48.rész - Someone help me!

Sziasztok! Akkor meg is hoztam az újabb részt...remélem tetszeni fog;) Köszönöm az előző részhez jött kommenteket és az immár 30 feliratkozót! Tényleg, nagyon-nagyon köszönöm, annyira boldog vagyok, hogy tetszik nektek a történet!

Oké, nem is beszélek többet, csak jó olvasást kívánok! (és hagyjatok magatok után néhány nyomot:D)

Anna xx.

Holly

Emlékezetes nyár. Ezt akartam a legjobban, erre vártam egész suliidőben. És mi történt? Elvesztem az emlékeimet egy hülye balesetben! Jó mi?

A kórházból tényleg hamar kiengedtek. Mivel semmi súlyos sérülésem nem volt (akkor az amnézia még is mi, egy kis horzsolás??!!) haza mehettem, mert talán az otthoni környezetben hamarabb visszatérnek az emlékeim -hmmm, nem. Nagyon nem.- és egy kis pihenés sem árt meg. Ja, ártani nem árt, de már rögtön az első 20 perc fekvést meguntam. Majd sorban kipróbáltam mindent: tévézés, sorozat nézés, olvasás, internetezés -basszus, hogy megnőttek a követőim Twitteren és Instagramon!- majd zenét is kapcsoltam. Véletlen lejátszásban voltak és csak feküdtem az ágyamon. Amikor megszólalt az egyik kedvencem, a Boulevard of Broken Dreams, valami történt. Mint amikor a filmekben, egy kis gyors képkocka jelent meg. De amilyen gyorsan megjelent, olyan gyorsan el is tűnt.
Na igen, ez volt tegnap. Ma visszamentem a kórházba, hogy kiszedjék a varratokat a fejemből. Természetesen Luke és Sam is jött velem, majd onnan egy fagyizóba vezetett az utunk -OREO-s fagyi, a kedvencem!- és eljöttünk a deszkaparkba. Persze, engem még így sem engedtek a deszkára, a fejem miatt, ezért csak a pályán ültem, a fagyimmal és néztem, ahogy a többiek versenyeznek pár sráccal.
- Látom, nagyon jól érzed magad. - jelent meg mellettem hirtelen valaki. Az a valaki pedig nem más volt, mint Luke.
- Majd kicsattanok az örömtől. - fordítottam felé a fejem és elmosolyodtam. - Miért nem deszkázhatok én is? - néztem rá a legaranyosabb arcommal.
- Már mondtuk. Nem akarjuk, hogy megint megsérülj. - nézett a szemembe komolyan, majd a vállamnál fogva közelebb húzott magához. Lassan közelítette meg az ajkaimat, ezzel is kínozva engem. Nem bírtam tovább, én tapadtam rá és éreztem, ahogy elmosolyodik.

