
- Azért, mert nem tűröm a pop stílust. - mondta, erre meg mindenki felnevetett.
- És akkor te is deszkázol, ugye? - kérdezte Adrienne is.
- Igen. - bólintottam és lenyeltem az utolsó falat hamburgert is.
- És így találkoztatok Adam-mel? - kérdezte, mire az említett a kóláját is félrenyelte.
- Honnan találtad ki, hogy találkoztunk már hamarabb? - nézett az anyjára hitetlenkedve.
- Nem úgy beszélgetettek, mint akik csak most találkoztak. - nevetett fel Adrienne.
- Ahaa! - bólogatott Adam. - Hát, igazából vasárnap találkoztunk a deszkaparkban. Képzeljétek, Holly szervezte a gyűjtést a deszkapark felújítására!
- Oh, tényleg? - nézett rám Adrienne büszkén. - Hogy jutott eszedbe az ötlet?
- Hát, részben ott nőttem fel, szóval nem hagyhattam lerombolni a múltam egy részét. De az utolsó nap hiányzott egy csomó pénz és ha azt Adam nem adja, akkor tényleg nem lenne.
- És mit is gondoltál Adam-ről mielőtt beismerted? - szúrós szemmel néztem Mike-ra, aki azzal az önelégült mosollyal nézett rám.
- Tényleg, mit gondoltál róla? - kérdezte Billie Joe. - Csak az igazat és nem haragszunk! - mindenki érdeklődve várta a válaszomat, főleg Adam.
- Hát, az igazság az, hogyha tényleg nem haragszanak, akkor először egy elkényeztetett, gazdag tökfejnek. - És ez csak a 'tisztább' verzió, de azt nem mondhatom ki anyáék előtt.
- De most már mást gondolsz rólam, igaz? - szólalt fel Adam.
- Lehet igen, de lehet, hogy nem. - tettem gondolkozást. Aztán csak azt vettem észre, hogy egy saláta levél landolt az arcomon és Adam meg elfutott. Oh, ezt nem ússza meg! Felkaptam a ketchupot és utána iramodtam.
- Nem baj, ha... - fordultam vissza a szüleihez.
- Nem. - legyintettek mosolyogva és tovább beszélgettek, én meg Adam keresésére indultam.

Adam

Basszus, most nem tudom, hogy mit csináljak! Bár kinézem Holly-ból, hogy a slaggal támad nekem. Lehet nem ismerem túl régóta, de ha egy lány deszkázik és a sebektől sem fél, akkor mástól sem! 

Gyorsan felkaptam inkább én a slagot és elbújtam a bokorban. Aztán rájöttem, hogy nem nyitottam meg, szóval fegyvertelen vagyok. Király! Átmásztam a trambulin alá és vártam.

Hirtelen valamit éreztem a tarkómhoz nyomódni. Lassan fordítottam meg a fejem és láttam meg Holly-t, amint a fejemhez nyomja a...ketchupöt. 

- Mit akarsz velem csinálni? - kérdeztem félve. Persze, csak hülyéskedtem. Ezen elgondolkozott, majd újra rám nézett.

- Ha már olyan 'nagy' vagy a trambulinhoz, akkor most legyél újra gyerek. - mondta vigyorogva.

- Mi?

- Most kimászunk innen és addig ugrálunk, amíg nem szédülünk. 

- Neee! Akkor inkább spriccelj le ketchuppel! - könyörögtem.

- Menjünk! - kiáltott fel.

Ahogy felmásztunk a trambulinra, máris előtörtek belőlem az emlékek, ahogy olyan magasra repülök és a betonra esek. Uh, éreztem, hogy a szín is kifutott az arcomból, amit Holly is észrevehetett. 

- Mi a baj? - kérdezte.

- Semmi! - vágtam oda, eléggé durván.

- Hmmm...amilyen durva vagy most, akkor sejtem. Gyerekkori rossz emlék, igaz? - húzta fel a szemöldökét.

- Ezt...hogy találtad ki?! - néztem rá kikerekedett szemekkel.

- Gondoltam. - sóhajtott. - Figyelj, tudom milyen ez az érzés, de szembe kell nézned vele!

- De...te honnan tudod? - próbáltam terelni a témát, sikertelenül.

- A-a - rázta a fejét. - Csak akkor mondom el, ha szembe nézel vele, akármi is az.

- Háát...ez az. - mutattam kínosan a trambulinra.

- Komoly? - mosolygott, de az arcomat látva rögtön eltüntette. - Oké, értem. Csak próbáld meg. - besétált a trambulin közepére. - Gyere. - intett.

Bizonytalanul sétáltam hozzá, úgy éreztem, hogy a következő lépésnél elrepülök, de ez nem történt meg. Amikor odaértem Holly-hoz, úgy éreztem, hogy összesek, de megfogta a vállam.

- Ez az, haladás! - mosolygott rám, majd óvatosan elkezdett ugrálni velem együtt. Az elején csak leszálltam volna, de sokkal jobb volt, hogy ott volt valaki és bátorított. 

Pár perc után már csak azt vettem észre, hogy egyedül és felszabadultan ugrálok. Holly-hoz ugrottam, aki eddig csak mosolyogva figyelt és szorosan megöleltem.

- Köszönöm. - suttogtam.

- Semmiség, én már csak tudom. - veregetett hátba. Erre én csak kigáncsoltam és leterítettem, majd fölé hajolva lefogtam. Nevetve próbált kiszabadulni, de én erősen fogtam.

- Na halljam, pontosan honnan tudtad? - kérdeztem, de erre a kérdésre csak megdermedve nézett rám.