47.rész - Ismerős idegen

Sziasztok! Remélem mindannyian vártátok ezt a részt -a komik alapján nagyon is:D- és remélem, hogy majd elnyeri a tetszéseteket és hagytok pár komit;) Nagyon nem tudok és nem is akarok mást hozzáfűzni, csak jó olvasást kívánok.

Anna xx.

Holly

Édes pihenés. De abban biztos vagyok, hogy ez már túl régóta tart. Bár ez az idegesítő pittyegés alább hagyna és ez a szag! Basszus, olyan mint a kórház...na basszus, hogy kerülök én egyáltalán kórházba?!

Mély 'gondolatmenetemet' egy mély hang és a kezemet megfogó másik, de annál melegebb kéz. Az biztos, hogy melegebb az enyémnél. Mégis nem ez volt a legfurcsább, hogy megfogta a kezem - na jó, az is az volt de nem (csak) ez a lényeg - hanem a bizsergést okozó érintése. Még is, miért reagálok így ettől?

Amíg ezzel voltam elfoglalva, addig már csak a vendégem ajkait éreztem az enyémeken, ami olyan édes és gyengéd volt, amit még soha ezelőtt nem kaptam még. Azonban, mint minden jónak, ennek is vége lett. Várjunk csak, minden jónak?! De hát azt sem tudom, hogy ki ez, erre itt csókolgat, holott nekem barátom van! De akkor miért töltött el ilyen boldogsággal? Miért érzem azt, mintha pillangók ezrei röpködnének a hasamban? És miért esett ilyen jól, amikor azt mondta, hogy szeretlek?

Már csak a távolodó lépteket hallottam, de ez megrémített. Nem az hogy elmegy, hanem hogy nekem most hirtelen hiányérzetem támadt, pedig még ki sem ment a szobából. Nem, nem mehet úgy el, hogy nem tudom, ki is ő!

- Ki vagy...? - erőszakoltam ki a torkomon, ugyanis a szám és a torkom olyan száraz volt, mint akár a sivatag. A szemeimet is elég nehezen tudtam csak kinyitni. Mintha csak össze lettek volna ragasztva pillanatragasztóval. Amint sikerült kinyitom őket, szépen lassan a fény miatt, az ajtóban azonnal észrevettem egy magas, fekete hajú srác.
- Holly! - kiáltott föl, amint felém pillantott és pillanatokon belül az ágyam mellett termett. Ezzel egy időben nyitódott az ajtó és lépett -vagy inkább rontott- be Sam, mögötte egy újabb idegen, de annál ismerős srác, majd Mike és anyáék is bejöttek. Sam semmivel sem törődve futott hozzám és -óvatosan, vigyázva a csövekre, meg zsinórokra- ölelt át szorosan.
- Jól van, nem kell kiszorítani belőlem a szuszt. - paskoltam meg a hátát, üzenve hogy mindjárt meg is folyt.
- Baj, hogy aggódtam érted és örülök, hogy végre visszatértél?
- Miért nem mentem sehova. - nevettem fel, de azonnal abba is hagytam, mert a fejembe belenyilallt a fájdalom. Hátul, nem sokkal a fejem felett fájt a legjobban. Lassan végig simítottam rajta és egy varratott éreztem rajta. - Mi történt? Miért vagyok kórházban? - néztem végig a társaságon ijedten. Miért van bevarrva a fejem?!
Ugyanebben a pillanatban rá is jöttem, hogy miért volt olyan ismerős a két srác! Képzeljétek, Adam Armstrong volt ebben a szobában, a haverjával, Tylerrel. De ezt nem értettem.
- Ti miért is vagytok itt? - mutattam kettejükre, mire csak két értetlen fejet kaptam válaszul. - Hahó, válaszolni is luxus?
- Hogy érted, hogy miért vagyunk itt? - kérdezett vissza a híresség. - Aggódtunk érted. - lépett hozzám közelebb és fogta meg a kezem, amitől a szívem dobogása megugrott, ezáltal a gép is gyorsabban kezdett el pittyegni. Ezen nem csak ő, de a többiek is elmosolyodtak.
- Úgy, ahogy mondom. - húztam el a kezem. - Ugye nem valami jótékonysági-izé miatt vagytok itt? Vagy netalántán a 'modell' újabb plasztikai műtétjére jöttetek? - láttam, hogy nem igen érti miről beszélek. - A barátnőd, tudod. - miért néz rám mindenki úgy, mint egy hülyére?
- De hát te vagy a barátnőm. - ráncolta a szemöldökét, majd a szemében megjelent egy kis félelem. - Nem ismersz meg...?
- De tudom ki vagy. - bólintottam. - Csak nem lehetek a barátnőd, mert a) Nem is ismerjük egymást. B) Én utállak, nem is, inkább gyűlöllek. És c) Az én barátom Luke!

