31.rész - Minden rendben lesz

Sziasztok! Bocsánat, hogy ilyen későn hozom a részt, de kicsit fáradt is voltam. De mindegy, remélem tetszeni fog és hagytok pár komit;) Jó olvasást!

Anna xx.

 

Holly
 

3 nap. Pontosan 3 napja, hogy szinte a kórházban élek. A főnöktől, kértem egy kis szabadságot és érdekes módon, simán odaadta. Biztos, mert így eggyel kevesebb embernek kell fizetést adnia. Na, mindegy.

Mike azóta sem adott semmi életjelet. Végig itt ülök vele, kivéve este, amikor hazaküldenek, de reggel már újra itt is vagyok. Szinte nem is aludtam 5 óránál többet. Kész rémálom!

De ha ez még nem elég, már 3 napja nem is hallottam Adam-ről. Jó, igen, én mondtam neki, hogy menjen el, de most nagyon is szükségem van rá! Persze, Sam és Tyler is mindig bejönnek, de az nem ugyanaz, amikor Adam ölel át vagy nyugtató szavakat suttog a fülembe. 

Anyáék sem teljesen olyanok, mint régen. Ez a baleset nekik sem tett jót. Először dolgoznak, majd rögtön jönnek ők is a kórházban, de szinte itt aludnak el. Rosszabbul vannak, mint én.