Azonban én nem találtam ezt viccesnek. Sőt, nem voltam boldog ettől az egésztől. A hasam görcsbe szorult, de nem tudom, hogy pontosan miért, pedig ez tök természetes, hogy a barátommal csókolózok.
- Luke, jössz már? Vagy inkább kiszállsz? - kiáltott hozzánk Sam, mire szétrebbentünk.
- Megyek! - kiáltott vissza. - Szurkolj. - kacsintott rám egy megnyerő mosollyal és már el is ment. Mivel már nagyon is elgémberedtek a lábaim, ezért gondoltam, szerzek egy kis vizet. Ők is biztos szomjasak lesznek és én sem akarok kiszáradni. Felpattantam és már mentem is az egyik büfés kocsihoz.
- 3 kis vizet, légyszi. - néztem fel mosolyogva a büfés srácra.
- $6. - mondta, én pedig a pénzért kutattam, ami történetesen nem volt nálam. Basszus, a maradékot Samnek adtam, hogy tegye el a táskájába! Mivel már páran mögöttem álltak már, vagy vissza utasítom vagy...
- Tessék és tartsd meg. - mondta mellettem hirtelen valaki és már el is vette a 3 vizes üveget és arrébb sétált, én pedig utána. Olyan ismerős volt, de mivel háttal állt, nem tudtam megmondani, hogy kicsoda.
- Hé, állj meg. - ragadtam meg karját. Megtette, amit kértem, majd megfordult, felém nyújtva az üvegeket. Majdnem elejtettem őket, amikor megláttam, hogy ki áll velem szemben. És basszus, de szeretném tudni, hogy miért remegett meg a térdem, csak attól, hogy a szemébe néztem! Pedig nekem gyűlölnöm kellene! - Ezt...nem kellett volna...mit csinálsz itt? - szedtem össze magam. Nem, nem fogok szét esni, még ha nem is tudom, hogy miért történik mindez.
- Kijöttem deszkázni. - rántotta meg a vállát, majd lejjebb tolta a szemüvegét, így az ellenállhatatlan kék szemeibe nézhettem...vájunk, mit mondtam?! - Talán baj?
- Igen...! Vagyis nem! Csak...ááá, feltennéd az a szemüveget? - kész, hivatalosan is bekattantam. Miért gondolok csak arra, hogy a karjába zárjon és megcsókoljon?! Valaki, kérem, segítsen nekem!
- Miért talán... - lépett közelebb hozzám. Az illata teljesen elkábított. Le kellett hunynom a szemem, hogy ne csináljak ostobaságot. -...nem tetszik.
- De, nagyon is tetszik. - mondtam ki magamban. Még csak az kéne, hogy ezt megtudja! Hirtelen egy lágy simítást éreztem az arcomon, amire kipattantak a kezeim. Már nagyon közel állt hozzám. Mentolos leheletét éreztem az arcomon, kék íriszei az arcomat vizsgálta. Ujjaival a fülem mögé tűrte a hajamat, majd a tarkómra simítva a kezét húzott közelebb magához. Kezét automatikusan a mellkasára tettem és éreztem, ahogy az izmok rajta megfeszültek. Másik kezét azonnal a derekamra helyezte. Szerintem arra számított, hogy ellököm magamtól. Az is lehet, hogy ezt kellett volna tennem, de nem tettem és nem is akartam. Egy dolgot akartam, de azt biztosan. Mégpedig egy csókot. 
Mintha a gondolataim között olvasott volna, máris a számra tapadt, az ajkaival kényeztetve az enyéimet. Furcsa, de hatalmas boldogságot éreztem ettől az egy csóktól és a szívem is gyors vágtába kezdett.
Ebben a pillanatban is két újabb kép jelent meg a fejemben. Mindkettő egy csók volt. Az egyik egy szobában történt, a másik pedig egy erdőben. És mindkettőnél iszonyat boldogság töltött el.
Basszus még is mit csinálok itt? Azonnal ellöktem magamtól a hírességet és felkapva a vizes üvegeket mentem volna el, ha nem kapta volna el a kezem.
- Hova mész? - kérdezte.
- Semmi közöd hozzá. - vágtam hozzá. - Miért nem mész és veszel mindenféle drága holmit a drága barátnődnek? - köptem szinte felé az utolsó két szót.
- Már nem ő a barátnőm. - mondta, majd mint Horatius a CSIból, felvette a szemüvegét. - Miért utálsz ennyire?
- Hogy miért? - nevettem fel idegesen. Ez egy jó kérdés. Miért is gyűlölöm? Azt pont magam sem tudom. Valahogy az elején, amikor megszerettem a Green Day-t, akkor láttam meg Őt először. Nem tudom, már akkor megfogott benne valami. Talán mert nem volt olyan, mint a többi híresség gyereke. Olyan más volt, de jó értelemben. Ő volt az a tipikus 14-15 éves fejjel a nagy elérhetetlen 'szerelmem'. De aztán megjelent a képben AZ a lány. De tudhattam volna, hogy minden pasi csak az olyan mű lányokra bukik, mint ő. Ha úgy vesszük, azóta ki nem állhatom. - Mert olyan vagy mint a többi. - adtam meg neki a választ, amit még én magam sem hittem el.
- Honnan tudod? - kérdezte. - Hisz ismertél. - suttogta halkan. Szerintem azt hittem nem hallom meg, pedig nagyon is hallottam. Ismertem? Méghozzá múlt időben? Basszus, most már tényleg beszélnem kell valakivel!
Se szó, se beszéd nélkül azonnal elrohantam, otthagyva őt. Pedig még utánam is kiáltott, de én nem foglalkoztam vele!
Visszamentem a cuccunkhoz, elvettem a telefonom és a kulcsaim, otthagytam a vizüket és már rohantam is, hogy beszélhessek azzal, aki mindig el tudott látni bármilyen tanáccsal...