49.rész - Mike nézőpontja

Sziasztok! Akkor itt is van a következő fejezet! Elég hosszú lett és remélem elnyeri a tetszéseteket:)

Az előző részhez köszönöm a kommenteket és az újabb feliratkozót!:D remélem ehhez is jön egy pár;)

Akkor jó olvasást!

Anna xx.

Adam

Emlékszik. Igaz, nem teljesen, de ismerem már annyira, hogy lássam rajta, hogy valami történt. Lehet, hogy az agya nem emlékszik, de a mozdulatai és a szeme is mást mond. Fogadni mernék, hogy most biztos nem érti saját magát, mert láttam rajta, hogy igenis akarja a csókot. Nem lökött el magától, nem tiltakozott.

Még jó, hogy Tyler még aznap helyre rakta a fejem, amikor otthagytam Őt a kórházban. Amikor ott enyelegtek előttem...nem akartam elhinni, hogy valóban nem emlékszik rám. Hála Sam-nek is, így tudtam, hogy mi történt vele, amíg nem találkoztam vele. Állítólag együtt van ezzel a Luke gyerekkel, de Sam nagyon is biztos abban, hogy Holly nem szerelmes a tesójába. Elmesélte, hogy még a nyár előtt 'összejöttek', de az sem tartott egy hétnél tovább. Akkor most inkább azt kéne megtudni, hogy ez a gyerek miért kezdett el hirtelen 'érezni' Holly iránt.

Azt viszont biztosra vehetem, hogy nem fogom feladni ezt az egészet! Nem, tudom, hogy Hollyért érdemes harcolnom, hisz hol találkozhatnék még egy olyan lánnyal, mint ő?

Mély gondolatmenetemet a nap zavarta meg. Nem is inkább az, hanem valami pont az én szemembe irányította. Tudjátok, mint amikor a telód képernyőjével idegesítesz másokat, hogy a nappal 'világítasz' a szemükbe. Na, ez is pont az volt.

Inkább mentem és megnéztem, hogy mi az, mert ha szilánk is, az nem lenne kellemes, ha valaki pont ráesne. De nem az volt, hanem valami más. És nem is akármi. Holly nyaklánca, amit még tőlem kapott, vagyis csak a levélben tudtam odaadni, mert akkor nem éppen volt beszédes kedvében...velem.

Elraktam a láncot a zsebembe. Még egy jel, hogy elmenjek Hozzá...

Holly

Teljesen össze vagyok zavarodva. Miért töltött el ez a csók ilyen hatalmas boldogsággal? Miért akarok most is visszamenni hozzá? Hisz utálom és most Luke-kal vagyok! Basszus, teljes káosz van a fejemben!

Meg kell, nem is, tudni akarom, hogy még is mi a franc történt a nyáron! Samék nem mondanak semmit sem, sem anyáék, mert az orvos azt mondta, hogy nekem kell emlékeznem. De ha mindig ennél a srácnál indul be az emlékezőm, akkor tudnom kéne ennek az egésznek a hátterét is.

Szinte mint egy őrült, estem be a bejárati ajtón és rohantam az emeletre és meg sem álltam Mike szobaajtójáig. Ha segítség kell, akkor mindig számíthatok rá!

Semmilyen kopogás vagy szólás nélkül berontottam az ajtón. De bár ne így tettem volna! Amit akkor láttam, te jó ég! Jobb ha ezt nem mondom el nektek, mert nekem szerintem egy életre rémálmaim lesznek tőle. Annyit elárulhatok, hogy a nővér, aki a kórházban is volt, most a tesómmal...nagyon is benne voltak már valamiben. De még nem teljesen.

Sokkhatással az arcomon sétáltam ki -szerintem észre sem vettek- és mentem át a szobámba. Óvatosan leültem az ágyamra és zenét kapcsoltam...jó hangosan...és TV-t, ami legalább -reményeim szerint- elfeledteti velem az előbb látottakat.

Hirtelen megszólalt az Extraordinary Girl. Felültem és az agyam azonnal kattogni kezdett. Újabb képek jelentek meg. Sok ember vesz minket körül, de még is, mindig csak egy valakit látok. Csak látnám, hogy kit. Majd csók és már egy tetőn találom magam. És ennyi. Csak tudnám, hogy ezek mikor történtek vagy kivel?!

- Hé, Holls, jól vagy? - hallottam meg hirtelen Mike hangját. Mondanom sem kell, hogy úgy megijedtem, hogy le is estem az ágyamról. Igen, ez van ha a szélén ülsz. Mike meg csak jót röhögött rajtam. Hát kösz.