Adam

Mintha késsel szúrtak volna meg és még jól meg is forgatták bennem, amint ezek a szavak elhagyták a száját. Csak nézek rá és várom, hogy egyszer csak felnevet és azt mondja ez csak egy vicc. De nem teszi. Csak néz rám, teljesen érzelemmentes arccal és nem érti, hogy még is mi történik.

- Holly, most viccelsz. Ugye? - szólal meg Sam és ő is könyörögve néz Rá. A szülei már kimentek, hogy megtudják, hogy hol van már az orvos.

- Miért viccelnék? - tárta szét a karját. - Mellesleg hol van Luke?

- Elment kávét venni. - legyintett Sam. - Csak még egy utolsó kérdésre felelj. - tette fel a mutató ujját. Holls sóhajtva bólintott. - Hányadika van ma?

- 8. - felelte gondolkodás nélkül. Oké, ez stimmel.

- De melyik hónap? - vágtam bele.

- De ez...június. - forgatta meg a szemét, nekem meg nem is kellett több. Ha Ty nem fogja meg a vállam, tuti biztos, hogy összeestem volna. Akkor ez azt jelenti, hogy...nem emlékszik az elmúlt 2 hónapra...nem is emlékszik...rám.

A döbbent csendet az ajtó nyitódása szakította félbe. Meglepetésemre, vagy nem, Luke jött be rajta kávés poharakat tartva a kezében.

- Csipkerózsika felébredt?

Holly

Számra azonnal mosoly húzódott, amint besétált ide Ő. A laza stílusában, a szokásos fekete ujjatlanjában, egy térdig érő nadrágban, világos kék szemei azonnal azonnal megtalálta a tekintetem, rögtön el is vigyorodott, ezzel megvillantva fehér fogait.
- Hogy vagy? - jött oda mellém. Armstrong minden egyes mozdulatát követte. Ahogy leteszi a kávékat az asztalra, Luke megsimítja a homlokomat, majd végül egy gyors csókot adott a számra. A híres gyerek ekkor fogta magát és kiviharzott az ajtón, akit Tyler követett is.
- Ez mind a te hibád! - kiáltott fel Sam az ágyam másik részéről. - Ha nem vetted volna a fejedbe, ezt a 'szerelmes vagyok' maszlagot, akkor ez nem történik meg!! - kiabált a testvérével, aki csak nyugodtan hallgatta a testvére kiakadását, de én nem. Én a fülemre tapasztottam a kezeimet és próbáltam minél jobban tompítani az üvöltözést. Soha nem szerettem ha valakik veszekednek. Kiskoromban, ha anyáék elkezdtek veszekedni, rögtön sírni kezdtem, de Mike mindig segített nekem. De most nincs itt, mert elment valahova.
- FEJEZD BE! - kiáltotta a bátyám, amint bejött az ajtón, nyomában az orvossal. - Ezt ne itt intézzétek el. Most menjetek ki. - mondta nyugodtan, de tudom, hogy majd szétveti az ideg. Sam és Luke ezt tudta is, ezért csendben ki is mentek, a helyüket pedig átvette az orvos. Anya és apa is bejött és Mike-kal nem messze figyeltek.
Az orvos elvégzett egy pár vizsgálatot, mint 'Kövesd a szemeddel a fényt.' vagy ilyen reflex-gyakorlatok. Ezzel minden rendben volt.
- Nos, Miss East... - kezdte, de még gyorsan közbe vágtam.
- Holly, kérem.
- Rendben Holly. Nos a vizsgálatok szerint nincs semmilyen súlyosabb sérülése, de meg kell kérdeznem, hogy emlékszik-e, mi történt a balesetkor.
- Egyáltalán nem rémlik semmilyen baleset. - ráztam a fejem. - Nem is értem, hogy kerültem ide. Az utolsó emlékem is az, hogy Sammel a suliban, az ifjúság segítő tanárnál jelentkezünk nyári munkára. Ennyi. - válaszoltam, a doktor meg sebesen írt.
- Értem, ez esetben egy részleges amnéziáról beszélhetünk. - mondta, amint felállt az ágyamról és a szüleimhez fordult. - Önökkel szeretnék még négyszemközt beszélni. - mondta.
- És mikor mehetek haza? - kérdeztem még gyorsan rá, mielőtt kimentek volna.
- Akár már holnap, de még pár nap múlva vissza kell jönnie varrat szedésre. - mondta és ezzel ki is léptek. Ketten maradtunk a bátyámmal.
- Min gondolkozol? - kérdeztem, amint csak csendben nézett maga elé.
- Az hogy ez durva és szívás. - válaszolt a maga módján.
- Nekem mondod? Kiderül, hogy nem most kezdődik a nyár, hanem majdnem hogy vége van. És az sem rémlik, hogy mi történt egész nyáron...!