- Felébredhetnél már. - mondtam Mike-nak, az ágya mellett ülve. Lehet, hogy hülyének tartotok, hogy a kómában lévő tesómhoz beszélek, de azt olvastam, na meg a filmekben is azt mondják, hogy hallhatnak minket. - Talán segíthetnél is egy-két dologban. - nevettem fel keserűen. Nehezen tudnám elképzelni, hogy a bátyám látna el tanácsokkal, hogy hogyan 'szerezzek' meg egy srácot. - Nélküled olyan üres és csöndes a ház. - fogtam meg a kezét és éreztem, hogy a szemembe könnyek gyűlnek, de nem hagytam, hogy kiszabaduljanak.
- Holly, látogatóid vannak. - nyitott be a szobaféleségbe Sam.
- Oké, megyek. - mondtam kicsit értetlenül. Ki jött hozzám látogatóba? A kórházba? - Ébredj fel hamar. - suttogtam és nyomtam bátyám arcára egy puszit és kimentem.
Ahogy kimentem, rögtön megakadt a szemem a látogatómon, vagyis látogatóimon. Ők is észrevettek és intettek, hogy üljek le melléjük. Zavarodottan, de leültem.
- Szia, Holly. Rég láttalak. - mosolygott kedvesen Adrienne, miközben Suzy Tyler-ékhez szaladt.
- Igen, tudom, csak most minden eléggé zűrös. - kezdtem volna el a magyarázkodást, de leállított.
- Édesem, semmi baj, tudjuk mi történt. Adam elmondta. - a név hallatán a szívem rögtön a torkomba ugrott. És ugyanebben a pillanatban a bűntudat vette át a helyét, amiért a múltkor csakúgy elküldtem. - Hiányzik neked?
- Persze, hiszen a tesóm. - mondtam, majd az üvegfalon át, a még mindig 'alvó' Mike-ra néztem.
- Tudom, hogy nagyon aggódsz a bátyád miatt is és meg is értem, de nem rá gondoltam.
- Tudom. - hajtottam le a fejem. - Hát, igazából...
- Mert neki nagyon hiányzol. - mondta, nekem meg a szívem majd megszakadt. Az után, ahogy elküldtem... - Eddig még nem láttam ilyen szomorúnak egy lány miatt. Aggódom miatta.
- És én mégis mit tehetnék? - kérdeztem és éreztem, ahogy egy könnycsepp végigfolyt az arcomon, de gyorsan le is töröltem.
- Beszélj vele, kérlek! - fogta meg a kezem hirtelen. - Tudom, hogy mit csinált, de hidd el, nem azért amit hiszel. De ő is kamasz és sok hibát követ el és el is fog. - nézett rám könyörgően. A szemében az anyai szeretet és aggodalom keveréke is feltűnt.
- De...nem mehetek el. A tesóm itt fekszik, nem tehetem.
- Ő is ezt szeretné. - szólalt meg hirtelen Sam, aki mellett ott állt Ty kezében Suzy-val. - Lehet, hogy utálja, ha egy srác miatt sírsz, de azt még jobban utálja, ha boldogtalan vagy. - mosolygott rám biztatóan. Számat rágcsáltam, miközben azon gondolkoztam, hogy mit is tegyek.
- Hol van most? - kérdeztem, Adrienne arcára meg hatalmas mosoly terült.
- Otthon, a kertben.
- Elviszlek! - jelentette ki Ty és letette a kislányt az öléből.
- Hívj, ha bármi változás lenne vagy... - fordultam legjobb barátnőmhöz.
- Tudom, ha fel ébred. Mindenképp felhívlak! - mondta és megölelt.
- Holly. - hallottam meg egy vékonyka hangot. Leggugoltam Suzi-hoz, aki rögtön a nyakamba ugrott. - Vidítsd fel Adam-et.
- Megpróbálom. - mosolyogtam rá, amikor kicsit eltoltam magamtól és adtam egy puszit az arcára.
Ty gyorsan elvitt Adam-ékhez és egy 'Minden rendben lesz.' mondattal ott is hagyott. A gyomrom kissé össze is szűkölt volna, amikor elértem a bejárati ajtóhoz, sőt amikor becsöngettem legszívesebben hánytam volna. Senki nem nyitott ajtót, pedig már mióta itt álltam. Mit is mondott Adrienne? 'Otthon, a kertben.' Megkerültem a házat és a hátsó kertbe jutottam. Adam-et sehol sem találtam, de ekkor gitárt hangást hallottam meg. Követtem a hangot és megláttam Adam-et, amint egy fának dőlve gitározik és énekel. Nem ismertem a dalt, de nagyon megfogott. Lassan leültem a fa mögé és hallgattam.
- Can't get you out of my head. - fejezte be a dalt, mert csend lett.
- Ez nagyon jó volt. - szólaltam meg, nagyon-nagyon halkan. Szinte suttogásnak is alig lehet nevezni, de nem is akartam, hogy meghallja. De szerintem meghallhatta, ugyanis a szemem sarkából láttam, ahogy a fa mögé néz.
- Te hogy...mit csinálsz itt? - kérdezte semleges hangnemben, ami kicsit szíven ütött.
- Beszélni szeretnék veled. - másztam mellé, de ő tovább babrált a gitárjával és rám sem nézett. 
- Szóval már beszélnél velem? - hallottam meg a hangját, ami tele volt gúnnyal.
- Kérlek Adam. - csuklott el a hangom a végére. - Tudod, hogy mióta nem aludtam? Vagy hogy mennyire aggódok a bátyámért, aki jelenleg kómában fekszik a kórházban és ki tudja mikor ébred fel! Érted?! - törtem ki újra és sírásba kezdtem. Éreztem ahogy Adam közelebb húz magához, én meg a mellkasába fúrtam az arcom és ott sírtam tovább. Ez hiányzott a legjobban, amikor Adam karjai védelmezően átölelnek és nyugtat.
- Holly, minden rendben lesz. Mike fel fog ébredni. - simogatta a hátamat.
- De olyan, mintha már több éve feküdne. - sírtam tovább. Adam nem szólt semmit, tudta, hogy most nem kellenek szavak, hogy megnyugtasson, csak a közelsége. 
Nem tudom, hogy mióta ülhettünk így, de már lassan megnyugodtam. - Elmondod? - motyogtam a mellkasába.
- Mit? - kérdezed vissza.
- Hát azt, amit el akartál mondani, akkor a kórházban. - húzódtam el tőle, hogy azokba a gyönyörű zöld szemekbe nézhessek.
- Azt mondtad, hogy nem vagy kíváncsi rá. - mosolygott szomorúan. 
- Kérlek. - fogtam meg a kezét, de ő rákulcsolta az ujjait az enyémekre. - Miért viselkedtél úgy a parkban? - száját egy vonallá préselte, mint aki gondolkozik, hogy elmondja-e vagy sem. Végül bólintott.
- Tudod, a rivalda fényben nőttem fel és a barátnőim is híresek voltak. Nem tudtam, hogyan reagálnál, ha címlapra kerülnél és a kapcsolatunkat veséznék ki vagy téged bántanának. - húzott magához és az arcát a nyakamba temette. - Nem akarlak elveszíteni. - morogta és egy csókot lehelt a bőrömre, amitől kirázott a hideg.
- Nem fogsz. - suttogtam. - Figyelj, ha eddig nem érdekeltek a paparazzik, akkor máskor sem fognak. - mondtam és halványan elmosolyodtam.
- Néha nem is tudom, hogy nem találkoztunk előbb. - döntötte a homlokát az enyémnek és mélyen a szemembe nézett.
- Jobb is hogy most találkoztunk. - nevettem fel óvatosan. Érdeklődve nézett rám, de csak megráztam a fejem. - Mi volt az a dal, amit az előbb játszottál?
- Out of my head. Theory of a Deadman-től. Nem hallottál még róla? - vette vissza ölébe a gitárt és újra játszani kezdte. Elfeküdtem a fűben és úgy hallgattam tovább. 
- Mostanában többet énekelsz. - jegyeztem meg. - Van ennek valami oka?
- Csak próbálgatom magam. - rántotta meg a vállát. - Nem tetszik?
- Hááát... - gondolkoztam el hosszan, közben az arcát néztem amin egy kis idegesség is átsuhant. - Egész jó. - nevettem fel, mire láthatóan megkönnyebbült.
- Ne csináld ezt velem, különben megjárod. - fenyegetett meg.
- Ugyan mivel? - emeltem fel a szemöldökömet kíváncsian. Letette a gitárját, majd...hirtelen felkapott és elindult velem. - Héé, tegyél le! - ütögettem a hátát nevetve. Bevitt a házba és felfelé vettük az irányt. Így már tudtam is, hogy a szobájába visz. Letett az ágyra, majd fölém mászott és kezével elzárt minden menekülési utat. Hosszú és érzéki csókot nyomott a számra, ami nagyon is hiányzott már. Szám után áttért a nyakamra. Keze közben oldalamat simogatta. - Milyen gonosz vagy. - találtam meg a hangomat.
- Miért is? - mosolyodott el, de tevékenységét továbbra sem hagyta abba. Nagyon is jól esett közelsége, de ezt a pillanatot is meg kellett szakítania a telefonomnak. Adam elég morcosan, de elengedett és előhalásztam a telefonomat. Sam volt az.
- Történt valami? - kérdeztem meg azonnal. A szívem őrülten dobogott, azt hittem, hogy itt fog kiugrani a helyéről.
- Semmi különös, csak megkérdezném, hogy merre lehet az egyetlen kishúgom. - hallottam meg a rég hallott hangot a vonal másik végéről. Rögtön könnyek gyűltek a szemembe, de nem a szomorúságtól.
- Mike...