- Jól vagyok, kérlek ne aggódj értem ennyire. - másztam vissza az ágyamra és újra elterültem rajta, a még mindig röhögő tesómat arrébb lökve. - Most már fejezd be! Ez egyáltalán nem vicces, hogy ijedségemben leestem az ágyról. - mondtam, de a végére már én is elröhögtem magam. Most komolyan, ettől megijedni és leesni? - Oké, egy kicsit tényleg vicces. - hagytam abba a nevetést. - Miért jöttél át?
- Hát 2 dolog is érdekelne. - hagyta abba ő is a nevetést. - Remélem nem okoztunk egy életre szóló traumát az imént látottakkal. - nézett rám aggódva, de a szája néha-néha megrándult, mint akit nagyon is szórakoztat a dolog.
- Kösz, hogy szóba hozod. - grimaszoltam. - Már kezdtem elfelejteni.
- De mi történt, hogy így hazarohantál? - változott totál komolyra. Minden jókedv eltűnt az arcáról. Tudom, hogy tudja valami felzaklatott, mert nem szoktam ilyen korán hazaérni.
- Mondd el, hogy mi történt a nyáron! - feleltem határozottan a szemébe nézve. Látszólag meglepte kijelentésem és elgondolkozott, hogy most mit is csináljon.
- Nem tudom Holly. Az orvos azt mondta, hogy neked kell emlékezned. - magyarázta, ami már nagyon idegesített.
- Mike, nem érted, hogy egyszerűen nem tudok? Ma is egy kicsire emlékeztem, de az is attól történt, hogy Adam Armstrong megcsókolt... - halkult el a hangom a végére.
- Várj csak! - ült föl. Hupsz, asszem ezt a csókolózást egy sráccal nem kellett volna kikotyogni. - Ettől tényleg emlékeztél? - nézett rám hitetlenkedve. Mi van, hol van a tesóm, aki már kitörte volna a fiú nyakát, csak mert az hozzám ért?! Vagy tényleg annyi minden történt a nyáron? - Basszus, tényleg igaza volt. - túrt a hajába, de szerintem ezt a mondatát nem is nekem szánta.
- Pontosan kinek is volt igaza? - lepődtem meg én is.
- Sarahnak! - vágta rá, mintha ez nekem mondott is volna valamit. - Tudod, a nővér a kórházból, akivel az imént...
- Oké, értem, ne mondd ki! - szakítottam félbe. - Amúgy most ott hagytad? - ráncoltam a szemöldököm.
- Nem, dehogy. - háborodott föl. - Vissza is kellett mennie a kórházba, mert ma esti műszakos.
- Te most komolyan becsajoztál? - kerekedtek ki a szemeim. - Pontosan mikor?
- Amikor a baleset után kómában voltam a kórházban. - mondta egyszerűen, de engem ez elborzasztott. Még is mikor volt kórházban? - Ja tényleg. Bocs.
- Mondd el, hogy mi történt a nyáron! - már szinte könyörögtem neki. Idegesített, hogy ilyen tudatlan vagyok!
- Rendben. - sóhajtott beleegyezően. - De nem tudok annyit, mert nem töltöttünk annyi időt együtt, mint gondolod. - magyarázta. Bólintottam, hisz ez is több a semminél.
- Szóval a nyáron ugye te is dolgoztál, én pedig az egyik ügyvédi irodánál voltam gyakornok...
- Pillanat - vágtam a szavába, megint. - Azt mondtad, hogy te is dolgozni fogsz a nyáron. Akkor hogy hogy te gyakornok voltál?
- Egy haverom tudott szerezni nekem az utolsó pillanatban egy gyakornoki állást. Szerintem ez még hasznosabb is volt. - mesélte. - De most akkor elmondjam vagy sem?
- De igen, bocs. Mostantól lakat a számon. - 'zártam' le a számat és figyeltem.
- Na szóval, egyszer arra jöttem haza, hogy leöntöttél 2 fotóst, mert a kedvenc bandád énekesét nem hagyták békén. Te meg a szokásos formáddal oldottad meg a helyzetet. - magamban elmosolyodtam. Igen, ez tényleg rám vall. - És ezért, ők meghívtak minket egy kis sütögetésre magukhoz hálából. Ott pedig kiderült, hogy te már ismered ezt az Adam-et, mert találkoztatok a deszka parkban. És hogy ő adta a hiányzó pénzt a felújításra. - derült égből villámcsapás, erre emlékszem! Basszus, tényleg, kimentem deszkázni és később ő is felbukkant! Beszélgettünk is és rájöttem, hogy tényleg egy rendes srác, nem olyan, mint aki egy híresség fia! De akkor még is miért csókolgatott.
