28.rész - Nem tartozom hozzád!

Sziasztok! Meghoztam a következő részt! Nem fűzök hozzá semmit, csak, hogy remélem tetszeni fog;)

Eddig milyen az őszi szünet? Mindenki kiélvezi rendesen?:D
Nagyon köszönöm a +1 feliratkozót!

Jó olvasást, Anna xx.

 

Holly

 - Nem akarok dolgozni! - nyafogott Sam mellettem, amikor beléptünk a kávéházba. Hát igen, most újra dolgozhatunk, amit bár nem szívesen teszünk a sóher főnökünk mellett, de a pénzért bármit.
A munka ugyanolyan gyorsasággal telt és csak jöttek-mentek az emberek. Most azért többször pillantgattam az ajtó felé, mert a fiúk mondták, hogy a munkánk végén eljönnek és elmegyünk deszkázni.
Éppen, hogy kiszolgáltam az előző vendégemet, a pulthoz egy elég ismerős testalkatú srác lépett, az arcát meg egy baseball sapka takarta.
- Ömm, kér valamit? - szólítottam meg. Ekkor feljebb emelte a fejét és szembe nézhettem azokkal a rég látott barna szemekkel.
- A barátnőmet. - válaszolt. Basszus, ő hogy a fenébe kerül ide?!
- Azt hiszem, hogy akkor rossz helyen keresgélsz. - mondtam neki, majd a következő vendéghez fordultam volna, ha nem állítana meg.
- Ugyan édes, annyira aggódtam érted, amikor eltűntél. Mindenütt kerestelek...
- Gondolom. De szerintem a csaj jobban leköthetett. - feleltem gúnyosan. - Ha nem veszel semmit, akkor mehetsz is. - nem mondott semmit, csak megfordult és kiment az ajtón.
- Ez szép volt. - szólt nekem Sam. Elmosolyodtam, majd folytattam is a munkát.

Már lassan vége volt a mi kis műszakunknak, de a fiúk még mindig nem jöttek meg. Sam és én az egyik asztalnál ültünk és beszélgettünk. Hirtelen ő elhallgatott, de mire szólhatott volna, valaki durván megszorította a karom és felrántott a székről.
- Engedj már el! - kiáltottam, és próbáltam kiszabadítani a kezem, sikertelenül. Drake meg csak kitartóan húzott az ajtóhoz. - Süket vagy?! 
- Mondom hagyd békén! - mondta Sam is, de őt csak durván a földre lökte.
- Te vadállat, nem tartozom hozzád, nem bánhatsz így velem! - ilyenkor utálom, hogy délután már szinte senki sincs itt.
- Na ide figyelj. - állt meg és nézett a szemembe dühösen. Szinte már féltem tőle. - Az én barátnőm vagy és addig is maradsz, amíg én azt nem mondom! - kiáltotta az arcomba. Még soha nem láttam ezt az énjét és ez nagyon is megijesztett.
Már azt hittem, hogy tényleg el fog rabolni, de amikor megfordult olyan sebességgel tántorodott meg, engedte el a karom.
- Anyukád nem tanított meg arra, hogy kell bánni a lányokkal? - hallottam meg Adam dühös hangját. Drake az orrát fogta, ahogy láttam még vérzett is. Adam durván felrántotta a földön fekvő Drake-et, behúzott neki még egyet, aztán, mint valami szemetet, kidobta az ajtón. Nem is néztem oda, csak álltam ott egy helyben. Ekkor egy kart éreztem meg magamon, ami lágyan magához húzott. Belefúrtam az arcom Adam mellkasába és ekkor tört ki belőlem a zokogás. Jó nem is sírtam annyira, de éreztem, ahogy jó pár könnycsepp végig folyik az arcomon és Adam pólóján landolnak. Szorosabban fonta karjait a derekamon.
- Sss, semmi baj. Itt vagyok, már nem bánthat. - suttogta a fülembe lágyan, amitől jobban éreztem magam. Amikor kellőképpen megnyugodtam, elhúzódtam Adam-től és barátnőmhöz sétáltam.
- Jól vagy? - kérdeztem tőle.
- Persze, csak a fejem fáj egy kicsit. - rántott vállat. - De te jól vagy?
- Persze. - mosolyogtam. - Na gyere. - húztuk fel a földről és öleltük meg egymást. És ekkor...
- Maguk még be sem zártak? És miért égnek a lámpák?! Tudják mennyibe kerül a számla? - jött ki idegesen a főnök és csak magyarázott. Komolyan, a kiabálásra fel sem figyelt?!
- Elnézést, pont most akartunk... - kezdtem szabadkozni, de leintett. Értitek? Leintett!
- Most már inkább menjenek, én majd bezárok! Na gyerünk, kifelé! - lökött ki minket az ajtón és csukta be előttünk az ajtót.
- Bírom a főnökötöket. - mondta Tyler.
- Neked adom, ha kell. - mosolyogtam rá, mire rögtön elkezdte rázni a fejét. Sejtettem.
- Akkor mehetünk? - kérdezte Adam, mire mind bólintottunk. Ez után a találkozás után ki kellett szellőztetnem a fejem, amire a legjobb megoldás nálam a deszkázás.