- Aztán egyszer te is bepasiztál. De éppenséggel az a srác teljesen átformált téged, te pedig követtem és hagytad magad, akár egy pincsikutya. Asszem valami Drake volt, de azt már nem tudom. - a név hallatán azonnal elszégyelltem és szarul kezdtem érezni magam. Igen,most ez is rémlik, de ezt szépen vissza teszem az agyam megsemmisítő részébe. Az biztos, hogy Drake életem legrosszabb hibája volt.
- Sokat nem tudtunk beszélni, de egyszer már csak megtudtam, hogy te és Adam összejöttetek. - MIIII???? Most komolyan??? Én összejöttem egy híresség fiával? Ugyan, ez tuti valami rossz vicc, még is mit láthatott bennem? - Bár az elején nem akartam, hogy ezzel a gyerekkel legyél, mert nem sokkal utána jöttek a kivesézős cikkek meg az ilyenek. Aggódtam, hogy még is mi lesz, ha te ezeket elolvasod. De te boldog voltál, tudtam, hogy az ilyeneket amúgy sem olvasnád el, ezért amíg nem látlak szomorúnak, addig nem tekerem ki a nyakát. Megjegyzem, hogy nem tudok minden részletet, én csak ennyit tudok. - tárta ki a karját.
Csend telepedett közénk. Én is a gondolataimba voltam merülve és ő is. Végül nem bírtam tovább és a telefonomat a kezembe véve kerestem rá Adam Armstrongra. És tényleg, ott voltam rajta egy csomó képen. Még olyan is volt, amin csókolózunk! De ahogy magamat láttam, nagyon is boldog voltam. Ennek ellenére így sem rémlik, hogy valaha is összejöttem volna egy ilyen sráccal...
- Figyelj ide. - vette ki a kezemből a telefonomat, én pedig rá emeltem a tekintetemet. - Bármennyire is szeretném, hogy megmaradj annak a kislánynak, akire vigyázni kell, és hogy vegye fel a bukósisakot a fejére deszkázás közben - mosolyodott el az emlékre, amikor még szó szerint rám kellett erőszakolni a sisakot a fejemre. - De ahogy egyre kevesebbet tudok melletted lenni, már csak az olyanokra számíthatok, mint...Ő. - sóhajtott. Most komolyan, a tesóm, az én nagy bátyám arra akar rávenni, hogy jöjjek össze ezzel a sráccal??!! - Igen, tudom, hogy ez most furán hangzik, de szerintem ti nagyon is összeilletek. - mosolygott rám, amit viszonoztam is, majd megöleltem. Jobb testvért kívánni sem lehetne. Bárcsak megint kicsik lennénk, akkor egyáltalán nem voltak ilyen problémáink. - Na de ha már ezt megengedtem, beszélgessünk csak egy kicsit. - tolt el magától ördögi vigyorral az arcán.
- Mike, ugye nem ARRÓL akarsz nekem kiselőadást tartani? - kerekedtek ki a szemeim.
- Tudod Hollyka, ha egy férfi és egy nő seretik egymást...
- Neee, kuss legyen! - vágtam neki egy párnát és kirohantam a szobámból, le a lépcsőn, be a gardróbba. Ez a legjobb búvóhelyem.
- Holly! Gyere elő. - hallottam, ahogy jött le a lépcsőn, de ekkor megszólalt a csengő. Én ugyan ki nem megyek! - Nyitom! - elfordította a kulcsot, majd nyitotta is a bejárati ajtót. - Szia. - köszönt valakinek.
- Szia. - köszönt az 'idegen' is, akinek a hangjától a gyomromban feléledtek a pillangók. Most már ti is lenyugodhatnátok! - Holly itt van?
- Itt, csak most azt nem tudom hol. Tudod, elbújt.
- Oh, akkor ezt odaadnád neki?
- Persze. - válaszolt a tesóm. Mi, mit kaptam? - Hé, csak ügyesen. - szólt még, aztán becsukta az ajtót.
Én csak csendben meglapultam és a térdemet átölelve maradtam a búvóhelyemen. Távol az emlékektől, bajoktól és úgy minden elől.